„Budapest megérdemli a figyelmet”
november 22, 2016

Magyarország első showcase fesztiválja hű volt szlogenjéhez, ugyanis valóban számos #newkidsfromthblock mutatkozott be a magyar zeneipar képviselői és a magyar közönség előtt. A nappali konferenciákat 25 különböző zenekar és DJ öblítette le, és a három nap után bőven van mivel bővítenünk a Spotify listánkat, és nem csak azokkal, akiket már ajánlottunk.

A Budapest Showcase Hub egyértelműen felpezsdítette a hazai zeneipar életét, szuper jó volt látni, hogy a környező országok előadóiból össze lehet rakni egy csupa kiemelkedően jó produkciókból álló line-upot, és bár első ízben rendezték meg a fesztivált, a szervezésre se lehetett panasz.

A három napos programáradat végén megkérdeztünk pár résztvevőt, hogy érezték magukat az elmúlt napokban.

vera

Vera

Honnan hallottál a fesztiválról?
Somló Daniéktól. Ő mondta, hogy lesz egy ilyen rendezvény, nagyon örültem neki. Valami vibráló mozgás van most a hazai zenei életben, rengeteg új formáció születik, és ennek nagyon jót tesz, hogy pont mi nyitunk a többiek felé, és hívunk ide más bandákat.

Milyen más showcase fesztiválokon voltál, és milyen a BUSH azokhoz viszonyítva?
Hamburgban a Reeperbahn fesztválon és Cannesban, a Midemen voltam. Nehéz összehasonlítani őket a BUSH-al, mert itt itthon vagyok. A konferenciákon sajnos nem tudtam részt venni, mert sok dolgom van napközben. Ez hazai pálya, lejövök a Kuplungba, ahol már ezer koncerten voltam, de megismerek olyan bandákat is itt, akiket még sosem hallottam korábban.

Milyen koncerteken voltál?
A nyitóestén az összes zenekart megnéztem, csütörtökön a Fran Palermot és egy szlovén bandát, ma pedig a Stray Doggot és Iamyankot. Picit összemosódnak már.

Elégedett vagy a felhozatallal?
Abszolút. Nagyon izgalmas, hogy milyen sokszínű előadók jöttek, és azt kívánom a BUSH-nak, hogy legyen még szélsőségesebb. Még jobban feldobná a fesztivált, ha például zajzenés, teljesen kicsavart bandák is jönnének.

Van már abszolút kedvenced közülük?
Igen, a hajón nagyon tetszett a Brodka.

georgina

Georgina

Hogy kerültél a Bush fesztiválra? Honnan hallottál róla?
Egy budapesti hostelben dolgozom, és pár barátommal lejöttünk bulizni. Minden pénteken ide járunk, nem tudtam róla, hogy épp egy showcase fesztiválba csöppentem.

Melyik koncert tetszett a legjobban?
Az Iamyank, ők nagyon jók voltak. Biztosan rájuk fogok keresni.

Voltál már más showcase fesztiválon is?
Igen, Ausztráliában is vannak, bár most egyet sem tudnék megnevezni. Ez hasonló az ausztrálokhoz egyébként.

Mit gondolsz, van olyan része ennek a fesztiválnak, amin érdemes lenne javítani?
Talán a marketing rész, jó lenne, ha még több ember tudna róla, biztosan sokakat érdekel. De összességében nagyon tetszik az egész.

steve

Steve

Honnan hallottál erről a fesztiválról?
A zenekarommal, a King of the North-szal két hónapja turnézunk Európában, velük jöttem ide is Somló Dani invitálására. Tőle hallottam a fesztiválról.

Ti is játszotok a BUSH-on?
Nem, csak a közönséget erősítjük most. A BUSH után, 24-én koncertezünk majd a Kuplungban.

Hány koncertet láttál eddig?
Ma érkeztünk Párizsból, eddig csak az Iamyankot, de az nagyon király volt! Sok ember van, jó a zene.

Miket szeretnél még megnézni?
Nincs konkrét tervem, nyitott vagyok bármire.

Voltál már máshol is showcase fesztiválon? Ha igen, milyen a BUSH azokhoz viszonyítva?
Otthon, Ausztráliában voltam showcase fesztiválon. Egészen hasonló ehhez, csak itt, Európában jóval több ember van.

dia

Klaudia

Hogy kerültél a BUSH fesztiválra?
Véletlenül cseppentem bele, egy órája hallottam először az egész fesztiválról a nővérem révén, aki a zeneiparban dolgozik.

Ezek szerint ez az első napod itt. Milyen koncerteket láttál?
Két koncertet láttam, az Iamyankot, és ami előttük játszott, mindkettő nagyon-nagyon tetszett.

Egyébként milyen stílusú zenét hallgatsz?
Hasonlót. Sokat rajzolok és festek, és ahhoz olyan zene kell, amiben van monotonitás, de mégis visz valamerre. Biztosan rájuk fogok keresni.

Hallottál már korábban showcase fesztiválokról?
Nem.

Megnézitek a többi helyszínt is?
Igen, maradunk még.

Hallottál a konferenciákról is?
Sajnos nem sok mindent, az egyik szakmabeli ismerősöm mesélte csak, hogy napközben voltak azok is.

img_9619_1

Wesley

Honnan hallottál a fesztiválról, hogy kerültél ide?
A Music:)ally cégnél dolgozom, és a BUSH fesztivál egyik konferenciáján adtam elő a zeneipar jövőbeni trendjeiről, beleértve a fogyasztókkal való kommunikációt, mind a művészeti, mind a céges perspektívából tekintve.

Hogy érzed magad a fesztiválon?
Nagyon jól! Most először utaztam Kelet-Európába. Nagyon érdekes emberekkel találkoztam, és nagyon jók a programok is.

Milyen ez a fesztivál a többi showcase fesztiválhoz képest, amin voltál?
Nagyon különleges, egyértelműen érezhető a lokális hatás. Az előadásokon Kelet- és Közép-Európa van a központban, ami egyedülállóvá teszi ezt a fesztivált. Szóba kerültek a nehézségek, amivel a helyi zenészeknek kell megbirkózniuk, és sok szempontból felnyitotta a szememet ez a fesztivál, mivel New Yorkból jöttem. A zeneipar kapcsán ritkán kerül szóba Budapest. És nagyon jó workshopok is vannak, ma voltam például growth hacking workshopon.

Milyen koncerteken voltál?
Az első napon nem voltam ott sajnos, de csütörtökön a Gustave Tigert, Nvmerit és Denat láttam. Dena és a Nvmeri különösen tetszett. Az utóbbi az első szlovák banda amit láttam, nagyon érdekes a hangzásuk. Ma úgy tervezem, megnevezem Jimmy Pét és a Golden Parazyth-ot.

Jövőre is részt tervezel venni a fesztiválon?
Mindenképpen! Érdekel, hogy milyen előadók és zenekarok jönnek majd, akik idén kimaradtak. Hallottam róla, hogy ez az első komolyabb volumenű zeneipari happening Budapesten hosszú idő óta, és úgy gondolom, hogy Budapest megérdemli a figyelmet.

alex

Alex

Hogy kerültél a fesztiválra?
Szlovákiából érkeztem, és ismerem az egyik szervezőt, Kelemen Lászlót, ő hívott meg a fesztiválra. Kb. két éve ismerjük egymást egy másik fesztiválról, ő menedzseli a Makrohangot, akiket nagyon szeretek.

Milyen a BUSH más showcase fesztiválokhoz képest?
Nagyon jó, viszont elég pici, de ez még csak az első éve. A Gödör helyszín nem működik túl jól, nincsenek sokan, viszont a GMK például nagyon tetszett, tele volt. Jók a konferenciák, jó a branding és a szervezettség. Ahhoz képest, hogy csak az első év, szép munkát végeztek a srácok.

Melyik koncert tetszett eddig a legjobban?
A saját bandám, a Ghost of You koncertje. És az összes szlovák banda is, egy cseh projekt részese vagyok, és célunk, hogy segítsük a szlovák művészeket mind a hazájukban, mind külföldön. Ezért nagyon örülök, hogy ők is itt lehetnek. Az Otherside is nagyon profi volt, bár nem annyira az én műfajom a zenéjük.

Milyen más zenekarokat akarsz még megnézni?
A Golden Parazyth-ot mindenképpen, aztán majd csak úszom az árral.

Fotók: Bukovics Aliz