Egyik nap az A38 hajóról indultam volna hazafelé, amikor leszólított egy kalapos, szemüveges lány. A kezembe nyomott egy belépőt, és meghívott a zenekarának, a KungoVagának a lemezbemutatójára. Beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült, hogy ő hegedül, hogy alter zenét játszanak, és hogy azért kaptam a jegyet, mert meg kellett venniük őket előre a Gödörtől, és nem akarták, hogy a nyakukon maradjanak. Az egész annyira random volt, nem is volt kérdés, hogy megnézem őket.

Nem volt jogos a félelem, ha teltház nem is, de említésre méltó tömeg gyűlt össze a király utcai klubban. Az átlag életkor még bőven érettségi előtti volt, mind a tánctéren, mind a színpadon, de szerencsére nem a bluetooth hangszórón trappet bömböltető bamba tinik, hanem a művészeti gimis, kalapos hipszterek voltak túlsúlyban. Nyilván, hiszen alter koncertre jöttünk, vagy mi. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha mindenki ismerne mindenkit, pedig nem, ahogy elkaptam beszélgetéseket, úgy vettem észre, hogy sokan szintén először vannak KungoVagán. Miután kikértem egy sört, és tettem egy kört, észre vettem, hogy páran nagyon figyelnek, aztán közülük Villő, a hegedűs lány lépett oda hozzám:

„Hát eljöttél!”

A Gödörtől megszokott módon másfél órás késéssel, egy borzasztóan kínos előzenekar után kezdődött a KungoVaga. Sokan voltak a színpadon, a dobost leszámítva mindenki csíkosban. A hegedűs lány mellett volt még két fúvós, basszus- és akusztikus gitár, valamint a rendes dob mellett egy ütős szekció, és egy elektromos gitár. Utóbbi két srác énekelt, ők ketten egyébként a banda alapító tagjai, az ő nevükből állt össze a Kungo mozaikszó is (Kunics Olivér és Lango Ádám).

Ádámnak, az ütőhangszeres srácnak olyan musicales hangja van, hogy bármelyik Júlia leugrana az erkélyéről hozzá, a színpad szélére, ahonnan a félkör ívbe állított ütőhangszerei mögül néha ki-ki jött a közönséghez énekelni. Aztán ott van a gitáros srác, Olivér, aki bár énekhangilag nincs annyira eleresztve, de azért rossznak sem rossz, nagyon ügyesen bánik a hangszerével, és olyan frontember attitűd sugárzik belőle, ami már épp kezdett volna sok lenni, de csak pont annyira, hogy megmaradjon karakteresnek. De énekelt egyszer Csenge is, a fuvolás lány, akit a közönség még sok dallal később is lelkesen szólongatott. Zeneileg mindenki teljesen képben van, és nagyon profin kezelték az olyan koncert közben felmerülő problémákat is, mint egy elnémuló mikrofon. Az összkép szokatlan, de nagyon élvezhető.

Itt egy videó a Pesti Sétától egy korábbi koncertjükről.

Még az előzenekar alatt kimenekültem a koncertteremből, akkor haverkodtam össze egy sráccal, akivel aztán együtt néztük meg a KungoVagát. A koncert második felére ő fejtette meg a zenekar lényegét,

„az a jó bennük, hogy folyamatosan kizökkent.”

Minden szám egy kicsit más világ, és dalról-dalra újabb színek jelennek meg a nagy (össz)képen. Egy gitárcentrikusabb számnál a srác megkérdezte, hogy szerintem ez most milyen stílus, rock? Egy másodperccel később beszállt a hegedű és a fúvósok, és a zene elindult egy kicsit más irányba. Akkor jöttem rá, hogy ma már az egyediségre törekedvén annyira természetes keverni mindent mindennel, hogy az igazán jó zenekarokat nem lehet bekategorizálni. Ha akarnék valami jelzőt mondani, akkor csavargó folkba oltott, újhullámos altert mondanék, de nem mondom, inkább nézzetek el ti is egy KungoVaga koncertre, és döntsétek el magatoknak!

A banda mögött még csak egy EP és néhány kisebb koncert áll, de nagyon ígéretes, amit csinálnak. A tegnapi bulin mutatták be első nagylemezüket, a SZIG.MON-t (szigorúan monoton) amelyet nem egyszerre tesznek hallgathatóvá, hanem mától minden este 8-kor kiraknak egy-egy új dalt a Facebook oldalukra, az első, ‘Líbiai Macskák’ című számot itt találjátok!