A Kaktus zenekart megalakulásuk óta követjük és szeretjük, a Kikeltető válogatóban is megfordultak illetve a megboldogult index Szám versenyben is és akárhányszor jelentkeztek valamilyen új anyaggal, az mindig más és más volt. Mostanában lesznek tíz évesek és múlt héten Berlinben léptek fel. Leültünk tehát beszélgetni velük az elmúlt évekről, mindenfajta küzdelemről amit egy zenekar fenntartása kíván és a jövőről. Nagy interjú.

KERET: Idén lesz tíz éves a zenekar, ha minden igaz.

Gergő: Ha onnan számoljuk, amikortól zenélni kezdtünk, akkor igen. Hivatalosan azonban következő év májusától számítjuk, tehát huszonöt májusában lesz papíron tíz éves.
Bence: Akkor volt az első koncertünk, tizenöt májusában.

KERET: Az első koncert lenne egy zenekar születése?

Bence: Nekünk furán sikerült ez a kezdés: Nem volt egyértelmű, hogy ez zenekar vagy mégis micsoda. Amikor elkezdtük anno hárman, akkor csináltunk ugyan egy számot, a ‘She be like’-ot, az mikor is volt tizennégy?
Gergő: Tizennégy Október öt, most nézem.
Bence: Megcsináltuk, de például abban, hogyan játsszuk el, nem is gondolkodtunk. Utána jött az első EP, január azt hiszem. Tizenöt májusban volt az első koncert. Ezért számítjuk onnantól, mert ekkortól zenekar a zenekar. Nem csak három ember csinált egy trekket.

KERET: A tíz év egy zenekarnál, az már nagyon érett kor, akár vízválasztó is. Éreztek valamit-e kapcsán? Hogyan viszonyultok ahhoz, hogy tíz évig folyamatosan visztek valamit?

Gergő: Nálunk ez másképp van kicsit, sosem csináltuk ugyanazt kétszer. Voltak hasonló végeredményeink, de mindig nagyon más megközelítésből indultunk neki 1-1 albumhoz. Lett egy olyan, amire bevettük a Kárai Bencét (Doggos) énekelni, az rockosabb történet volt, aztán a Hanzli Fannit (szintén Doggos) énekelt, és így egy kicsit más volt, talán mindig fordulópont. Ami persze, mint zenekar, nem egy jó koncepció, az eladhatóságot nem éppen segíti, de mivel ez mindig egy kreatív játszótér volt, egy hely, ahol tényleg azt csináltunk amit akarunk, emiatt nincs konkrét lánc, amire felfűzhetnénk a dolgot.
Bence: Nyilván gyorsan telik az idő, de nem úgy van az én fejemben, hogy basszus tíz éve csináljuk a zenekart, hanem inkább ezt hétszer másfél évnek tekintem. Mindig annyira más volt minden lemez és sok emberekkel is dolgoztunk így vagy úgy. Fura ez az egész, hogy tíz éve van Kaktus, mert igazából sosem volt ugyan olyan.
Gergő: Talán most így tizedikre jutottunk vissza oda, ahol elkezdtük: Hárman írjuk az alapját mindennek és most a leginkább hasonló.

KERET: Mondjuk ki, a Kaktus olyan, mint egy főnixmadár.

Gergő: Lehet.

KERET: Tetszik a hétszer másfél év megfogalmazás. Az útkeresés, a gyakori koncepció és műfajváltás milyen megfontolásokból alakult így? Volt, hogy stratégiáztatok, hogy szeretnétek befutni valamilyen közegben?

Gergő: Ez inkább mindig arról szólt, hogy a kreatív ambícióinkat teljesítsük. Magam részéről a legutóbbi kislemezük elkészültében nagy motiváció volt, hogy próbáljunk olyan zenét csinálni, amit az elején szerettünk volna, de most a hátunk mögött van ennyi tapasztalat. Hirtelen nem is tudom, honnan jöttek ezek a döntések, de sosem volt tudatos, hogy ezt vagy azt a célcsoportot szeretnénk elérni.

KERET: Pécsi székhelyű a zenekar, így kikerülhetetlen téma a Budapestre való feljutás, első koncertek. Van bármi meghatározó élményetek? Mennyiben hasonlítanak ezek az első külföldi benyomásokhoz?

Gergő: Hát a pécsi közönség szűkebb és elég nyitott a színpadképes zenekarokra. Van egy kisvárosi hangulata: Egy fix tábor, akik a koncertre járó közönség. Pesten inkább azt tapasztaltuk, hogy kevesebb visszatérő arcot láttunk. Korszakunkról-korszakra jobban érzékelhető volt, hogyan változik a tánctér. Meghatározó? A kuplung volt, szerintem mindannyiunknak. Végignéztük, ahogy kiépül a backstage, egyre kényelmesebb lett, egyre jobb volt ott koncertezni.
Olivér: Nekem az első pestre járkálásokból még az A38-as, Rakéta fesztiválos fellépésünk volt meg. Lehet ez volt a legelső?
Gergő: Ez volt a második.
Olivér: Mentünk fel a Ticoval, Gergő Ticojával (Daewoo Tico – a szerk.), alig fértünk be. Egy vizespalackot se tudtál volna beszuszakolni abba az autóba.
Bence: Jó volt a Kuplungba járni, de megszűnt. És azok a helyek is, ahova biztosan, fixen el tudunk menni játszani, úgy, hogy az biztosan jó lesz. Kicsit szerintem még mindig keressük ezeket és magát a közönséget is. Elképzelhető, hogy ezt külföldön találjuk meg, ha Pesten nem, szinte biztos, hogy az országban máshol sem fogjuk. Vagy pici helyek vannak, amit kényelmesen megtöltünk de rosszul szól és nem is tudjuk kihozni, hogy megérje. Vagy sokkal nagyobb, jól szóló de kifizethetetlen termekkel találkozunk, amibe nem jönnek el annyian. Egyik sem jó. Fura helyen vagyunk most. Nem tudunk jó kis koncertet adni, de nagyot még nem. Többek között ezért van, hogy elkezdünk a határon túlra kacsintgatni.
Gergő: Annyira költségessé vált eljutni koncertezni, egyszerűen nincs az a hely, aminek megérné kifizetni. Azt érzem, egyre kevésbé éri meg helyeknek vidéki zenekarokat meghívni. Csak nézd meg mennyibe kerül egy kisbuszt bérelni és tankolni és akkor még gázsink sincs. A másik oldal is érthető, csak a fenntartása egy klubnak rengeteg pénzbe kerül. Itt van inkább a nagyobb probléma. Lehet, hogy a helyek meglennének és biztos vagyok benne, hogy az akarat is megvan, de sajnos ez a helyzet.

KERET: Bence, azt mondtad, külföldre kacsingattok. Honnan jött az MWM Berlin? Ők találtak rátok vagy fordítva?

Bence: Mi találtuk őket.
Olivér: Azon agyaltunk, hogy találjunk olyan koncertlehetőségeket, amik amellett, hogy elmegyünk fellépni, egy zenekari utazással is felérnek. Tehát adnak valami pluszt. Szimplán új élményeket keresünk.
Gergő: Abszolút. Megállapodtunk abban, hogy inkább kevesebbet koncertezzünk, de azok legyenek igazán jók és különlegesek. Mindegy mennyien vagyunk, csak tudjunk megszólalni és legyen egy jó élmény mindenkinek. Ezért keresünk olyan helyeket, ahol nyitottabb közönséget találunk. Berlinben az volt a nagyon jó, hogy ezt megkaptuk

KERET: Én nagyon díjazom a showcase fesztiválokat, a tavalyi, BuSH-on sok-sok kincset ástam ki magamnak. Aláírom, hogy értő és kíváncsi közönség jár ezekre.

Gergő: Én nem is számítottam rá, hogy milyen dolgokat fogunk találni. Nagyon inspiráltan jöttem haza, rengeteget adott.
Olivér: Szinte nem is volt rossz produkció.

KERET: Beszéljünk magáról a koncertről, milyen érzésekkel álltatok színpadra? Ilyenkor azt gondolom, előfordulhat az az érzés, mint egy tehetségkutatón: Bemutatkozni kell és eladni magunkat producereknek, kiadósoknak, szervezőknek.

Olivér: Izgultunk, de nem különösebben mint más koncerteken. És inkább amiatt, hogy ilyen rohadt sokat utaztunk, nehogy pont most legyen valami technikai gebasz, hogy a basszusgitárom kettétörik a backstageben vagy hasonlók. Annyi effortot és energiát tettünk ebbe, hogy kijussunk, ezért voltam kicsit idegesebb.
Gergő: Közhely, de mindig próbáljuk a maxot kihozni magunkból. Ilyen szempontból nagyon nem készültünk másképp.

KERET: Milyen volt lejönni a színpadról, elégedettek voltatok?

Bence: A visszajelzések alapján nagyon bejött mindenkinek, én is jónak éreztem. Voltak apró, de korrigált hibák. Sokkal jobban vagy rosszabbul nem játszottunk. Mindenki nagyon jó fej volt, ez sokat könnyített.
Olivér: Nem éreztem én sem azt, hogy életünk koncertje lett volna. Le lett hozva. Fontos tanulság, hogy vigyünk saját technikust. Mondták is, hogy a hangzás lehetett volna jobb. Sokkal kényelmesebb lett volna, hogy ha már ekkora tétje van, mindenképp jó ha visz magával technikust, aki vágja a munkásságát.
Gergő: Szerintem megérthető, hogy nem egyszerű a zenénket hangosítani, ha az ember elsőre hallja.

KERET: Azt mondjátok, találtatok magatoknak produkciókat, sikerült új kontaktokat is szerezni? Milyen volt a maradék időtök, amit nem koncertezéssel töltöttetek?

Bence: Igen, igen, sikerült párat. Segített egy csomót a Főző Zsolt, aki jött velünk. Ő félig-meddig szakmabeliként érkezett a fesztiválra, képviselt minket a paneleken, ahova nem tudtunk elmenni. Volt egy ‘listening session’, ahova előre küldhettünk zenét és közösen meghallgatják, véleményezik. Például, hogy az ottani piac szemszögéből milyen a produkció. Ebben nagyon sokat segített, hogy ott volt a Zsolti. Onnan jött pár kontakt, akik klubokat és fesztiválokat ajánlottak. A koncert után beszélgettünk pár emberrel, az instán pedig kaptunk pár üzenetet. Ma estére (vasárnap) hívtak volna minket egy rádióműsorba szintén Berlinben, ha még kint lennénk. De ezeket végül eltesszük későbbre. Hosszabb távon megtérülő dolgokra, nem azonnal kiadószerződésekre számítottunk.

KERET: Milyen volt a hely, ahol felléptetek?

Bence: Kicsit olyan mint a pécsi Zsolnay-negyed: sok-sok téglaépület, irodákkal, különböző felszereltségű koncerthelyszínek. Mi az egyik kis-közép klubban játszottunk.
Olivér: Frannz klub, az a neve.
Gergő: Talán olyan mint az Est café?

KERET: Hogyan telt maga a nyaralás része?

Olivér: Szerdán hajnalban indultunk Pécsről, és aznap olyan 4-5 fele értünk oda. Elmentünk ebédelni, megnéztük a helyszínt. Másnap délelőtt volt egy kis városnézés, megnéztük a Berlini falat, mindenki teljesen beszorongott. Utána beállás, koncert. Péntek reggel pedig indultunk is vissza.

KERET: Nem hangzik rosszul. Hogyan tovább, mikre számíthatunk tőletek a továbbiakban?

Olivér: Több showcase most az évben valószínűleg nem lesz. Jövőre újra jelentkezünk ahova csak lehet.
Bence: Itthon egyébként nincs fix dátumunk még. A kontaktokat mindenképpen felhasználjuk, akár őszre egy Európa turnét jó lenne összehozni. Marad az irány: Különlegesebb, de kevesebb koncertek jövőre is.
Gergő: Most kezdjük rendezni és rendszerezni a tapasztalatokat, tanulságokat, meglátjuk mi lesz reális. A nyitott közönség megtalálása a cél mindenképpen. Az biztos hogy külföldre sem az anyagi megtérülése miatt megyünk, hanem hogy élményeket szerezzünk, világot lássunk, zenélni szeretnénk és megismerni új közönségeket ez így egyben lehet a lényege.

KERET: Számomra nagyon szimpi ez a hozzáállás, hogy élményeket kerestek és nem mérlegen méritek minden lépéseteket a befutáshoz. Tudatosak vagytok, de nem görcsösen, nincs száraz taktikázás, tök önfeledt.

Olivér: Azt fixen elengedtük, hogy ebből nagy befutás legyen, eléggé réteg is amit játszunk. De ha úgy nézzük, hogy elmegyünk haverokkal nyaralni, és amúgy még zenélünk is egyet, akkor ez egy nagyon jó dolog, befutás ide vagy oda.
Bence: Igen, mert az elejétől azt csináljuk amit akarunk, ez csak egy módja annak, hogy megtaláld hol tud élni a zene. Majdnem azt mondtam, hogy ahol piaca van, de nem erről van szó, hogy gazdasági szempontok mentén megcéloztuk mondjuk a brandenburgi régiót. Ha már ezt csináljuk, akkor próbáljuk olyan emberek között, ahol érdekli őket és nekik tényleg izgalmas.
Olivér: Az itthoni kis közegünknek pedig kisebb de látványosabb dolgokat csinálni. Ezt most mondom a srácoknak is elsőre, hogy tavasszal tök jó lenne saját szervezésű koncerteket csinálni, ami nem klubban van, hanem valami különlegesebb helyszínen. Hasonló jó fej dj-k és zenekarok. Nem csak egy koncert, hanem mondjuk egy egynapos minifesztivál.

KERET: A magam részéről ösztönöznék minden erre affinitást érzőt, hogy szervezzenek saját bulikat, esetleg kisfesztiválokat. Igen, rengeteg van belőle, de úgy gondolom lehet és kell újat mutatni. Eszünkbe juthat a Middlemist Red által szervezett Vanishing Point, vagy az idén nyáron a népszigeten szervezett Varázs Garázs, a Hocuspony által. Szükségünk van ezekre, azt veszem észre, hogy az itt említett rengeteg kiszolgáltatottságot fokozatosan igyekeznek felszámolni a produkciók. Ma már egy kis zenekar a saját marketingese, klipese és managere is. Elképzelhető, hogy tömegesen válnak szervezőkké, színpadteremtőkké is. Várom, hogy a Kaktus létrehoz-e hasonlót, én tuti ott leszek.

• Végezetül nagyon köszönöm a beszélgetést, hallgassátok meg a srácok friss EP-jét, a címlapfotóért Dózsa-Juhász Máténak jár a köszönet, a berlini képeket és felvételeket pedig Schneider Mátyás készítette.