Klip, Mayberian, fesztivál nagyszínpad – interjú a Kikeltető döntős Cataflamingóval

Interjú

február 25, 2020

Bálits Mihály

779

A januárban véget ért Kikeltető 2020 egyik főfellépője a Cataflamingo (Csiki Áron – ének, basszusgitár; Endrei Balázs – gitár; Csizmár Zsolt – Gitár; Dósa-Bugner Botond – dob) volt, amely végül el is hozta a fődíjként is értelmezhető nyeremények nagy részét: a Universal Music Hungary felajánlásából 550 ezer forintot, Kolorádó-, illetve Budapest Parkos fellépést. Mindezek mellett pedig egy közös munkalehetőséget is kaptak Csordás Zitával, aki az elmúlt években a magát egyik legfontosabb zenekarrá kinövő Mayberian Sanskülotts énekese. A tehetségkutatót követő hónapokban megsokszorozódott koncertjeik száma és a majdnem hároméves együttes tele ambíciókkal fordul rá a mostani esztendőre, miközben egy jottányit nem engednek művészeti diverzitásukból. Többek között erről, no meg minden fellelhető más témáról, például zeneelméleti momentumokról is kérdeztük őket. Nyeremény- és zeneelemző interjú.

Ki hatott a zenétekre? Azonnali választ várok.

Áron: A számokra a Radiohead, az előadásban pedig – ez csak ilyen álmodozás szintjén – a Doors. Jim Morrison egy nagyon nagy idolom volt kis koromban.

Balázs: Mostanában nekem a Do Make Say Think inspiráló. Kurva jók, imádom.

Zsolt: Frank Zappa.

Botond: Band Royal.

Bocsi a kérdésért, de muszáj feltennem: honnan a név?

Zsolt: Egyszer álltunk a Gólya előtt és ott mondtam egy barátomnak, hogy már régi álmom, hogy csináljunk egy jazz zenekart, aminek patika lesz a neve és egy patikában fogunk játszani. De ez nem valósult meg, és akkor gondolkoztunk, hogy mi lehetne még jó név, ami hasonló ezekhez a dolgokhoz, hogy „gyógyszer” meg „gyógyítás”.

A Rivotriót találtuk még ki, de végül a Cataflamingóra esett a választás.

Amikor készültem az interjúra, visszahallgattam az interneten fenn lévő összes számotokat, – ami egyelőre nem egy hosszú lista – és azon gondolkoztam, hogy pontosan milyen zenét is játszatok, mert igazán egyik műfajba sem lehetne sorolni. Mi is sokat próbálkoztunk vele, de nem teljesen sikerült, viszont eddig ti sem adtatok erre egy jó megfejtést. Most viszont itt a várva várt alkalom: ha mondjuk két mondatban kéne definiálni, szerintetek milyen zenét játszotok?

Botond:

Részek az egészben.

Áron: Ha most nekem ennél egyel egzaktabb magyarázatot kéne adnom, akkor azt mondanám, hogy ugye a zenehallgatási szokásaink is elég eltérőek és ebből adódóan egy csomó műfajt ismerünk, szeretünk és játszunk – tehát végső soron ezen műfaji ismeretek keretein belül próbálunk valami újat alkotni. Szerintem azért nem tudjuk megfogalmazni, hogy ez mi pontosan, mert mi magunk se tudjuk, hogy ez most olyan, és ezt most olyannak szeretnénk, hanem azokat a zenei részeket, amiket hallgatunk, szeretünk és játszunk, azokat egyberakjuk, és ebből próbálunk kihozni valamit, ami műfaját tekintve egyfajta mix lesz.

Fúzióskonyha.

Áron: Durván fogalmazva igen.

Csak ezzel az a probléma, hogy ha nehéz definiálni, akkor nehéz megérteni és esetenként nehéz befogadni. Itt van egy példa: a Kikeltető záróbuliján volt egy alkalom a koncertetek alatt, amikor az énekesetek bekiáltotta a mikrofonba, hogy „tánc”. Ekkor ugye jött egy kiállás és az utána következő zenére kellett volna táncolnunk, viszont nagyon durván nem táncolható zenét játszottatok és végül alig táncolt valaki. Az volt az érzésem, hogy annyira eklektikus a zenétek, hogy az már kihatással van a koncertre, illetve az előadásra is. Terveztek-e ebben az irányba változtatni? Mármint például, hogy ha az énekes bemondja, hogy „tánc”, akkor ne kezdjen el jazz szólózni a gitáros.

Áron: Ez egy jogos felvetés. Ez abból is adódik, hogy mi sokkal többféle zenét játszunk, mint amire azt mondjuk, hogy „ez itt a tánczene”, de a Cataflamingóéra is élvezem a táncolást.

A mi komplexitásunknak a kulcsa abban rejlik, hogy egy szám is ugyanannyira összetett lehet, mint akár egy egész lemez.

Igen, de a koncerteken ez a fajta komplexitás minimum fura. Így a Kikeltető után terveztek új elemet belevinni a fellépéseitekbe?

Zsolt: Azért van annyi rész egy számban, mert úgy érezzük teljesnek. Ez egy történet, egy expresszió és ezt nem lehet másik tempón játszani az embereknek, hiszen ez az expreszió csak akkor lesz autentikus, hogyha azon a tempón van.

Áron: Van iránya ennek a zenének és tart valamerre.

Balázs: Olyan, mintha emlékeket akarnánk megidézni: sokszor ezek a dolgok, főleg a szövegek terén, saját életből merített helyzetek és megpróbálják ezt az érzésvilágot közvetíteni – és ezért lehet, hogy bizonyos zenei formátumokba nem fér bele, nem lesz olyan catchy.

Pontosan milyen zenei irányzatok inspirálnak benneteket? Milyen számok, milyen motívumok?

Balázs: Például az Elefántnak a „Fogak” című számának a build-up-jai, a vége felé, az nekem egy nagyon kedves dolog. Vagy a Portico Quartet. Az új albumnak szinte minden száma.

Áron: Én viszonylag sok Radioheadet hallgatok. Nekem az „Exit Music” című szám az, ami. Bár hót egyszerű és semminek nem kellene benne megfognia, de mégis nagyon „tart” valamerre és amikor oda elér, ott se marad nagyon sokáig, csak megmutatja, hogy „ide igyekeztem” – és lezárja a számot. Ennek van egy nagyon szép íve: Az ilyen fajta zeneszerzést nagyon szeretem.

Körülbelül mennyi idő, amíg egy ilyen számot megcsináltok?

Áron: Változó, van olyan zenész, aki megírja a számot, azt’ kész, játsszák tovább a koncerteken. Mi nem így dolgozunk. Amikor játsszuk az új számokat a koncerten az egy tesztelés is magunknak a közönség felé, hogy tetszik-e nekik. De ami még fontosabb: egy tesztelés nekünk, hogy ez tetszik-e, vagy pedig még van valami, amit változtatni kell. Amikor felvesszük a számot, onnantól kezdve már nagyon sok mindent nem lehet variálni. Ezért mondjuk, hogy nálunk

a szám nem lesz kész, csak befejezve.

Ez a folyamat – attól függetlenül, hogy „változó” – sacperkábé mennyi idő?

Botond: Mondjuk négy-öt hónap. De én nagyon szeretem, hogy mindegyik koncert hoz magával egy sajátos élményt. Egyik koncert sem ugyanolyan: mindegyikre kitalálunk egy külön setlistet, egy viszonylagos koncepciót, hogy hogyan legyenek egyensúlyban a táncolható részek, a kevésbé táncolható részekkel – és ezért változtatjuk néha a számokat is, hogy a közönség, aki eljön a koncertre mindig más élményt kapjon.

Valamelyik előző kérdésnél említettétek, hogy a zenétek egy költői definíciója úgy hangzana, hogy „részek az egészben”: ez mit jelent pontosan?

Áron: A különbözőségeinek ötvözete.

Botond: Mind a négyen máshogy nyúlunk a hangszerhez, de zenehallatás terén is máshogy hallgatjuk a dalokat. Ebből jön létre egy nagyon érdekes kohézió, amikor zenét csinálunk.

Áron:

A különbségeink miatt ennyire eklektikus a Cataflamingo zenéje

– ebben én biztos vagyok. A stíluspaletta kicsit pepita, de ez szerintem egy olyan dolog, amiben lehet tisztulni.

Zsolt: Szerintem, ami a különböző az a hozzáállásunk a zenéhez. Speciel én az utóbbi időben – hogy nagyon konkrét dolgokat mondjak – nagyon ráfeküdtem arra, hogy valami hogy van eljátszva: a dinamika, a ritmusok, például, hogy mennyeire egyenesek azok a nyolcadok, satöbbi – tehát technikai dolgok, amelyek nagyjából egy karmesternek a dolga. Ha a zeneszerzésről beszélünk, akkor mostanában inkább a szabályokra fókuszálok, hogy be legyenek tartva. Amiket egy szám elkezd az elején, azok a szabályok nagyjából éljenek a szám végén is. Példával most szerintem felesleges dobálózni erre.

Azért dobálózzunk.

Zsolt: Van például a “Gyöngysor” című számunkban egy zeneelméleti eszköz, egy 12 hangos sor és annak végig kell mennie, amikor az előkerül. Véletlenül nem került egyszer elő, amikor dolgoztunk rajta, de végül megoldottuk úgy, hogy végig menjen.

Meséljetek kérlek akkor a dalírási struktúrátokról. Ha jól látom, van négy-öt hónap, mire elkészül egy szám, és az abból tevődik össze, hogy ti négyen hogyan álltok a zenéhez és ennek egyfajta tyúkhúslevese készül el. Tehát minden benne van és a próbafolyamatok során ez az egész egyszerre kiforr egy számmá. Jól értem?

Áron: Amit te mondtál, abban kicsit javítanék. Amit te mondtál, az nagyon úgy hangzik, mintha itt nem lenne egy dalírási struktúra, ami alapján haladunk, ami szerintem azért az emberben önkéntelenül benne van: valaki hoz egy alaptémát és akkor te abban kezdesz el gondolkozni. Jó, oké, de ennek a számnak valamikor meg vége kell hogy legyen és kell egy középrész, hasonlók.

Nyilván, hogyha valaki hoz egy dalt, amit ő írt, annak van egy elég erős koncepciója ahhoz, hogy merre szeretné elvinni ezt a számot. A másik nagy segítség a szöveg:

ha tudod, hogy merre tart a szöveg, azzal nagyon lehet irányítani a zenét. Ez egyébként fordítva is igaz.

A szövegeket nagyrészt én írom, egyébként a kislemezen, ami már kijött, ott Zsolt és Balázs is írt hozzá szöveget. De mostanában én írom, és ha én hozok dalt, ahhoz általában már van szöveg.

550 ezer forintot nyertetek a Kikeltetőn, továbbá egy Budapest Parkos és egy Kolorádós fellépést, illetve lesz egy Csordás Zitával való közös munka. Mik a terveitek elsősorban az utóbbira és pénzre nézve?

Botond: Van egy nagyon hosszú számunk, amit a Kikeltető fináléjában lejátszottunk: arra találtuk ki, hogy egy videót leforgassunk, mert annak viszonylag hosszú, sztoris klipet lehetne csinálni.

Mi lenne a sztori?

Zsolt: Nekem az az ötletem, hogy egy kortárs tánccsoportot megkérni, csináljanak egy koreográfiát rá. Ebből indulna ki a film és mi zenét rakunk köré.

Áron: A Mayberiannel pedig tartjuk a kapcsolatot, februárban ülünk össze. Egyelőre ennyi.

Mi a célotok rövid- és hosszútávon?

Botond:

Rövidtávon nagylemez.

Áron:

Bánkitó tószínpad.

Balázs:

Sziget nagyszínpad.

Addig is a srácokat legközelebb március 14-én, a Babicskában lehet elcsípni.

Képek: Komróczki Dia / KERET