Hiába, hogy még a tavasz is alig kezdte el összeszedni magát, a Galaxisok türelmetlenségükben már Ez a nyár címen öntötték dalba melankóliájukat. A zenekar nevéből önkéntes száműzetésbe vonuló Szabó Benedek a következőképpen jellemezte a szám születési körülményeit:
„Rendkívül sok nyolcvanas évekbeli spanyol újhullámot, jugó demókat és Königh Péter és a Ciklámen 1985-ös demókazettáját hallgattam akkoriban, amikor ezt a számot írtam. Ennek megfelelően teljesen élőben, egyben, mindenféle utólagos javítás és plusz sávok nélkül vettük fel Gál Mátéval az RH Stúdióban. Szerintem elég jó lett. A klip a zenekar egykori próbatermében készült, ahonnan hivatalosan már elköltöztünk, de néha még visszaeszik minket a fene.”
Valóban elég jó lett. A legutolsó lemez laza formában elregélt történeteihez képest felüdítő kontrasztot állít az új dal: a feszes tempóval hangszerelt zene ritmusára egykedvűen elmélkedve táncolnak Szabó Benedek sorai a lazán összefűzött jelenetmontázs és egy halványan felsejlő narratíva határán.
Ebbe az enyhén feszült hangulatba csap bele még mindig kissé lefojtott keserűséggel a zenekar eddigi egyik legerősebbre sikeredett refrénje. Az egész szám egyfajta szívszorító nosztalgiában lebeg, ami kifejezetten izgalmas, tekintve, hogy tavaszi megjelenéséből adódóan az egyszeri befogadó számára egy még meg sem érkezett nyárról szól, valamint, hogy ez utóbbi a dalszöveg szerint „nem múlik el egyhamar”, amit ezen évszak kapcsán általában jónéven szoktunk venni.
Külön szép a párhuzam az ihletként említett Königh Péter „Jaj de kár, elmúlt a nyár” sorával is, bár az üzenet itt sokkal kevésbé egyértelmű. Talán mondhatjuk, hogy a Galaxisok egy ingoványosabb periódus után újra fején találták a szöget, s ugyanakkor mégsem pusztán a korai lemezek jól bevált receptjét szedték elő ismét, hanem valami újat hoztak, amin érződik az elmúlt évek tapasztalata is.
