Pandémia ide, lockdown oda, a DLRM a tőlük megszokott két éves ütemben, idén újabb lemezzel érkezik. A 2019-es Suckerpunch után (amiről anno mi is írtunk), itt a harmadik, self-titled album.
Az új anyag a zenekartól az elmúlt évek során már megszokott nemzetközi minőséget hozza, és továbbra is magában hordozza a bandára jellemző stíluselemeket, mint a stoner-rock, grunge, a desert-rock vagy a folkos elemek.
A lemez viszont annyiban mindenképpen különbözik az előzőktől, hogy ez az első megjelenésük trióként.
A stúdió munkálatok nem a megszokott helyen folytak, a srácok egy bakonyi vadászházba vonultak. A természet közelsége az elkészült anyag egészén érezhető.
Az album hangulatában az előzőeknél egységesebb, és a szintetizátor is szerephez jutott, ami új réteget adott a zenekar hangzásához.
A lemez egyben hallgatva egy szűk órába sűrített teljes értékű pszichedelikus utazás.
Az első dal a már single-ként megjelent ‘Bogáncs‘, ami nagyszerűen alapozza meg a lemez hagulatát. A számban az együttes visszautal a korábbi anyagaira, de egyben felvezeti az új hangzását is. Külön kiemelném a nagyon szép basszusgitárt végig a számban, remekül lett mixelve.
Aztán a ‘Vadkan sirató‘ című dal sűvítő szelet idéző nitrójával és törzsi motívumaival beindul a trip. Kemény de sodró riffek, és az énekből áradó düh magával ránt. A pörgősebb, szinte táncolható részeket törzsi ritmusok váltják, a klasszikus DLRM-et idézve.
A harmadik ‘Villain Side‘ című tétel az első kettő után sokkal rövidebb, ezzel album eddigi trip-jellegét egy picit meg is töri. Amit viszont kapunk az egy motívumaiban (főleg az énekben) Nirvanára emlékeztető grunge sláger.
A következő számmal viszont visszatértünk a hét perc fölötti számok világába, csutkára tekert fuzz pedálokkal, könyörtelen riffekkel. A ‘Naval Herbs‘ nem váltja meg a világot, viszont hibátlanul hozza azt a stoner-rockot, amit már az első két dalon is hallottunk a DLRM-től. A dal végén pedig egy crescendo után egy remek gitárszólót is kapunk.
Lélegzetvételnyi pihenőhöz juthatunk a ‘Turquoise Rendez-Vous’ hallgatása közben, ami ahogy egyértelműen egy átvezetés a lemez felénél. Akusztikus gitárok, kevesebb torzítás, és finom perkák jellemzik a dalt.
A srácok azonban nem vesztegetnek sok időt, és ‘Southern Part Of The North‘-on újra beletaposnak a fuzz pedálokba. Ez a dal egyébként talán az egyik legszövegcentrikusabb az egész lemezen, kevesebb instrumentális résszel mint az eddigiek.
Következik a ‘Toxic Avenue‘, aminek az intro riffjéről nekem a Mastodon jutott eszembe, szerintem nem véletlenül. A dal ezután egy igazi morcosan bológatós résszel folytatódik, hogy aztán begyorsuljon, és még morcosabb bólogatásra késztesse a hallgatót.
Az utolsó előtti trekk a ‘Millasensi‘ ami leginkább egy közös jamhez hasonlít a srácok között. Nagy pszichedelikus elszállások, a dal végén kis elektronikus zajjal, a DLRM továbbra is az „if it ain’t broke, don’t fix it” mentalitást választja.
Végül az album utolsó trekkje madárcsicsergéssel és ambientes, egészen szívmelengető dalamokkal engedi útjára a hallgatót, lekerekítve az egész anyagot.
- Ha tetszett a lemez van egy remek hírünk számotokra, ugyanis a DLRM június 18-án egy lemezbemutató koncert keretében az A38-on minden bizonnyal az egészet el fogja játszani!
