Hétvégén az Akváriumban lép fel Jay Z kiadójának soft rock zenekara
október 30, 2024

Az először 2006-ban New York-szerte nyilvánosan koncertező Infinity Song testvérnégyes karrierjét mára az egyik legbefolyásosabb rapper, Jay Z kiadója egyengeti. Vasárnap pedig az Akváriumban koncerteznek.

A Boys & Girls Choirs of Detroit-ot megalapító szülők már óvodás koruktól kezdve otthon tanították az Infinity Song tagjait, mind zenei, mind akadémiai szinten, leginkább klasszikus gospel és jazz előadókon nevelkedtek, mint Pat Methany, Marvin Gaye, The Winans Family.

2006-ban az apuka, John Boyd az egész családot New Yorkba költöztette, ahol elkezdtek napi többször, nyilvánosan fellépni. Reggel a Metropolitan Művészeti Múzeumban, délután az ötödik sugárúton, majd a Times Square-en énekeltek, míg a Central Park szökőkútja lett állandó színpaduk 12 évig, ahol a visszajáró közönségen keresztül megismerték Jay Z-t. 2016-ban szerződtek le a rapper Roc Nation névre hallgató kiadójához, az addigi történéseket pedig egy vágásoktól mentes, amatőr, de ugyanakkor őszinte YouTube videóban foglalták össze.

A rapper a szerződéskor azt tanácsolta a bandának, hogy ne próbáljanak beilleszkedni a kiadó művészi kultúrájába, hanem várják meg, hogy a kiadó kultúrája utolérje őket. Négy évvel később, 2020-ban lettek igazán ismertek, amikor viral videók kíséretében kiadták Mad Love című lemezüket.

2023-ban a Haters Anthem számukkal mentek nagyot, ami minden szempontból a zenekar legnagyobb slágere lett, ez később rákerült a Metamorphosis című lemezükre, ami idén a Metamorphosis Complete-tel vált teljessé.

  • Vasárnap tehát egy igazi amerikai sztorit nézhetünk meg az Akvárium színpadán, jegyekért IDE, további részletekért pedig IDE kell kattintani!