A remek nevű Dupla Eutanáziával a legutóbbi Kikeltetőnkön találkozhattatok először, ahol a semmiből előbukkanva rögtön döntősök is lettek. Ezen talán ők lepődhettek meg a leginkább, de amikor az elődöntőre került a sor, már fullos vizuállal és gitárral érkeztek. Nem csak nekünk tűntek fel, hiszen tavaly februárban a Bohemian Betyars düreres koncertjét ők nyitották, jövő héten pedig a Központban fognak fellépni.
De mielőtt még előreszaladnánk, a lila pentagrammos együttes ma rukkolt elő egy duplaklippel, ami nálunk premierezik. A klip és a dalok rendkívül autentikusan mutatja be, egy korunkbeli „fife” problémáit, miszerint:
Namármost van-e ezekre a problémákra megoldás? Nyilván meg lehet próbálni megdönteni a konstans tőkefelhalmozáson alapuló kapitalista világrendszert, de erről azt hallottam, hogy nem annyira könnyű, szóval maradunk ugyanott. És ezt az érzést hibátlanul hozza a Dupla Eutanázia, még Budapest két ikonikus helye közötti átsétálás is belefért.
A klipet maga a zenekar rendezte, és Alagi úr volt az operatőr, a helyszíneket pedig szerintem nem kell bemutatni.
- Ha tetszett a klip, csekkoljátok le a Kikeltetős koncertjüket, illetve menjetek el jövő héten a Központos bulijukra, garantáltan óriási lesz.