Dénes Ádám PƎTE olyan bandákból lehet ismert a keményebb zene rajongóinak, mint a Naturus, Toscrew vagy a Mayflower. Az utóbbi időben azonban – nagyon helyesen – új stílusokkal kezdett kísérletezni, ennek eredményeképp jelentette meg októberben első, elektronikus szólólemezét Terestrials címmel. A durván torzított gitárközpontú, még erősen metál alapú album folytatására nem kellett sokat várni, ugyanis pénteken megérkezett az End Times, melyet már a tisztán ipari hangzás és csupasz elektronika jellemez.

Szándékos volt ez a váltás a két anyag között?

Nálam sosem szándékosak ezek a dolgok. Klisésnek hangzik, de igaz: azt csinálom, ami éppen kikívánkozik. A Terrestrials egy alapvetően zúzósabb anyag, ami részben annak köszönhető, hogy nehéz volt átállítani az agyam a metál zenéről az elektronikára, szóval amolyan átmenetet képez a két világ közt. Ez egy folyamatos fejlődés, tanulás részemről. Folyamatosan finomodik az eszköztáram ebben a stílusban is, de ez sosem tudatos, azt próbálom meg a lehető legjobban megalkotni, amit éppen belül hallok.

Milyen hangulathoz ajánlanád az új albumot?

Mint kb. mindegyik lemez, amit eddig csináltam, ez is meglehetősen sötét. Így tudnám összefoglalni. Nálam ez az alap. Ez sem döntés kérdése, ez jön belőlem az esetek 99 százalékában. Ergo, ha valaki vidám és önfeledt zenét szeretne, annak nem ajánlom. De ne feledjük, hogy azért alapvetően ez táncolható muzsika, a komorság a hangzásvilágból ered.

Hogyan álltak össze a lemezen szereplő dalok?

Mint általában, most is egy nagyobb merítésből dolgoztam. Voltak korábbi dalok, amik nem kerültek fel a Terrestrials lemezre, és voltak teljesen újak is. Úgy döntöttem végül, hogy az újakból válogatom össze az End Times anyagát.

Az esetek nagy részében egy szinti hangzás, egy ritmusképlet, egy hangminta az, ami megihlet és pillanatok alatt köré épül a nóta.

A címadó ‘End Times’-nál pl. az introban is hallható alaptéma volt, ami elindított. A ‘The boy who couldn’t sleep’ esetében volt valamiféle koncepcióm: egy lassú, komor, sötét számot szerettem volna összerakni, ami magába húzza a hallgatót. Ehhez kellett megtalálnom a megfelelő hangzást. A ‘Death Dealer’-nél szintén az elején hallható szinti hangszín, illetve dallam volt, a fő inspiráció. Az ének mind szövegileg, mind stílusában egy rásegítés erre az alaphangulatra. A ‘Skyland’ készült mind közül a legtovább. Nehéz volt végleges formába önteni. A hangzásokkal, tempóval sokat szőröztem, de tudtam, hogy helye van a lemezen, hangulatilag abszolút a koncepcióba illik.

Az EP címadó dala kapott egy videót is, mit és hogyan ad ez hozzá számodra a zenéhez?

Az ‘End Times’-hoz tartozó vizuál alapötlete Thomas Burnt barátomtól ered (a borító is az ő munkája). A koncepció rendkívül egyszerű volt: egy utazós klipp, ahol eljutunk egy kihalt gyártelepre. Szigorúan a zene kiegészítőjeként értelmeztük, nem annyira önálló egységként. Azt hiszem sikerült a szám hangulatát megfogni és rásegíteni képileg. Ha jobban odakoncentrál az ember, egészen be tudja rántani a képi világ.

Egy facebook posztotban írtad, hogy idén még sok zenét fogsz ránk zúdítani, mire lehet számítani?

Valóban így lesz. Készülök két újabb kislemezzel szintén szólóban, de egészen más jellegű muzsikával, mint a jelenlegi. Az egyik kimondottan érzelmes, személyesebb hangvételű lesz, a másik egy feldolgozáslemez, amiről annyit elárulhatok, hogy death metal nótákat fogok kicsit újraértelmezni. Illetve vissza fogok térni a gyökerekhez, vagyis a metal zenéhez zenekari formában is. A formáció Pete Wylde and the Swamp Chicken Woodoo Blues névre hallgat és már egy ideje dolgozunk rajta egy zenésztársammal. Az ehhez tartozó album dalai már készen vannak és remélhetőleg élőben is be tudjuk majd mutatni őket.