Strange Clouds, a 60-as évek délibábja
március 30, 2019

Furcsa fellegek gyülekeznek Lengyelország felett, és felénk sodorja őket a szél.

A Strange Clouds egy kollégiumi zenekarnak indult. A tagok mind elhagyták szülővárosukat, azzal együtt ottani bandáikat, hogy Poznanban tanulhassanak, itt ismerkedtek össze. Saját bevallásuk szerint az egyetemi éveket nem éppen az iskolapadok koptatásával töltötték. Hasonszőrű muzsikusokból verbuváltak kommunát. A jóindulatú hippie vonalat nyomják, ami az én szívemnek még kedves is, bár néha megmosolyogtató. Mindenesetre a név passzol a srácokhoz.

Alapvető célunk, a teljes szabadság elérése. Ezt kutatjuk a mindennapjainkban, kreatív törekvéseinkben és spirituális ösvényünk mentén.”

Bármilyen csábító, is egy ilyen naív ars poeticába belekötni, azért a maga egyszerűségével, összességében szimpatikus hozzáállás. A zene békítő ereje pedig letagadhatatlan, kár, hogy annyi botfülűt hord hátán a föld.

Mint az az izgalmas zenekaroknál megszokott, a Strange Clouds stílusát is nehéz meghatározni. Merít a grunge-ból, a klasszikus rockból és elsiklik egészen post-metalos területekre is, miközben végigkíséri a pszichedelikus blues lüktetése. Egészen komplex érzelmeket próbálnak átadni, megmozgatva a hallgató fantáziáját.

Indulása óta a formáció, elismert színfoltja lett a lengyel undergroundnak, a Calm Before the Storm 2017-es megjelenésével pedig elszaporodtak a felkérések. Játszottak számtalan városban, számtalan nagy név előtt és mostanában egyre gyakrabban hagyják el az anyaországot.