Júniusban megjelent a Giliszta zenekar Felrobbant című lemeze, most pedig az album utolsó dalához érkező klippel kezdik az augusztust.
A dal és a Baricsa Horváth András által rendezett klip is a figyelemzavar köré épül, amivel Kő Ábel Holló, a zenekar énekes-gitárosa is együtt él. A kliphez a zenét a tempó felére lassították, majd erre tempóra zenélve rögzítették a klipet (meglepően pontosan!), amit később visszagyorsítottak, ettől pedig a témával igazán összhangban lévő, zsizsgő videó született.