Kicsit nehéz ezt az évet értékelnem, legalábbis zeneileg, mert nekem már egyértelműen a célegyenesről, az érettségiről, az-az a ‘félllábbalasírban’ állapotról szólt.

Persze voltak elképesztő koncertélmények, és azóta is agyonhallgatott albumok, amiket mind ehhez az évhez kötök, de ilyen szempontból nekem ez a másodvonal éve volt: nem a nagy kedvenceim durrantottak, hanem vagy új előadókat fedeztem fel, vagy kedvencnek nem nevezett, de mégis kedvelt előadóim tettek le olyan anyagokat, amikkel mégis csurig telt memóriakártyával zárhatom ezt az évet is.

1. Legjobb koncert a VOLT-on

Az idei VOLT életem legjobb fesztiválélménye, amihez sok minden hozzájárult: maga a sátrazós létforma (pesti gyereknek a Sziget burzsuj buli és ágyban-alvás, nem igazi fesztivál), a nagyon jó társaság, a nagyon szép Sopron, és persze az elképesztő fellépők. A legjobb koncertre azért viszonylag kevesen pályáznak, mert pontosan tudom azt a kettőt, akikből választanom kéne, de ebből a kettőből is nehéz. A külföldiek közül egyértelműen a Foals-t mondom, akik olyan embertelen jó hangulatot csináltak a délután közepén, hogy egy óra alatt olyan Yannis rajongó lettem, mint ide Lajosmizse. Péterfy Bori pedig régi kedvencem, de az első sorban végigtombolni ezt az egészet őrületet, amit ő – színészi gyökereket nem meghazudtolva – alkotott a színpadon még visszaemlékezve is extázisba ejt. Végeredményt nem is mondanék, két tökéletes koncert volt, és kész.

2. Legjobb koncert a Szigeten

Kicsit nehezebb a Sziget koncertjeiről beszélni, mert az egy sokkal fárasztóbb fesztivál volt, ott dolgoztam is, sokat utaztam, blablabla… A line up-ért nem rajongtam túlzottan, de így is voltak koncertek, amiket borzasztóan vártam. Majd megőrültem, hogy lássam Stromae-t, s valószínűleg, ha nincs az a tömegnyomor, amiről akkoriban zengett egy nagyot a sajtó, akkor most azt írnám be a legjobbnak. De emiatt Miles Kane-t mondom, mert akkor még csak névről ismertem, de szerintem életemben koncerten még annyi kalóriát nem égettem.

3. Év albuma 

Nagyon sok album jött idén, amik vagy megleptek, vagy csalódást okoztak. Kezdeti lelkesedésem az új Kasabian, vagy az új Foster The People iránt hamar alább hagyott. A Temples első albuma nagy felüdülés volt, és jó sokáig ki is tartott, aztán megjelent egy album, aminek messze nem sikerült túlszárnyalnia a készítője előző lemezét, mégis van benne valami, ami miatt számtalanszor végighallgattam: Alt-J – This Is All Yours.

4. Az év felfedezettje

Ide olyan előadókat kerestem, akiket a nagy világ nem feltétlenül idén fedezett fel, de én igen. És ilyen szempontból nekem ez egyértelműen a Balthazar, akiket a Keltetőben be is mutattam. Ha valaki minden szempontból újat szeretne, az hallgasson Ben Howardot.

5. Az év legidegesítőbben fülbemászó slágere

Meghan Trainor. Egyértelműen. Az ‘All About That Bass’ hetekig olyan szinten nem akart békén hagyni, hogy a barátaim már aggódni kezdtek értem, mikor realizálták, hogy már a koreográfiát is tudom. Igazából nem tudom minek sikerült kihúznia a pokol bugyraiból, de a lényeg, hogy már nem kezdek el reflexből kalimpálni a karjaimmal, ha megszólal az MTV-n.

Ezután a sok szempontból hektikus, zeneileg mégis kicsit lappangó év után kicsit félek a következőtől, és egy kis mécses pislákol 2015 derengő homályában: a Sziget idáig bejelentett fellépői…