Tasted Degradation?

Cikk

augusztus 29, 2013

Bojtor Edina

166

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

Feltételezem, elsőre alig néhányunknak dereng valami ha meghallja Paul Banks nevét. Talán ha megemlítem az Interpol-t, elkezd felszakadozni a köd. Annyian boncolgatták már e zenekar jelentősségét, hogy feleslegesnek érzem beleásni magam a témába annál mélyebben, mint amennyire feltétlenül szükséges ha Paul Banksről beszélek. Oldalakon keresztül részletezhetném az Interpol melankólikus dalai iránt érzett őszinte szeretetem, de ezt most akkor hagyjuk egy időre.

De akkor ezt leszámítva miért is lehet érdekes számunkra ez az ember?

Véleményem szerint korunk egyik sajnálatosan alulértékelt zenészéről van szó, tekintve, hogy zsenialitása ellenére igen kevesen hallottak például a Julian Plenti létezéséről, amely Banks egyik kiemekedő szólóprojektje volt annak idején. Sajnálatos módon mindössze egyetlen album készült el (Julian Plenti is… Skyscraper – 2009), rám mindenesetre egyértelműen nagy hatást gyakorolt. Máig nem sikerült megunnom például a ‘Games for Days’-t, nem is beszélve annak videoklipjéről.

Az elmúlt néhány évben – az Interpolban véghezvitt újabb ténykedéseit leszámítva – elkészítette második stúdió albumát (Banks – 2012), mely nem kifejezetten mai darab, de kellőképpen jól sikerült ahhoz, hogy most írjak róla. A dalok mindössze nyomokban hasonlítanak bármely eddig megjelentetett albumának hangulati világára, ám ha maga Banks néhány eddigi tevékenységét veszem alapul – és a tényt, hogy gyakran próbálkozik igen távoli műfajokban is teret nyerni – nem vagyok meglepve, hogy mindig képes lesz zeneileg valami újat nyújtani.

Kevésbé szövegcentrikus mint az Interpol dalai, ám jól körbezárnak egy egyfajta lágy hangulati világot, amely első hallásra helyenként elképzelhetetlennek tűnhet, ha az előző formációkban elkészült dalokhoz szoktunk hozzá. Ezen a ponton már jelentős mértékben eltávolodik attól a ténytől, hogy olyan zenekarok inspirálták, mint a Nirvana, bár korábban ez majdhogynem egyértelműen látszott. Az egész albumot számomra megkérdőjelezhetetlenül a ‘The Base’ mellett az ‘Over My Shoulder’ viszi, bár – mondanom sem kell – sajnálatos módon, ezek idáig nem vonultak be a köztudatba. Az album nagy részén felismerhető egyfajta kissé elektronikus alap, amely Banks eddigi munkáira csak elvétve volt jellemző. E sejtemes világ alól egyetlen kivétel talán az ‘Another Chance’ lehetne, a benne megfigyelhető már-már monoton őrülettel.

Összességében ismét egy kifejezetten jól sikerült darabbal állunk szemben. Mind tematika, mind albumborító szempontjából egyaránt. Óriási szerencsénkre ismét megmenekültünk attól a kellemetlen helyzettől, hogy a fesztiválszezon végét járva el kelljen merengnünk azon, mit hallgassunk hazafelé egy forró nyári éjszakán.

PLAYLISTEK