Mit kezdhet magával az ember, ha egy annyira szerény, annyira érzékeny és annyira szomorú érzület jelenik meg a szeme előtt a színpadon, mint Jeromos? – tettem fel magamnak a kérdést a szerdai koncert közben, miközben a válasz kívül-belül átjárta a testem: megmagyarázhatatlan beleszeretettségérzet uralkodik el rajta, úgy az egész produkció, mint az előadó iránt. Jeromos feltűnése a maga tisztaságával és szépségével egy törékeny szitakötő lebegésére emlékeztetett, aki nem tudhatja, hogy röptével többet ad puszta látványnál.

Azt csak remélni tudom, hogy munkájának később hallgatható, hazavihető lenyomata keletkezik majd, de addig álljon itt egy beszélgetés, illetve annak darabjai, amit a fellépést megelőzően rögzítettünk.

KERET: Ismered Nemes Nagy Ágnes Jeromos, a remeterák című versét? Halász Judit is megzenésítette.

Kisebb koromban hallgattam Halász Juditot, de erre a számra nem emlékszem. 

Azért jutott eszembe, mert az első sora nagyon hasonló a te feltűnésedhez. „Jeromos, a remeterák, szívén a vágy serege rág. Sötét a víz feneke, nem lesz többé remete” – szóval megpróbáltam felkészülni a beszélgetésünkre, de Instagram oldal és előadói page híján semmit sem tudtam meg rólad, most mégis itt vagy és megmutatod magad. 

Régóta szerettem volna dalszerzéssel foglalkozni, és amikor hátrahagytam a munkahelyem, illetve az egyik egyetemet, nekikezdtem az írásnak. Egészen tetszegettek a dolgok, amiket aztán a barátaimnak is megmutattam, az ő bíztatásukra próbáltam meg a Kikeltetőt. Előadói pagem, vagy Spotify oldalam tényleg nincs, így a dalaimmal nem nagyon lehet máshol találkozni.

A saját neved helyett egy másik keresztnévvel indultál. Ez talán kevésbé művésznév, mint inkább egy alteregó. Könnyebb egy másik ember bőrébe bújva megjelenni és előadni? Mennyire válik el a színpadi éned a valóságostól?

Szerintem elválik, és igen, könnyebb Jeromosként megszólalni. A legtöbb szöveget magamról írom és nem arról van szó, hogy ezeket a saját nevemen nem vállalnám fel, csak amikor létrejönnek a dalok, akkor bennem vannak ezek az érzések. Előadáskor viszont már nem feltétlen, így az, hogy a fellépés időpillanatában mennyire releváns, mennyire aktuális a szöveg, kérdéses, szóval hitelesebb, ha nem a saját nevemen énekelek.

A bemutatkozód szerint fontosnak tartod a queer érzület megjelenítését a dalaidban.

Kollektív queer érzület azt hiszem, hogy nincs, ezt talán az idő nyomásában mondtam. Itt inkább arról van szó, hogy az én személyes queer érzületemet viszem bele ezekbe a dalokba. Van egy viszonylag sajátos hangulatom, amivel az élet és a szerelmi témák felé közelítek, ez jelenik meg túlnyomó részt a szövegekben és a hangzásban.

Említetted, hogy a zenével kisebb megszakítás után kezdtél újra foglalkozni. Ez mit jelent? Korábban csak hallgató voltál?

Hatéves koromban kezdtem zongorázni, azt egészen sokáig – majdnem tíz éven keresztül – csináltam és más billentyűsökkel is próbálkoztam. Egyébként gyakran hallgatok komolyzenét, a francia barokkot – Jean-Philippe Rameau-t vagy Couperin-t nagyon szeretem, és a német későromantika – Mahler, Wagner vagy Strauss – is nagy hatással van rám. 

A dal, amivel indultál egy fájó önvallomás, egy reménytelen szerelmi történet, amelyben a másik fél hosszú időn keresztül gyakorlatilag tudomást sem vesz rólad. Tényleg ennyi éven át tudsz kattogni egy olyan kapcsolaton, amin akár túl is léphetnél?

Hát igen. Hajlamos vagyok az ilyesmire, talán mindenben, de ez inkább a szerelmi szituációkban jön elő. Az említett három év egyébként más dalokban is hallható lesz, szóval úgy látszik, hogy tényleg ilyen vagyok.

Ez a dal nem veszi magát komolyan, mégis komoly témát érint. Így éled az életedet is?

Szerintem igen. Általánosan jellemző rám, hogy igazán sose veszem magam komolyan, miközben meg viszonylag gyakran vagyok nagyon komoly, pátosszal teli.

A szöveg mindeközben játékos is, és magában hordozza az ember esendőségét. Amikor például arról énekelsz, hogy pont összefutottatok és te hálistennek jó szettben voltál, az nagyon vicces, és szerintem sokan magukra ismernek benne. Az azonosulhatóság mennyire kulcsa egy jó dalnak?

Nem azt mondom, hogy egy jó dalnak a kulcsa, mert az, hogy ki mit szeret a zenében az nagyon eltérlő, de az biztos, hogy én nagyon igénylem. Vannak zseniális számok, amiken érzem, hogy minőségre csodálatosak, de nekem nem adják meg a katarzist, mert nem tudok velük azonosulni. Érdekes, és ezzel nem is vagyok annyira népszerű, de nagyon szeretem a magyar nótát, például a Hullámzó balaton tetején, vagy a Kék szivárvány koszorúzza az eget című dalokat. Ezekre nagyon rá tudok hangolódni. Olyanok, mint az én számaim. Keserédesek, kicsit viccet csinálnak magukból, miközben nagy szerelmes témákat érintenek.

Egyetlen huszonévestől sem hallottam még, hogy szereti a nótát, sőt, sokszor éri támadás a műfajt az ízlésessége miatt. Erről mit gondolsz?

Igen, ahogy mondtam is, ezzel nem vagyok túl népszerű. A nótákat amúgy nem a családomtól „szereztem”, Youtube-on találtam rájuk. Otthon talán pont az ilyen megbélyegzés miatt nem találkoztam eggyel sem. Szerintem van egy kimondatlan közmegállapodás Magyarországon, hogy értelmiségi ember nem hallgat magyar nótát, így egyfajta stigmát hord magán a műfaj, nem bír státusszal, de nekem nagyon sokat ad.

Azt írtad a dalodról, a Passzív elhatárolásról, hogy „Nagyjából ilyen érzés nekem lenni.”. A többi szerzeményed is ugyanígy rólad szól?

Igyekszem, hogy a legtöbb ilyen lehessen. A mostani dalaim nagyon konkrétak és a valóságon alapulnak. Nehéz elképzelnem, hogy másnak milyen benyomásai lesznek tőlük, mivel a hallgatóknak nincs meg az a tudása, hogy mit miért írtam. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan működnek majd közönség előtt. 

• Jeromos Instagram oldala időközben elkészült, zenés tartalmakért kövessétek őt itt.

Fotó: Komróczki Dia