Két év előadói szünet, edzés, munka és pihenés után novemberben Haditerv című klipjével tért vissza AKC Misi, az időközben feloszlott On The Low kiadó egyik alapembere. Visszatérő klipje végére egy sejtelmes, „Batman gonosz” hangulatú videó került, ahol szerszámokat látunk a stúdióba pakolva. A történet most egy Midsommart idéző klippel folytatódik, Misi „Itt az idő„-re cserélt Instagram bioja pedig további megjelenéseket sejtet.
2023 végén jelentette be átmenteti visszavonulását, a felszabadult idejében sportolt, pihent és gondolkodott a következő lépésen:
„Polgári munkakörben dolgoztam a családi vállalkozásunknál, és a kettőből másfél évet szinte végigedzettem és sportoltam. Teniszeztem, fociztam, úsztam, kondiztam, kertészkedtem – korábban nem igazán volt időm átgondolni, pontosan mit szeretnék kifejezni a zenémmel, merre szeretném vinni, ezért akartam szünetet tartani. Ez az időszak önfejlesztéssel, pihenéssel, munkával és zenéléssel telt.”
A dal egy 2019-es demóból indult ki, ami akkor készült, amikor Neon című lemezével Misi elkezdett berobbani. „Egyre nagyobb érdeklődés övezte, amit csinálok, egyre többen kerestek, és már akkor megfogalmazódott bennem az érzés, hogy nincs kedvem felvenni a telefont, nincs energiám válaszolni a folyamatosan érkező emailekre. Egyszerűen besokalltam. Ez történt aztán 2024 elején is, amikor visszavonultam. Éreztem, hogy megújulásra van szükségem. Ezért vettem elő aztán újra ezt a demót, és ez volt egyébként az első dal az új AKC Misi-érában, ami elkészült.” – Nyilatkozta Misi a Recordernek.
A Haditervhez hasonlóan itt is minden Misi munkája, a szövegtől kezdve az alapon át a keverésig minden feladatért ő felelt.


