Két óra alatt készült el Szkym és Palmyy új dala, az Ibolya – Premier
július 3, 2026

A most megjelent IBOLYA egy Budapest Parkos alkotótábor keretein belül készült, ahol az előadók Dánielfy Gergő gitárjátékát hangjegyzetre rögzítették, ami végül a track kiindulópontja is lett. Egy átmulatott éjszaka után az akkordmenet teljesen befészkelte magát a srácok fejébe, reggelre pedig közel teljessé vált a dal.

„Hajnalban nem tudtunk aludni, csak az alap ment a fejünkben. Ezért leültünk reggel fél hatkor, Szkym megcsinálta a hangfelvételből a beatet, felvettük a szöveget és relatíve egy kész termékkel mentünk reggelizni másfél órával később” – mesélte Szkym és Palmyy a dal hátteréről.

Az újvonalas, mulatós-rapdal szövegében a népies beütésekhez szentimentális sorok párosulnak, amelyek a két fiatal rappertől eddig távol álltak, most mégis úgy érzik, hogy egyenesen a szívükből jött. Az IBOLYA úgy képviseli a duótól eddig is megszokott, pimasz rapet, hogy mégis merőben eltér az eddigiektől. A páros útja a 2019-es Rapgalaxis Őrzői Budapest Parkos koncerten indult, ahol először találkoztak, azóta pedig elválaszthatatlan alkotótársakká váltak. 2024-es VIDÁMPARK című debütlemezüket követően a Sávlekötő Camp műsora hozta el számukra az áttörést, ahol közönségdíjasok is lettek. A műsorban készült DICKPICK című számuk azóta már több, mint 200 ezres hallgatottságnál jár.