Számomra a fesztivál első néhány napja alatt érkezett meg a felismerés, miszerint nincs olyan a Völgyben megírt cikkem, melyben ne szerepelne a Blue sPot neve. Nem túl meglepő, hiszen itt tartózkodásom idején a legtöbb időt ezen a helyen töltöttem és a szerkesztőség is egyértelműen a Blue sPot Cafénak ítélte a legjobb koncerthelyszínért járó díjat. Tehát ez esetben azt hiszem, két dolgot tehet az ember. Vagy ír egy cikket, amelyben nem szerepel a Blue sPot, vagy ír egy cikket a Blue sPotról.

Ezen elgondolásból kiindulva leültünk Bárth Jánossal, a Blue sPot zenekar énekesével, gitárosával és a zenekarról elnevezett Művészetek Völgye programhelyszínének egyik lelkes szervezőjével beszélgetni arról, milyen is a másik oldalról végigcsinálni a kapolcsi fesztivált.

A közhiedelemmel és a völgyben leginkább jellemző tendenciával ellentétben a Blue sPot Café egy zenekar után és nem egy alapvetően belvárosi székhelyű (rom)kocsmáról kapta a nevét. 2007-ben fellépőként kezdték pályafutásukat majd 2011-ben jött a felkérés egy blues udvar kialakítására. Az alapvető koncepció az volt, hogy minél több teret biztosítsanak az ilyen zenekaroknak, a zenélésbe pedig bárki be tudjon kapcsolódni.

„Nagyon jól működött ez a dolog, hogy valaki jön az ország másik feléről és együtt zenél a magyar blues, rock életben nagyon jelentős zenészekkel. Ezek iszonyú jó pillanatok voltak.”

Az egyre növekvő érdeklődés következtében a paletta 2013-ban bővült csak ki igazán, már nem csak blues zenekarok játszottak a Blue sPot Café keretein belül. Az idei évre már beálltak a programrészek, délben utcazene hatású csendes blues ébreszti fel a völgylakókat majd délután Benkő Zsolt blues gitározását követően három koncerttel és egy jam sessionel ér véget a nap. A Blue sPotos Jam Session minden Művészetek Völgyébe újonnan érkező számára kötelező jellegű programnak mondható.

„Egy spontán estéből született az az ötlet, hogy az utolsó zenekar után még jam session legyen. Először úgy alakult, hogy leesett egy nagy eső, már nem volt fellépő és Benkő Zsolt csak úgy elkezdett gitározni a színpadon aztán egyszer csak ott termett mellette a mi harmóniásunk Oszkó Péter és egyszer csak lett egy zenekar a színpadon.

Tavaly pedig ezt már tudatosan csináltuk.

Ez az a rész, melyben a legtöbb érzelem van. Véletlenszerű, bár több értelmezése van annak, hogy jam, mert lehet az annyi, hogy egy témát elkezd valaki játszani és arra szállnak be a többiek és órákig azt forgatgatják. Ez egy kicsit más. Itt legtöbbször megbeszéljük, hogy mi legyen az a dal és abba mindenki beleteszi saját magát.”

A nagyszámú érdeklődés következtében – nem egyszer folytak ki az emberek az udvar bejáratán – számos kérdés felmerül a Blue sPot Café jövőjével kapcsolatban.

„Személyes véleményem szerint két út van. Az egyik az, hogy továbbra is hívunk olyan zenekarokat, akik nagyon népszerűek, de akkor azokat a koncerteket el kell vinnünk egy rétre. Ha elvisszük egy rétre, ahol van egy giga színpad és a fellépők a színpad mellett egy kordon mögött ülnek a backstageben, akkor az ugyanolyan fesztivál, mint a többi.

Itt pedig a legnagyobb pozitívum, hogy odaállsz a pulthoz és ott áll melletted a fellépő.

Ezen még sokat fogunk gondolkodni. Véleményem szerint inkább legyen kisebb és ne legyenek olyan sokan a fesztiválon. Hiszen a legtöbb embertől azt hallom, hogy ennek pont a családiasság a legjobb tulajdonsága.”

Arra a kérdésünkre pedig, hogy mi a különbség a többi udvar – klasszikus, budapesti, vagy más, meglévő szórakozóhely kitelepül a völgybe – és a Blue sPot Café között ilyen formában kaptunk választ:

„Nálunk ez csak a fesztiválra korlátozódik. Vannak, akik csak a szervezéssel foglalkoznak, nélkülük ez nem is működne. A zenekar zenész tagjai nagyrészt a programot tervezik és segítenek. A basszusgitárosuk álma egy kocsma. Ez természetesen soha nem fog bezárni, éjfél után is lesz meleg étel, minden nap jó zenével. Olyan ez, mint hogy

minden férfi életében eljön az a pillanat, hogy: kocsmát akar, saját bort akar termeszteni és építeni akar egy házat.

Nekünk ennyi fér bele a fesztiválosdiból és ez is éppen elég fárasztó. De emellett óriási élmények vannak. Nekem például tegnap este volt az egyik legjobb jammelős élményem. Mert igazi zenészek álltak mellettem a színpadon. Imádok zenélni mégis csak hobbi zenész vagyok. Ők pedig olyanokat zenéltek, hogy leesett az állam. Ez nekünk nagy élmény, de nekik is az. Ezek a hangulatok nagyon sokat számítanak.”