Röviden azért, mert ez az ország legjelentősebb open air, underground elektronikus zenei fesztiválja. Akkor legalábbis biztos, ha elsősorban a techno, a house és a kettő közti határterület érdekel bennünket.
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Balaton partján az augusztus 21-én kezdődő B my Lake, természetesen idén is olyan nevekkel, melyek a világ bármely rangos klubjában csalogatóak lennének. Ez egy „tematikus” fesztivál, tehát nem az a koncepció lényege, hogy a jelenleg felkapott elektronikus zenei irányzatok képviselőit próbálják meg felgyúrni a line-upra, aztán jöjjön, aki tud, hanem kifejezetten a minőségi techno (és house) előadók és az őket kedvelő közönség odacsábítása a cél – eddig sikerrel.
Sajnos egymástól elég eltérő adatokat találtam akkor, amikor az elmúlt évek látogatottságát próbáltam megtalálni, de az biztos, hogy tízezres nagyságrendről beszélünk, és rögtön megéri egy kitérőt tennem.
Az elmúlt hónapokban a környezetemben bármikor esett szó a B my Lake-ről, mindenki a Balaton Soundhoz kezdte el hasonlítgatni.
Mikor erre a cikkre készültem, akkor is találtam több olyan komoly platformról származó írást, ami a két fesztivált egymáshoz méregette, netán a B my Lake-et a „Sound kistestvérének” nevezte. Ez nagyon leegyszerűsíti a dolgokat, hiszen a két fesztivál koncepciója alapjaiban tér el: a Sound szélesebb réteget szólít meg (idén elvileg 172.000 ember látogatott el a fesztiválra), elsősorban a mainstream elektronikára épít, és bár vannak átfedések, a B my Lake egyértelműen a minőségre hajt. A Balaton Soundra azok mennek, akik akkor rohannak be a tömegbe, ha meghallanak valamit, amit már hallottak valamelyik toplistáról, míg a B my Lake-re azok, akik ugyanezen zenék hallatán elkeseredetten rohannának át egy másik satge-hez.
Nagyjából olyan a kettőt egymáshoz hasonlítani, mintha egy Havasi Balázs koncerten keresztül szeretnénk megvizsgálni a kortárs komolyzene helyzetét.
Hogy ezt a gondolatmenetet alátámasszam, írok a fellépőkről is. Nincs egyszerű dolga annak, aki csak egy napra szeretne lemenni. Már az első este belénk rohan egy olyan szett-vonat, aminek egy-egy szerelvénye is komoly esemény szokott lenni (vagy lenne) a fővárosban: lesz Boston 168 és I Hate Models (őket itthon nehéz telt ház nélkül felléptetni), de a pult mögé áll a karcosabb szettjeiről ismert Paula Temple, a méltán népszerű Dax J vagy az elmúlt évek egyik legkeresettebb techno előadója, Charlotte de Witte.
Aki az első este felhozatala után még mindig csalódottan lógatná az orrát a balatoni naplementében, annak csütörtökre még jut egy Adam Beyer féle Drumcode night, dramaturgiailag elég precízen felépítve: ezt este hattól a hazai Mateo & Spirit páros nyitja meg, hogy aztán Jay Lumennek adják át a pultot (őt Magyarország legjelentősebb techno-exportőreként tartják számon), majd meghallgathatjuk Ramiro Lopezt, Amelie Lenst, Pan-Potot, vagy magát Adam Beyert, hogy aztán a marseille-i Julian Jeweil zárja az estét.
Mindeközben a My Stage-en is komoly nevek táncoltatnak, elsősorban house ütemekre. Andrey Pushkarevet vagy Luca Lozano-t mindenképp érdekes lehet megemlíteni, de én személy szerint Jane Fitz-et emelném ki, akinek a szettjei egészen egyedi, sokszor vidám és játékos hangzásvilágot teremtenek. A londoni előadó kapcsán meg is említeném, hogy a szervezők az első napokra a szcéna női előadói közül bőven a top 10-ből válogattak, ami nem is csoda, hiszen a hölgyek ebben a szubkultúrában is folyamatosan bizonyítanak.
Érdemes kiemelni, hogy a szervezők annak a logikus nemzetközi trendnek is engedtek, hogy egyre népszerűbbek a nappali, minőségi bulik, így míg pénteken Sven Väth, addig szombaton a Mind Against tart sokórás, naplementés szettet (a techno legenda három, míg az olasz testvérpár négyórás anyaggal készül).
Emellett különlegesség lesz a szintén három órás szettel érkező másik olasz duó, a Tale Of Us is, de érkeznek olyan nagy visszatérők is, mint a „kalapálósabb” Sam Paganini, a lendületes fellépéseiről ismert Chris Liebing vagy a csakugyan klasszikusnak számító Stephan Bodzin egy élő szettel, amiből amúgy lesz bőven.
Ennél a pontnál meg kell említeni a fesztivál egyik legjelentősebb előadóját, a német Recondite-ot, akinek minden fellépése különleges élmény, az ő live act-jeit hallgatva senki sem mondhatja, hogy a techno unalmas pumpálás lenne, hiszen a hangzásvilága összetett, melankolikus, kísérletező és mégis kiegyensúlyozott. Fura úgy írni techno előadókról, hogy egy olyan nevet, mint Rødhåd, csak így a „lap végén” említek meg, de vasárnap hajnalban ő zárja a „nagyszínpadot”. A szombati nap felhozatala amúgy tényleg olyan, mintha valaki csak úgy passzióból, egy másnapos délelőtt összerakta volna magának a számára legérdekesebb fantázia line-upot.
Ha valaki a magyar techno és house színtéren szeretne kalandozni egyet, az is jó helyen jár. Habár az mindenképp erős túlzás lenne, hogy aki nincs itt, az ne számítana, azért mégis szép válogatást kapunk a hazai szcénából: a B stage-et minden nap hazánk legfelkapottabb nevei nyitják meg, de a Lake Stage környékén már napközben is érdemes lesz nézelődni, itt többek között az elmúlt időszak egyik legaktívabb neve, Man + Machine és az örökzöld, mindig különleges atmoszférát teremtő Bernáthy Zsiga is játszik.
Aki tehát úgy érzi, hogy a nyarat minőségi elektronikával szeretné zárni, annak a B my Lake valószínűleg a lehető legjobb választás: a bejáratott helyszín, a magukat folyamatosan felülmúlni kívánó szervezők, a déli parti naplementék, a napközbeni strandolás és a minden évben egyre kidolgozottabb vizuális elemek mellett a világ legjobb techno és house nevei közül válogathatunk, ami, valljuk be, valószínűleg a lehető legjobb kombináció annak, akit érdekel annyira a téma, hogy végigolvassa ezt a cikket.
