A tavalyi Kikeltetőn tűnt fel a Tolsztoj-karakterről lenyúlt nevű Platon Karataev, mely – talán nem túlzás kijelenteni – csupán egy év alatt meghatározó zenekarrá nőtte ki magát a hazai underground szcénában. A banda pár napja első nagylemezét is bemutatta, amit egy magánéleti vallomásként is értelmezhetünk, hiszen a For Her nem titkoltan egy szakítás történetét dolgozta fel.

Az album első két részét már hallhattuk, a harmadikon pedig négy újabb (köztük két újra felvett tavalyi) dal, az ‘Orange Nights’, a ‘Rust’, a ‘Lady Macbeth’ és az ‘Old Enough for Love’ teszi kerekké mindazt, amit Balla Gergő el akart mondani a szerelemről.

Az ‘Orange Nights’-hoz videoklip is készült, ami a lemezzel egy időben debütált, és picivel több, mint 3 percben illusztrálja azt a keserédes érzést, amit valójában már mindannyian jól ismerünk.

Budapestnek ezer arca, színe és személyisége van: a Deák téri fűbenfekvéskor világoskék, az esős, forgalmas hétfőkön sötétszürke, a karácsonyi vásárkor bordó, szakítás után, éjjelente pedig narancssárga. Mintha mindig tudná, mi történik a lakóival, és hozzájuk igazodva öltözne fel.

Gergő és Sebő éppen az utóbbi állapotot szerette volna megragadni az ‘Orange Nights’-ban, és erre tökéletes alkotótársra lelt Molnár Lucában és Verhóczki Ádámban.

Pest tökéletes barát szakításkor: egyszercsak beesteledik, hirtelen ősz lesz, és különös, narancssárga fényeket áraszt. Ez nem az érfelvágós, hanem a keserédes melankólia, amibe titokban még szeretünk is belesüppedni.

Sőt, talán éppen ebben a fényszennyezett, csillag nélküli égboltban találunk igazi menedéket az ilyen átbolyongott, egyedül berúgós estéken.

Ádám elárulta, hogy a klip organikusan építkezett, a szimbólumok és a képek valójában csak a végső szakaszban nyertek tudatosan jelentést: a főszereplő utazik a mindenféle tömegközlekedési járműveken (talán céltalanul), találkozik a macska képében érkező magánnyal, és szétesik minden a francba.

Az ‘Orange Nights’ klipjének alkotói egyébként lelkes követői a Platon Karataev munkásságának, és az első koncertélménytől fogva tudták, hogy együtt akarnak dolgozni a fiúkkal. Ádáméknál most is ez a lemez pörög:

„Nagyon régen éreztem, hogy valami ennyire egyben van. Utazol valami elől, és valami felé. Tökéletes háttérzene és munkazene is, nekem nem kell hozzá még a szakítási fless sem, hogy élvezzem. Valahol egyszerre melankolikus és felemelő az érzés, amit közvetít.”

Mindig különösen tiszteltem az olyan előadókat, akik az öngyógyításon túlmutatva tudnak nyújtani valamit a hallgatóknak is, és a Platon ezt a kihívást könnyedén teljesítette.

A lemez Gergő pszichoterápiája, de közben mégsem marad öncélú. Ez valami olyan, amihez mindannyiunknak van köze, és mindannyian csak leszegett fejjel, félmosollyal bólogatunk a hallgatás közben, hogy „ja, tudom milyen”.

• Csütörtök este a Felső Tízezer után mutatja be élőben az első lemezét a Platon Karataev. Vendégzenészek is lesznek, és már alig maradtak jegyek, csipkedjétek magatokat!

Címlapfotó: Sinco