Átbulizott traumák
március 15, 2014

A könnyűzenei életben angolul a legkönnyebb érvényesülni, ez egyértelmű. Ám a francia nyelvterületek sajátos hangzásvilága, valamint a francia nyelv elterjedtsége egyre több hallgatót hoz a francia ajkú előadóknak is. Stromae, azaz Paul Van Haver Brüsszeli születésű dalszerző és előadó is egyre több országban ismert, sőt elismert, második albuma top tízes listákon szerepelt Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Svájcban és Szerbiában is.

Brüsszel külvárosában nőtt fel. Édesanyja hollandul (flamandul) beszélt, ám franciául (vallonul) beszélők között éltek. Édesapja ruandai származású, és az 1994-es Ruanda polgárháborúban vesztette életét. Ezt a traumát dolgozza fel a ‘Papaoutai’ című szám. Tizenegy éves kora óta tanul zenét, s szövegeit is gyakran maga szerzi. Első slágerét, az Alors On Danse’-t otthonában vette fel, és a rádióban, ahol dolgozott játszani kezdték. Európa szerte toplistás dal vált belőle, a tengerentúlon pedig Kanye West készített hozzá remixet.

Második albuma 2013-ban jelent meg Racine Carrée címmel. Alapja az elektronika, mellyel a különböző számoknál teljesen más hangulatot teremt. Feltűnnek a sanzon elemei, vegyítve a diszkóval, és a house-zal. Az ütemesség, a lüktetés Paul dopos és rapper múltjából eredeztethető. A rapet és és éneklést vegyít, s az átmenet közöttük gyakran szinte észrevehetetlen.

Stromae nemcsak zenéjével, de klipjeivel is igen nagy népszerűségre tett szert. A ‘Tous Les Mêmes’ klipjében egyszerre alakít férfit és nőt, de készített már klipet rejtett kamerával is. Élő felvételei is meggyőzőek, aki nem hiszi, az idén a Szigeten járjon utána!