Közös akcióval szolidarítanak a sztrájkoló tanárokkal a hazai zenészek
március 15, 2022

Tegnap indult hódító útjára a közösségi oldalakon a #fizessétekkiatanárainkat hashtag, amivel lelkes művészek és aktivisták a március 16-án kezdődő tanársztrájkra szeretnék felhívni a figyelmet, így bíztatva az alapjogaikért és megbecsülésükért küzdő pedagógusokat. A Hallgatói Szakszervezet akciójához bárki csatlakozhat, erre rögtön több módot is kínálnak a szervezők. A zenészek például a Muzsikás ‘Hulljatok levelek’ című népdalának alkalomhoz illően átköltött (és még jobban is átkölthető) verzióját adják elő szolidaritásuk jeleként, és többen megosztották kedvenc tanáraikkal, tanítóikkal kapcsolatos emlékeiket is.

A megmozduláshoz máris csatlakozott többek között a Csaknekedkislány, a Bohemian Betyars, a Felső Tízezer, Barkóczi Noémi, a Mayberian Sanskülotts, a Törzs, a Ricsárdgír, Jónás Vera, a Dope Calypso, Szeder, Saya Noé, a Mordái, a Nunki Bay Starship énekesnője, Tóth Dóri, a Damara, Pátkai Rozina, O’SULLIVAN, Papaver, Petruska, Hegedűs Józsi, a Giliszta, Mmamt, Lady/Bird, a Dűlő podcast, a MÖRK és Szalai Anna és Dorozsmai Gergő is. A nevekre kattintva megnézhetitek, milyen videókat és gondolatokat töltöttek fel.

És szolidarítunk mi magunk is, a KERET blog tagjai, hiszen a zene, a szöveg és a vizuális alkotás különböző módjainak szeretetét részben mi is egykori tanárainktól „örököltük”.

A #fizessétekkiatanárainkat zenészszekciójának beizzításához nagyban hozzájárult Csepella Olivér (Csaknekedkislány) és Fehér Gábor (Bohemian Betyars). Őket és több résztvevő zenészt is körbekérdeztünk a témában.

Olivér: Bár az enyém lenne az ötlet, de én csak Fecával írkáltam jobbra-balra. :-) Pár kedves HASZ-os (Hallgatói Szervezet) gyerek keresett meg azzal, hogy részt vennék-e a március 20-i fórumukon a Gólyában. Aztán közben bevontak ebbe a #fizessétekkiatanárainkat-akcióba, nekem meg eléggé tetszett.

Tök jó kezdeményezés, hogy eszközt adunk mindenkinek a kezébe, aki kifejezné valahogy a szolidaritását. Van itt minden, lehet rajzolni, zenélni, nyomtatni és ragasztani! Jó lenne, ha a tanárok éreznék, hogy mennyien velük vannak a harcban.

Feca: Nálunk a zenekarban is szinte minden tagnak a szülei tanárok, és tisztában vagyunk a helyzetükkel, így szerettünk volna egy kis figyelemfelhívást kezdeményezni. Borzasztóan nehéz időket élünk, és jelen esetben vannak nagyobb problémák is a világban sajnos, de ez is egy olyan probléma, amivel foglalkoznunk kell!

Sallai Laci (Felső Tízezer, Platon Karatev, Galaxisok, Captain Average, The Somersault Boy):

A tanárok megbecsültsége évtizedek óta húzódó és egyre sürgetőbb probléma, mivel a napnál világosabban látszódik, hogy a rendszerből távozó pedagógusok helyére nem érkezik elég pályakezdő. A nagy csinnadrattával beharangozott életpályamodell nem tette vonzóbbá a pályát, inkább terhet ró a tanárokra, de a tisztességes fizetés továbbra sincs, amit annak idején én is kénytelen voltam megtapasztalni. Értetlenül állok az előtt, hogy a pedagógusokon azt kérik számon, hogy miért csak most emelték fel a hangjukat – aki nem egy bunkerben élt az utóbbi években, az tudhatja, hogy ez a probléma ugyanúgy fennállt évekkel korábban is, és akkor is voltak próbálkozások ennek rendezésére, de nem jutott el a döntéshozók ingerküszöbéig.

Emellett azt gondolom, hogy a sztrájkjog párbeszéd nélküli megváltoztatása felháborító dolog, ami különösen indokolja a mostani határozottabb fellépést. Úgyhogy szerintem különösen fontos, hogy a társadalom minél nagyobb rétege mutasson most szolidaritást, támogatást és megértést a sztrájkkal kapcsolatban, így örömmel csatlakoztam ehhez kezdeményezéshez. Én másfél évig tanítottam a közoktatásban, belülről látva a problémákat tényleg nagy a baj, így a bérrendezésnek és a tanárokat érintő terhek racionalizálásának kell az első lépcsőnek lennie ebben a gyógyulási folyamatban.

Nyitray Dani (Törzs): Tök alap, hogy kiállunk a tanárok mellett. Nekik köszönhetjük, hogy azok vagyunk, akik vagyunk. Ők neveltek fel minket, meg kéne becsülni őket. Nagyon hálásak vagyunk nekik.

Agata Angilella (Damara): Köszönöm Fóth Andreának, aki miatt megszerettem az irodalmat, aki mindenben támogatott 5.-es koromtól és még azután is, hogy elmentem az iskolából. Baromi hálás vagyok annak, hogy nem csak a tananyaggal fogta meg az érdeklődésem, hanem kíváncsi volt a véleményemre, akármilyen műről volt szó. Sosem éreztette velem, hogy rosszat mondanék, mert a saját gondolataimat osztottam meg, ő pedig kiegészítette még érdekesebb elméletekkel. A szabad véleménynyilvánítás már ilyenkor elkezdődik. Hálás vagyok azért, hogy gondolkodni tanítottak meg az anyag mellett, és, hogy azt érezhettem, fontos amit mondok, és még talán érdekes is!

A sztrájk alapjog mindenkinek, főleg azoknak, akik a jővő generációjának nevelésében ilyen fontos szerepet játszanak! Szeretném, ha minden gyerek azt látná, amit én láttam akkor: szabadon megoszthatod a véleményedet, szabadon gondolkozhatsz!

Ezek mellett külön köszönet az összes tanáromnak, akik végigkísérték/kísérik a tanulmányaimat!

Barkóczi Noémi: Nekem a nagymamám pedagógus, több generációt tanított a faluban és tudom, hogy a mai napig rengetegen hálásak neki. Az viszont szomorú, hogy több barátom hagyta ott a tanári pályát, pedig a szívük mélyén tanítani szerettek volna. Én nem tudom, hol lennék, ha nem lett volna gyönyörűen rajzoló, gyerekszerető óvónénim, vagy az angol nyelvért rajongó angol tanárnőm… Egy jó tanár minden pénzt megér, nem is értem ez miért nem egyértelmű.

Makay Anna (MA’AM, AZVLM, Dűlő podcast): Eddig is szánalmasan bánt az állam a tanárokkal, mindig is fontosnak tartottam, hogy kiálljak mellettük. Sosem viseltem jól az igazságtalan bánásmódot, és ha valakinek sérülnek a jogai, vagy megfosztják azoktól. Elég sok olyan pedagógus van mellettem, akiért tenni szeretnék, mind a személyes és mind a szakmai életben. Meg kell tanulnunk szolidárisnak lenni, mert így még tovább fogunk rohadni.