Édes kis melankólia
szeptember 14, 2013

Agnes Caroline Thaarup Obel 1980 október 28-án született Koppenhágában. Családja már kiskorában zenei tanulmányokra sarkallta, Bartók és Chopin zenéjével  édesanyja ismertette meg, apja pedig különleges hangszerek gyűjtésével töltötte szabadidejét. Zongoratanárának tanácsát megfogadva csak olyan dalokat játszott, amik tetszettek neki, így került közel Jan Johansson művészetéhez. Tinédzserkorában egy rockbandában basszusgitározott, de hamar rájött, hogy ez nem az ő műfaja. Ebben az időben szerepelt Dánia egyik legismertebb rendezőjének, Thomas Vinterbergnek a kisfilmjében, melynek főszerepét testvére játszotta. Habár egy olyan gimnáziumban tanult, ahol kiélhette alkotási vágyát, mégsem szerette, és Berlinbe költözött. Koppenhágát „túl kicsinek és fullasztónak” titulálta. Just So című számát a MySpaceen vedezte fel egy német telekommunikációs cég, s miután felhasználta azt reklámjában, és ezután könnyen jött a lemezszerződés, és az európai ismertség.

Hitchcock és Poe rajongó énekesnő kedvenceinek stílusát követi klipjeivel is, amiket saját élettársa rendezett. Ez a melankolikus hangulat jellemzi legjobban zenéjét is. Első albuma, a Philharmonics, egyaránt tartalmaz énekes balladákat, és tisztán instrumentális dalokat. A zongora mai napig meghatározza zenéjét, szinte minden dalának alapját képezi. Rá ható zenészek között Debussyt, Joni Mitchellt és PJ Harveyt szokta említeni, de sok hasonlóságot mutat Ane Brunnal és hangulatában Sia régebbi dalai is eszünkbe juthatnak.

Már csak pár napot kell várni második, az Aventine címet viselő albumának megjelenésére, melyet egy európai turné követ. Igaz, hogy ebben Magyarországot (és az egész kelet-európai blokkot) kihagyja, de lépett már fel a Szigeten, így ebben még reménykedhetünk. Addig is első lemezét hallgatni ajánlott, de a – szintén Vinterberg által rendezett – Submarinoban, a Bosszú című sorozatban és számos reklámban is felfedezhetjük. És azt, hogy a szakmai mennyire szereti őt a díjai is jól jellemzik, például az az öt, amit 2011-ben nyert a Danish Music Awardson. Ha a második album is ekkora port kavar, akkor fogjuk még Agnes dalait hallani, és nem csak a reklámokban…