A szokásos időben, a szokásos fellépőkkel zajlott idén a Bánkitó fesztivál, mégis kicsit mást volt minden. Áprilisban ugyanis kiderült, hogy a tábor, amely a fesztivál szívcsakrájaként a programok és koncertek jelentős részének otthont adott, a szervezőkön kívül álló okok miatt nem volt tovább bérelhető. A tavon minden maradt a régiben, de a további három színpadnak és a kempingnek egy új helyszínt kellett találni. Így bukkantak a szervezők egy hosszú tisztásra a rég elhagyott bánki vasút mentén, nem messze a korábbi tábortól, de jóval közelebb a tóhoz.

“Amikor eldöntöttük, hogy a tudathasadás lesz az idei fesztivál témája, még nem tudtuk, hogy biztosan el kell hagynunk a Tábort, pedig ennek a változásnak a feldolgozása is szépen beleillik a tematikába. Az új helyszínen egyszerre fedezünk fel eddig ismeretlen világokat és térünk vissza a gyökereinkhez” – írták korábban.

Az éjszakai egymásra találások, a rég nem látott haverok, a hajnali ötös Keret szettek, a nosztalgia, és persze a tó – nekem ez a Bánkitó.

De vajon elég ez ahhoz, hogy jó maradjon egy fesztivál? Hiszen az elkapott félmondatokból, a rengeteg stégen ücsörgős üresjáratból, és az általános közhangulatból hamar érezni lehetett, hogy a fesztivál idén nem úgy sikerült, amilyennek a legtöbben azt várták.

Az új terepen a régi vasútállomást és egy átrakót leszámítva nemigen lehetett épületekkel találkozni, ezért a fesztivál elsősorban pavilonokból és összecsukható asztalokból lett felépítve. A területen egészen 2006-ig működött egy kisvasút, amin eredetileg csillékben hozták a szomszédos Felsőpetény agyagbányájából a rakományt, hogy aztán itt pakolják át a nagyvasútra. Nem csak a kisvasút zárt be, de időközben a vonatforgalmat is leállították Bánk felé, így ezekben az épületekben csak mint egy letűnt kor emlékeiben gyönyörködhettek a látogatók.

A változások forgatagában szinte csak a Tószínpad maradt érintetlenül, ahol idén is hozták a kötelezőt, ráadásul a legnagyobb színpadként a headliner koncertek is itt kaptak helyet. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez egy kirakat helyszínként működött volna, hiszen itt lehetett a legnagyobbakat táncolni a Duckshellre vagy a Kale Lulugyira, itt lépett fel hatalmas közönség előtt a Carson Coma, az Elefánt és a Bëlga, de nagy megőrülések mentek Krúbin és Sisin is – és ez még csak néhány példa a rengeteg előadó közül.

A Tószínpad mindig is a fesztivál szíve és lelke marad: kint ülsz a stégen, bent vagy a vízben, ülsz a lelátón, vagy táncolsz a színpad előtt. Bármit is csinálsz, egyszerűen nem tudod kikerülni.

A Zene Háza színpadot a hosszúkás fesztiválterület közepén, a régi bánki vasútállomás épülete melletti földes placcon került felhúzásra. Mivel idén a tavon is hajnalig tartottak a koncertek, ez vette át a nagyszínpad szerepét, míg a Zene Házánál egy “intim, természetközeli környezetben”, egy kisebb színpadon csíphették el kedvenceiket az érdeklődők. 

Ez nem is igazán volt probléma, mivel a Zene Háza színpad egyszerűen nem sikerült olyan hangulatosra, mint a korábbi években a régi tábor helyszínén felhúzott elődje, az éjjeli koncerteknek helyet adó, a tavalyi évben a Csakra nevet viselő színpad. A Zene háza porondja ehhez képest jóval kisebbre, és a dizájn terén is szerényebbre sikerült. Az előadók viszont annál izgalmasabbak voltak: itt lépett fel Дeva, a Platon Karataev, a 2021-es Kikeltetőt  megjárt Hegedűs Józsi, de itt csapott a húrok közé a Hocuspony is.

Mivel a fesztivál kezdetén még jóval kevesebbet tudtam a helyszínről, a buszról való leszállás után az első nagy talányt a kemping megtalálása jelentette. Miután beértem a fesztiválra, hamar realizáltam, hogy végleg leáldozott a korábbi évek nyugodt déligalvásainak, ahol a tábor fái egész nap biztosították a fejünk fölé az árnyékokat.

Az új kemping ugyanis egy hosszúkás, kora reggeltől késő délutánig napsütötte tisztáson került kijelölésre. Ez pedig nem csak engem ért meglepetésként: “A kánikulára nem reagáltak túl jól a szervezők, sőt, sehogy. Szólhattak volna előre, hogy egy fa és árnyék nélküli mezőn fog sátrazni mindenki” – mondta egy fesztiválozó. “Gondolom látták az időjárás előrejelzéseket, mégis úgy lett alakították ki a kempinget, hogy nulla árnyék legyen. Pár ponyvát kifüggeszthettek volna, hogy a fesztiválozóknak ne a 40 fokra kelljen kelni reggel hétkor” – mondta egy másik látogató. 

A tábor bezárásával együtt a korrábbi évek hajnali talpalávalóját szolgáltató Keret Háztól is könnyes búcsút kellett vennünk. De ahogy a mondás is tartja, semmi sem vész el, csak átalakul: a Keret az új helyszínen az idei fesztivál talán legkülönlegesebb épületének számító átrakodó leharcolt falai között találta meg újra önmagát. Mint a neve is sugallja, régen ebből az épületből rakták át a csillékben hozott agyagot a vasúti kocsiba. Ennek ugyan már nem sok nyoma látszik, így csak egy két emelet magas, hosszúkás vasbeton struktúra őrzi az átrakodó emlékét, amelynek az utolsó két blokkjában kapott helyet a színpad.

A hagyományhoz hűen itt a hajnali DJ-szettek voltak a főszerepben: a hét során megfordult a színpadon a Kolorádó stábjából alakult Kololányok, DJ Frontin vagy éppen DJ Gyúrós Királylány.

A következő, és egyben utolsó megálló az Auróra vasútállomása volt, ahol idén saját pulttal és színpaddal tért vissza a csapat a fesztiválra. Nappal különböző érdekes és fontos társadalmi témákat feszegető beszélgetések és workshopok helyszíneként szolgált, este pedig az egyik legizgalmasabb élőzenés színpaddá nőtte ki magát.

Méretéből és zenei felhozatalából adódóan nem ez volt a legnépszerűbb helyszín a fesztiválon, mégis kicsit visszahozta azt, amit már rég nem láttam Bánkon: megfáradt mainstream koncertek után keresel valami mást, valami újat, valami ismeretlent, ezért odaesel, és egy általad még sosem hallott külföldi zenekar a fesztivál egyik legjobb koncertjét adja. Ilyen élmény volt a cseh Sundrinker vagy a lengyel The Pau. Ezek mellett persze a magyar underground legérdekesebb zenészei közül is rengetegen felléptek itt, ilyen volt például az idei kikeltetős Bufo Alvarius, a Verőlöltő vagy a Siketfajd.

A fesztivál egyik erőssége, a nappali programok viszont idén is rendkívül izgalmasra sikerültek. A politikai, szociológiai és irodalmi beszélgetések mellett például a TÁP színház előadásaira vagy egy techno workshopra is ellátogathattunk, aki pedig belefáradt a járkálásba, a Malter Filmfesztivál kitelepülésén vagy egy rajzórán ereszthette ki a fáradtgőzt.

Egy biztos: minden kis hibája ellenére is érződött a szervezők részéről az igyekezet és az aprólékos munka, amire szükség volt az ország legnagyobb kisfesztiváljának a megszervezéséhez. Jobb napokat is látott már a Bánkitó, de az utolsó pillanatos szervezési hajtűkanyarok ellenére mégis összeállt a fesztivál, megszerveződtek a programok, és aki akarta, jól tudta érezni magát ebben a négy napban. A Bánkitó idén nyáron egy új cipőt vett magára, amit ebben a négy napban még be kellett törnie, de ha minden jól megy, jövőre már az új terepen is magára talál a fesztivál.

Írta – Phuonglinh Le Julianna és Krász Zsombor.
A fotókat készítette – Krász Zsombor