Agata Angilella már többször is megfordult a KERET környékén, tavaly például énekes-dalszerzőként nálunk mutatta be első videóklipjét, ekkor mesélt először éppen alakuló zenekaráról. Ez a zenekar pedig nem más, mint a Damara, amely most állt elő debütáló dalával, videóklipjével – ezt pedig most nálunk tekinthetitek meg először!
A ‘Neked‘ című dalhoz érkezett mozgókép sem maradt házon kívül, hiszen a klip mindannyiunk kedvenc fotós-videósa, Komróczki Dia rendezésében készült el:
Az énekes-dalszerző Agatát Csányi Mihály basszusgitáron, Mónus Marcell dobon, Kalmár Botond billentyűn, és Szántó Marcell pedig gitáron kíséri. Vagyis hát nem egyszerű kíséretről van szó, hanem szólókról, figurákról és fillekről.
A ‘Neked’ című dalt szerintem több mint egy éve írtam és ennek a zenekarnak tartogattam, mint egy féltett kincset. Ez az egyik kedvenc dalom, amit életem során írtam és azt terveztem, csak akkor kezdek vele valamit, ha megtaláltam a tökéletes csapatot.
A dal felvételét és utómunkáját egyébként Dióssy Ákos, az egykori Kispál és a Borz billentyűse végezte. Agata így mesélt a közös munkáról:
Egyszerűen csak úgy hangzott az egész ahogyan elképzeltem és ezért eszméletlen hálás vagyok Ákosnak. Már maga az egy napos stúdiózás is egy nagyon szép emlékként maradt meg nekem. Ez volt az a nap amikor megértettem, hogy jó helyen vagyok a tökéletes emberekkel és létrejön a saját zenei stílusom amihez eddig csak közelíteni próbáltam.
Reméljük hamarosan minél gyakrabban, minél több helyen találkozhatunk a Damarával – már ha egyszer eljön az az egyelőre elképzelhetelennek tűnő világ, amikor újra járhatunk koncertekre.