A múlt hétvégén a United Island Of Prague Festival keretén belül volt szerencsém megtekinteni Ella McMahon, más nevén Ella Eyre fellépését. Az elején ugyan megmosolyogtam magát a rendezvényt, hiszen ez a cseh főváros legnagyobb open-air fesztválja, ami egy a Belfeszténél is kisebb nagyszínpadot rejtett magában. Ám összességében jól szóltak a dalok, jól csúsztak a sörök és mindenki türelmesen várta az est „sztárfellépőjét”.
Igen, joggal él a jelző, de gondolom sokan nem hallottatok még az alig 19 éves, londoni születésű lányról. Ella egy hatalmas karrier kapujában áll és munkásságáról már elég jól ismert a szigetországban.
Korábban már olyan nagy sikerű előadók albumain közreműködött, mint a Bastille – Bad Blood vagy a The XX – Coexist, de dolgozott már Wiz Khalifaval, Naughty Boy-jal vagy Tinie Tempah-al. Az előbb említett két zenekarral olyan jó kapcsolat épült ki, hogy készítettek egy közös remixet is., azonban a legnagyobb sikert az angol toplisták élére kerülő, Rudimental – ‘Waiting All Night’ című száma hozta meg neki.
Elismeréseiből sincs hiány, hiszen ebben az évben ő lett a BRIT Critics’ Choice Award különdíjasa, ahol konkrétan leénekelte a színpadról Dan Smith-t, a Bastille énekesét. Ezen felül második helyezést ért el a BBC Sound Of 2014-en. Szomorú tény, hogy mindkét sorozatban Sam Smith múlta felül.
A prágai koncerten is jól szóltak számok. Ella csodálatos hangjával és kellemes dallamaival mindenkit hamar lenyűgözött. Nem is beszélve az őt segítő vokalista lányok szépségéről. Rég láttam ilyen energiával teli előadást. Ella olyan volt a színpadon, mint egy dauerolt hajú Duracell nyuszi! Hangja gyakran Amy Winehouse-éra emlékeztetett, de Winehouse öröksége a zenéjében is megjelenik, egy kis Chet Fakeres beütéssel.
A brit dalszövegíró és énekesnő debütalbuma július közepére várható. Kecsesen karcos hangja és dinamikus előadásmódja a jövőben még szerintem sokakat le fog nyűgözni.