Nézői rekordot döntött az idei online Budapest Showcase Hub
december 10, 2020

16 ország 31 fellépője mutatkozhatott be az idei Budapest Showcase Hub, vagyis közismertebb nevén a BUSH fesztiválon amit a korábbi sok helyszínes, klubkoncertes évektől eltérően, ezúttal nem szokványos, ellenben igencsak merész módon rendeztek meg az online térben. A nézők az elmúlt három hétben egy frappáns videó sorozatban ismerhették meg közép-kelet Európa legvagányabb friss előadóit, és mostanra az is kiderült, hogy közülük kik kapták a fesztivál számára felajánlott nemzetközi szakmai díjakat.

A világjárvány okozta nehézségek a BUSH szervezőinek is feladták a leckét, hiszen egyetlen nappal a fesztivál dátuma előtt derült ki, hogy a korlátozások miatt az idei showcase szemle és konferencia kizárólag online kerülhet megrendezésre. A showcase fesztivál célja az előremutató és új tehetségek megismertetése az arra nyitott közönséggel és a szakmával. Így hatalmas kihívást jelentett, hogy a nemzetközi színtéren kevésbé ismert alkotókat kellett bemutatni, és kitűnni az amúgy meglehetősen sűrű online videós térben.

Mindezekre reagálva született meg a BUSH videó extravaganza sorozat, amelyben online koncertek helyett a fellépőkkel kapcsolatos lényeges zenei információra és néhány szokatlan, szürreális dologra is fény derült: Például, hogy melyik együttes érkezne legszívesebben Vissza a jövőbe-jelmezben egy beöltözős bulira, vagy kinek a zenei stílusát körvonalazza legjobban egy mandarinréce, sőt hogy melyik előadó számára kulcsfontosságú kulturális érték a Hupikék Törpikék.

A 31 kiváló „fellépő” közül ötöt díjaztak az idei BUSH-on. Az Electric Castle díját a Very Cool People nevű litván jazz-funk együttes kapta, ők léphetnek fel Erdély legnagyobb és legfontosabb nyári fesztiválján. A Yamaha a magyar Mongooz and the Magnet zenekart jutalmazta egy MG10XU mixerrel, a legnagyobb nemzetközi online booking platform, a Gigmit PRO account tulajdonosai pedig az ukrán Alyona Alyona, a holland Naaz és az észt Lexsouldancemachine. A fehérorosz Dlina Volny részt vehet egy mentorprogramban a 2021-es bukaresti showcase fesztiválon az MMB jóvoltából. A Művészetek Völgye pedig szintén egy fellépési lehetőséget ajánlott fel egy hazai előadónak, Saya Noénak.

A videók össznézettsége meghaladta a 100 000-et, ám a sikeres online megrendezés után a szervezők remélik, hogy jövőre már élőben láthatják vendégül az újdonságokra nyitott közönséget és a zenei szakma nemzetközi képviselőit – áll a közleményben.

„A visszajelzések és az eredmények azt mutatják, hogy az online formátumok kifejezetten hasznos showcase elemek lehetnek a jövőben. Ez nem is meglepő, hiszen egy elsősorban új, friss tehetségek bemutatását célzó rendezvény sokkal szélesebb közönséghez tud eljuttatni 1-1 előadót, ami hatékonyabb élő fellépéseknek ágyazhat meg a jövőben”

– nyilatkozta a BUSH egyik alapítója, Horváth Renátó, akivel már korábban is többször beszélgettünk.

A tervek szerint tehát a BUSH erősebb online jelenléttel tér vissza a megszokott klub fesztivál formátumhoz, hogy egy pár napra ismét a kelet-európai könnyűzene központjává varázsolják Budapest belvárosát.

Az előadók videóit itt lehet visszanézni:

És egy playlist is született a dalaikból: