Utcán talált papírszarvas

Cikk

június 25, 2014

Kocsis András

223

Néha elgondolkozom azon, hogy ki mindenki sétálhat el mellettem nap mint nap Budapesten. Amikor sok ember egy városba tömörülve él egymás mellett, a különböző rétegek és szubkultúrák gócpontjain elkerülhetetlen az érintezés olyan alakokkal, akik valamilyen nem várt érdekességgel szolgálhatnak, egy kicsit ilyen volt az is, ahogy megismertem a Paper Deer nevű magyar bandát.

Még a múlt héten el kellett ugranom a Don’t Panic műhelyébe, hogy csináltassak egy adag keretes matricát a fesztiválszezonra. Előre felkészültem lélekben arra, hogy valószínűleg égő lámpák, ám üres pult fog fogadni, sajnos a város legfelkapottabb nyomdáját elég szelektíven lehet elérni. Mivel a bejárat előtt parkolt egy autó, amiről lerítt, hogy valamilyen ott dolgozóé lehet, úgy döntöttem, hogy várok egy kicsit, hátha felbukkan valaki. Így is lett, azonban nem egy hős nyomdász, hanem egy hozzám hasonló megtévedt lélek próbált – sikertelenül – benyitni az üzletbe.

Elkezdtünk beszélgetni a sráccal, kiderült hogy van egy bandája, akikkel elektornikus, drum and bass szerű zenét játszanak és van velük egy énekesnő is. Mesélte, hogy az élő szettjük hamarosan kibővül egy dobossal és színpadi szintetizátorokkal, bár ennek jelentősségét látatlanba (hallatlanba?) nem tudtam annyira átérezni. Várt velem pár percet, majd elköszönt, én pedig úgy döntöttem, hogy várok még annyi időt, amíg 3-4 dalt meg tudok hallgatni a SoundCloudjukon.

A szememet elsőre egy M.I.A. remix szúrta ki, ami nagyon tetszett, így már pozitív prekoncepciókkal ugrottam neki a magukról elnevezett első EP-jüknek, amely nem okozott csalódást. Az első szám, az ‘Up To The Top’ról az egyik kedvenc elektronikus előadóm, a Totally Enormous Extinct Dinosaurs ugrott be, a loopolt vokál egészen hipnotizáló, a beatek pedig bár ugyanazon a pár akkordos skálán formálódnak felfele vagy lefele, az összhatás nem csap át monotonba, hanem fokoz egy egyfajta ablakon kinézős, gondolkozós érzést. A ‘Next To Me’ ezek után meglepett a maga drum and bass-ségével, azonban a jól használt lead szinti eloszlatta a kevés kezdeti kétségemet. A dal a vége felé egy kicsit talán felgyorsul, hogy aztán egy szellős outro vezesse fel a harmadik, utolsó számot a kislemezről.

A ‘Spencer’ nekem egy kicsit talán sok volt, nem éreztem benne azt a hanyag eleganciát, amit az EP többi számában. Továbbhaladván a Paper Deer SoudCludján azonban sok nagyszerű earcandy-t találtam, amelyben a sokság is nagyon a helyén volt (a Cloud9+-ból ismert Skinny Boy-jal kiegészült ‘Spencer’) és a hanyag elegancia is (a zseniális loopolt, pontatlan gitártémával operáló ‘Weltschmrtzz’) érződött.

A srácok nyáron jelentetnek meg egy 9 számos nagylemezt, amelyet ezek után már tűkön ülve várok. További jó hír, hogy közben megérkezett a Don’t Panic műhelyébe egy srác, és meg tudtam rendelni a matricákat, amiért eredetileg elindultam otthonról. Azért ez egy jó kör volt.