Két évvel ezelőtt jelent meg a Supersonic Overdrive, a Middlemist Red első nagylemeze. Azóta hazai zenekarhoz mérten hihetetlen nagy ívű karriert futottak be: többször turnéztak már külföldön, megjárták a legfontosabb showcase-fesztiválokat is, és itthon bármikor képesek teltházas koncerteket csinálni.

A mai magyar könnyűzenében a nevük már szinte megkerülhetetlen, és kétség kívül egészen nagy hatást gyakoroltak az itthoni zenei életre. Jelenlétükre válaszul új, kisebb hallgatóközönséggel rendelkező bandák kezdtek el hasonló zenét játszani, így a magyar undergroundot is megfertőzte az akkoriban külföldön oly népszerű neo-psych hulláma.

Az első EP-jük és a Supersonic Overdrive egyértelműen ennek a stílusnak a jegyében készült, ami az eddig kiadott összes zenéjük hatását nagyban meghatározta. Ezek után kérdéses volt, hogy a következő megjelenésükkel megpróbálnak-e szakítani az előző kiadványaik nem túlságosan egyedülálló, de esetükben rettentően jól működő hagyományaival, vagy megtartják-e a jól bevált, sokak által kedvelt soundot.

Aki az előző albumukhoz hasonlóan nyers, lendületes, blues-os, psych rockos hangzást várt annak nagyot kellett csalódnia. Somáék már jelezték korábban, hogy a Ripple Soul sok szempontból innovatívabb lesz az elődjéhez képest. Az egész album tematikáját tekintve is jóval megfontoltabb, és

a számok egyenként is sokkal kiforrottabbak, érettebbek a korábbiaknál.

Mintha az új albummal törekednének egy saját, egyedülállóbb, és talán őszintébb hang megtalálására. A Ripple Soul többnyire finom, precízen megmunkált, lassan felépülő, és apró részletekre is nagy hangsúlyt fektető dalokat tartalmaz. Nagyon feltűnő az elektronikával való tapintatos kísérletezés, meg az is, hogy gyakran – szerényen és udvariasan felcsendülő – szintik teszik teljessé a hangzást.

Néhol tagadhatatlanul érezhetünk a New Order vagy a Joy Division hangzására emlékeztető new wave-es vagy post punk-os hatásokat, melyek keverednek a már előző albumon is megjelenő elszállós, vagy épp lendületes psych rock-os impulzusokkal, néhol kifejezetten érdekes és szédítő hatást kiváltva. Számos helyen, mint pl. a ’Sense of Place’-nél az elektronikus és szintis elemek használata Cliff Martinez azon filmzenéire emlékeztetnek, melyeket Nicolas Winding Refn filmjeihez írt.

A hangzás valahogy végig sötéten eufórikus és kellemes.

A legerősebb szám az albumról talán a ’Mellow’: egyszerre jelenik meg benne a brit pop eleganciája, a pszichedelikus zenére jellemző torzított gitárok konkrétsága és mélysége, meg persze ott vannak azok a csúszósan kellemes szintik, és egy iszonyatosan dögös szóló, ami fesztelenül teszi magasztossá az összképet.

Érdekes kettősség, hogy bizonyos szempontból erőssége az albumnak a sajátos kimértsége, megfontoltsága, és apró részletekig hatoló kidolgozottsága, esetenként ez azonban a lendület és izgalmasság rovására mehet. A Supersonic Overdrive pont amiatt az eleven és nyers frissesség miatt volt nagyon szerethető, ami mintha ebben a kiadványban már csak töredékeiben lenne megtalálható. Néha, a Ripple Soul hallgatásakor úgy éreztem, hogy az album kicsit egysíkú, és egy idő után már viszonylag kevés meglepetéssel tud csak kecsegtetni.

• ha még nem láttátok volna, készítettünk egy videóinterjút a Middlemist Reddel, amikor éppen nyakig benne voltak a Ripple Soul stúdiómunkálataiban

Összességében azért egy sok szempontból  érdekes albumról beszélhetünk, amit a hirtelen jött népszerűség, a nagyon magasra helyezett szakmai elvárások nem bénítottak meg. Korábban maguk a srácok is elmondták, hogy majd a második albumokat sokkal nehezebb lesz összerakni, mint az elsőt.

Ami azt illeti, meg is szenvedtek vele a maguk módján, néhol még érezni is a görcsösséget bennük (például az A38-os lemezbemutatójukon, ahol a technika nem mindig engedelmeskedett nekik, és ez némileg rányomta a bélyegét a show-ra), de a Ripple Soul pont olyan második nagylemez lett, aminek lennie kell egy óriási sikerű első album után, remélhetőleg lekerült róluk a teher.

Mindenképpen szerencsés, és megnyerő tény, hogy a Middlemist Red minden kétséget kizáróan törekszik a már korábban kialakított hangzásviláguk formáinak alapos átgyúrására. Nagyszerű azt látni, hogy képesek a megújulásra, és nem akartak a már jól bevált sablonokhoz nyúlni, így ez után az album után lesz csak még inkább izgalmas, hogy merre tart az útjuk – addig is jöhetnek az európai és hazai turnék az új dalokkal.

Szerző: Udvardi Márton