Írni lehet otthon, csendben a gép előtt, egy kávézó háttérzajában, vagy egy irodában, a billentyűcsattogások között. Van, aki repetitív ambientet hallgat, van, aki tematikus playlisteket rak össze, és van, aki a teljes csendre esküszik, mert minden hang kizökkenti. A KERET szerkesztőségében most összeszedtük, hogy ki hogyan ír, mi szól a háttérben és kinek mi kell ahhoz, hogy a fehér lap megteljen betűkkel.

Szabó Márk

Természetesen írás előtt repeatre rakom az írandó anyaghoz kapcsolódó zenét. Ha viszont nem a cikk témája határozza meg, akkor igyekszem a lehető legsemlegesebb dalokat hallgatni, hogy ne vonják el a figyelmemet. Mindenki ismeri azt a pillanatot, amikor megrekednek a gondolatok, vagy beleragadunk egy rossz mondatszerkezetbe – ilyenkor jön Moondog Bird’s Lament, és pár perc séta faltól falig, amíg ki nem tisztul a fej.

Teljes flow-állapotban mostanság Gal Go – ABZ pörög, azt pont elbírom anélkül, hogy teljesen rám telepedne. A tanácstalan, fehér lap előtti pillanatokhoz Jan Johansson Liksom en Herdinna működik, mert legalább ő tudja, hogy minden rendben lesz. A leadás pillanatának katarzisát Chris Isaak Dancin’ kíséri: nem tudom, miért, de mindig bejön.

Le Julianna Phuonglinh

Mindig is az a fajta ember voltam, aki minden évszakban csinál egy playlistet, aztán azt rongyosra hallgatja, ez nem változott. De hogy mit hallgatok írás közben, az teljesen attól függ, épp hol tartok gondolatban, hangulatban, vagy a mondatban. Van, amikor csak háttérzene kell, valami, ami kitölti a csendet, ilyenkor megy egy kis alt-J, Rainbow Kitten Surprise vagy Peach Pit, lassan, mint a gondolat, ami még nem akar mondattá lenni. 

Máskor meg pont az ellenkezőjét keresem, amikor már minden mondat a kezemben van és csak össze kell őket illeszteni. Ilyenkor kell egy kis kuszaság a rendszerbe, 170 bpm alatt nem működik semmi: itt jön el az a pont, hogy nightcore, slut techno meg hyperpop megy ezerrel, kicsit szétzilál, hogy aztán a szöveg maga meg össze tudjon állni. (HorsegiirL, Shygirl, Kim Petras minden mennyiségben!!!)

Ritkán, de vannak pillanatok, amikor a kettő összeér, amikor minden a helyére kerül a fejemben, tiszták a szavak és csak azt hallgatom, amit amúgy is, abszolút mindenevő vagyok ilyen téren: legyen ez akár RnB, UK garage, afroswing, vagy mondjuk bármi magyar. Mostanában ismétlőn megy, a teljesség igénye nélkül, Jazmine Sullivan, Jorja Smith, Iceè tGM, KiLLOWEN, Parno Graszt, laurie. meg hari_drama. 

Benke Máté

A „Mit szoktál hallgatni az íráshoz?” kérdés számomra viszonylag könnyen megválaszolható: semmit. Alkalmatlan vagyok rá, hogy megosszam a figyelmemet. Bár a skill fájóan hiányzik (mert ebben az állapotomban rendre rossz metróra szállok, ha pl. hívásban vagyok), változtatni rajta ez idáig nem tudtam, viszont ennek is megvannak az előnyei. Mert az írás sem csak arról a 30–végtelen percről szól, amíg billentyűket ütök le, három szakaszra biztosan fel tudnám osztani egy KERET cikk létrejöttét.

Az elsőben az albumot hallgatom végig újra és újra, közben pedig kérdések merülnek fel bennem – ebben a fázisban kurvahasznos tud lenni az életvezetési problémáimat okozó egyirányú figyelmem. Kíváncsi leszek az előadóra, összefüggéseket fedezek fel a különböző szövegrészletek között – tulajdonképp ez a legizgalmasabb az egészben. Ilyenkor szavakat, félmondatokat jegyzetelek, olyanokat, amelyek nem válnak a cikk részévé, csak megfoghatóvá, körülhatárolhatóvá teszik a mondandóját. A második szakaszban igyekszem valamilyen útvonalat kiépíteni, hogy azt érezhesse az olvasó: eljutott valahová. Közben előfordulhat, hogy ráhallgatok még egyszer egy-egy trekkekre, de csak a pontosság kedvéért. A harmadik szakaszban aztán kész anyaggá, művé alakítom az eddig összegyűlt gondolatokat. Ehhez kell a teljes csend, csak úgy tudom megtalálni azt az egyensúlyt, aminek az eredménye egy jól olvasható, megfelelően sűrített értelmes szöveg.

Kilián Kornél

Ha valamilyen konkrét megjelenésről írok, akkor az megy repeaten, főleg ha egy átfogóbb anyagról van szó, akkor napokon át pörgetem. Írás közben már általában zavar, ha bármilyen szöveg van a zenében, amit hallgatok. Ilyenkor ha teljesen belekavarodok, akkor jönnek a klasszikus ambient listák Brian Eno és Aphex Twin vezetésével.

Néha felrakok valamit itthon bakeliten, de legtöbbször maradok az egyszerűbb megoldásnál, benyomom az NTS Radiot. Ott kifejezetten szeretem az Early Bird Show-t és a Breakfast Showt, de ha elindítom, akkor általában teljes nap ez szól. Hallgassatok ti is igazi, emberi válogatásokat, vagy válogassatok magatoknak. Ne dőljetek be a Spotify daily, meg mood mixeinek, beszűkül tőlük a világ! És ami egy zenei újságírótól meglepő lehet: néha kell a csend!

Liptai Melitta

Bár általában egyszerre százfelé szoktam figyelni, íráshoz a síri csend a legjövedelmezőbb számomra. Természetesen, ha egy konkrét zenei anyagról vagy előadóról szól a cikk, előtte muszáj mindent többször is áthallgatnom, ez egyfajta ötletelés is nálam, hangulatba kerülés. 

“Mit hallgat a KERET újságíró munkához?” — sokszor ismerősöket, akár barátokat! Ha a munkának azt a részét értelmezzük, ami nem az írás folyamata, akkor az a helyzet, hogy rengeteg magyar zenét kell hallgatni, ha képben szeretne lenni az ember. A hallgatáson túl pedig érdemes koncertekre is ellátogatni, aztán már csak azon kapjuk magunkat, hogy mindenki mindenkit ismer és csak a barátait hallgatja. Na ilyenkor szoktam bekapcsolni a kedvenc Lizzy McAlpine albumom, vagy valami undorító metál-techno-t. 

Orbán Kata

Amikor megjelenésekről írok, előtte mindig az aktuális anyag pörög nálam, 2-3x végigmegyek az izgibb részeken. Ha bármi másról, akkor kifejezetten változó, szinte bármilyen zenére nyitott vagyok, csak szóljon. Az utóbbi években egyre több magyar előadó került a playlistjeimre, így ha kicsit fel akarom pörgetni magam, bekapcsolok egy Blahalouisiana, Hűvös vagy Lil Frakk dalt.

Ha pont, hogy fókuszálni szeretnék jöhet egy indiebb playlist, The Kooks-szal, The Nationallel, Holly Humberstone-nal, vagy magyarok közül The Roving Chess Clubbal, Heaven Street Sevennel és Carbovaris-szal. Ha pedig simán csak zene kell a workflow fenntartásához jön az igazi káosz és bekapcsolom az aktuális kedvenceimet, most éppen ezek az előadók vannak a listán: King Nun, Louis Tomlinson, Izzy S.O, Puddle of Mudd, Domingo, és a Kikeltetőre hangolódás közben fejemben ragadó Imago Mundi.

Fábián Flóra

Megjelenéshez a többiekhez hasonlóan én is általában loopolom az aktuális dalt vagy albumot; ez mindig segít abban, hogy ráhangolódjak az adott előadó világára és mindig ad plusz inspirációt az íráshoz.

Egyéb esetben viszont általában olyan zenére van szükségem, ahol nincs szöveg hogy rendesen fókuszálni tudjak. Ilyenkor nálam a go-to műfaj az instrumentális posztrock, mert egyszerre pörget és megnyugtat, és olyan előadók pörögnek mint a God Is An Astronaut, Oh Hiroshima, Explosions In The Sky, We Lost The Sea, Collapse Under The Empire vagy épp magyar oldalon a Törzs.

Amikor viszont még csak vázlatolok, nem konkrétan a mondatokat formálom, így nem kell százszázalékosan a koncentrálnom, olyankor szöveges zenék is jöhetnek, általában mindig az épp aktuális, és mindenkori kedvenceim. Ilyenkor legtöbbször nem playlisteket szoktam beindítani, hanem a Spotify-on a kedvelt dalaimat rakom random lejátszásra, vagy ha van olyan, amit kiemelten szeretnék hallgatni akkor vagy egy albumot nyomok be (ez gyakran a kedvenc Orla Gartland vagy Paramore-albumom), vagy műsorra pakolok egyesével mindent amit az elkövetkező másfél-két órában szeretnék hallgatni. Mostanában ezeken a műsorokon olyan előadók szoktak lenni, mint Hayley Williams, Blahalousiana, Indigo, The Last Dinner Party, Mayberian Sanskülötts, Cataflamingo, Telehold vagy Elefánt.