A londoni magyarok és Bukowski magánya együtt kelnek életre Dodo legfrissebb karanténprojektjében

Zene

május 25, 2020

Szigeti Patrik

1409

Nehéz a vesztegzár és a pozitívum szavakat egy mondatba sűríteni, különösképp a zeneipar kapcsán aligha tekintünk jó dologként a járványhelyzet okozta bezártságra, leállásra. Az élőzene továbbra is tetszhalott állapota szüntelenül bizonytalanságban tartja a könnyűzenei szférát, és ugyan apránként már éledezik Budapest is, a megszokott kerékvágásba való visszatérés még várat magára. A mondás ellenben úgy tartja, hogy minden rosszban akad valami jó is, ez a pozitívum pedig most az elmúlt két hónapban gyümölcsöző karantén projektek elszaporodásában öltött formát. Nem kivétel ez alól Lacziko Succhiatti Dominik, avagy Dodo sem, aki hazai zenésztársaival ellentétben nem a magyar, hanem a brit fővárosi magányt kovácsolta hangjegyekké a bezártság hosszadalmas órái alatt. Az ‘About Loneliness’ most nálunk debütál, dalpremier!

Éppen ideje volt, hogy felkapjuk a fejünket a Londonban tevékenykedő Dodo produceri munkásságára, a tavaly áprilisban jegyzett, Visions of and Old Shaman’ címet kapó debüt korong méltatlanul kevés figyelmet kapott itthon. A hip-hop elemek, a pszichedelikus hatások, illetve a -karantén ideje alatt újfent különösen trendi- lo-fi hangzások végeláthatatlan kombinációjából összegyúrt anyag nyomvonalán halad tovább a legújabb single is, ami nem csak Dominik, hanem Charles Bukowski író szemléletét is tükrözi az egyedüllétről.

“A vokál egy sample a dalban a kedvenc írómtól, Charles Bukowskitól. Azért választottam ezt, mivel Londonban nagyon megcsapott az egyedüllét és nagyon sokat olvastam a könyveit, úgymond mint “tribute” esett erre a választásom.”

A dal katalizátora a számos kivándorló magyar fiatal által megtapasztalt külföldi magány, amely a járványhelyzet alatt különösen nehéz helyzetbe taszította a kint élőket.

“A dal ötlete a kiköltözés után született, viszont csak most a karantén ideje alatt tudtam megcsinálni. Újfent abban a szituációban találtam magam, hogy a barátaim nélkül vagyok egy szobában, és megint csak kifejezetten a zenére tudtam koncentrálni.” – emlékszik vissza Dodo a dal születésének körülményeire.

A szám egyébként Dodo többi munkájához hasonlóan egy pszichedelikus utazás élményét kelti, azzal a csavarral, hogy a repetitív beatek és a vintage szintetizátor hangzások szőnyegére ráül még Bukowski kellemesen nyugodt hangja is, ami amolyan narrációként kísér végig a két és fél perces habkönnyű kalandon.

“Legfőkképp az a célom, hogy egy festményt adjak vissza a számaimban a hallgatás során” -toldja meg a gondolatot Dominik, mikor a szóban forgó hangzásvilágról kérdezem.

“Azt szeretném, hogy hallgatás közben egy kép ugorjon be az emberek fejében. Valamiért úgy érzem, hogy olyan érzést váltanak ki belőlem, mintha egy másik világ tárulna elém, sokkal színesebben tekintek ezekre a hangzásokra.”

Dodo repertoárja a lehető legjobb értelemben használja sorvezetőnek a karakteres Tame Impala hangzást, emellett pedig a számok egy megfelelően felhőtlen settinggel valóban egy audiovizuális élményt festenek, jó volna, ha a jövőben készülnének akár minimalista videóklipek is a dalokhoz a hatás felerősítésének érdekében.

A tervek szerint ősszel egy újabb kislemezzel gyarapítja a végtelenül idilli lo-fi beatekben elfolyni vágyó hallgatók repertoárját Dodo, úgyhogy fél füllel érdemes lesz a budapesti mellett a londoni underground színteret is figyelni a jövőben.