Bő tizenöt év zenekari tapasztalata fog megszólalni csütörtök este a Budapest Parkban az Esti Kornél és az Elefánt koncertjein, pedig mindkét banda viszonylag fiatal tagokból áll. Ettől függetlenül jó ideje oszlopos tagjai a magyarországi alternatív zenének bélyegzett halmaznak, és egyebek mellett épp az alterség témáját is alaposan megrágtuk legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, ahova Tóth Andris és Szendrői Csabi jött el az Elefántból, Lázár Domokos és Bodor Áron pedig az Esti Kornélból. Eredetileg az volt a tervem, hogy én csak hátradőlök, hadd interjúvolják meg egymást ők, de végül felcsaptam moderátornak, és tartottunk egy kisebb kerekasztal-beszélgetést a hazai alternatív zene jelenéről, alkotási szokásokról, dalszövegekről, közéletről és még a divatról is.

Hogy álltok azzal, hogy az országban szinte mindenki alternatív rockzenekarként azonosít titeket. Ti is így definiáljátok magatokat?

Csabi: Rohadtul nem tartjuk magunkat alternatív zenekarnak, sőt, felb*sz az, hogy alternatív rockzenekaroknak kell, hogy legyünk pusztán attól, hogy más nem tudunk lenni. Nem tudnak mibe kategorizálni. Van rockzenekar, meg az alternatív rockzenekar. Mi más? Mibe férünk még bele?

Nem lehet, hogy ez azért alakult ki így, mert a 90-es évek Kispál-fémjelezte nagy alternatív hulláma máig tart, és ennek a szcénának úgymond ti vagytok az egyenes ági leszármazottjai?

Csabi: Valószínűleg igen.

Áron: Szerintem magának az alternatív rocknak sem tesz jót, hogy van ez a kategória, mert ez csak arra jó, hogy rá lehessen húzni valamit a zenekarokra, így pedig a különböző stílusok nem tudnak önállóan fejlődni, önálló életet élni.

Csabi: Ha az alternatív egyébként azt jelentené, amit valóban jelent, hogy egy kategorizálatlan valami, akkor azzal nem lenne gond. De a Kispálos vonal óta, aki nem metált, elektronikus zenét, eurovíziós popot, vagy valamilyen hasonló szélsőségesen meghatározható műfajt játszik, arra használják az alternatív jelzőt. Így pedig van egy olyan utóérzete az egésznek, mintha nem egy kortárs, nem releváns dolog lenne.

Dodi: Igen, mert mindig oda kapcsolsz vissza, hogy „ja ez olyan Kispálos, nem?” Van egyfajta pejoratív értelme már ennek az alternatív jelzőnek, úgyhogy szoktam egy kicsikét küzdeni is ellene.

Áron: Ugyanakkor nem nagyon tudod kikerülni, mert a 90-es években az emberek nagy része pont ezen az alternatív zenén nőtt fel. Innen nézve pedig nem gáz.

Dodi: Jó, de annyira fos zenék voltak a 90-es években, hogy elhiszem, hogy akkor a Kispál nagyon alternatívnak számított. Amúgy nekem az a megdöbbentő, hogy olyan zenekarokat is belesorolnak a mai magyar alternatív zenébe, mint a Margaret Island, ami maximum annyiból illik ide, hogy magyarul énekelnek és van gitár benne, de persze popnak tökéletes. Ha a mi és a Csabiék zenéjét nézzük, akkor az alternatív sokkal inkább az attitűdünkre lehet igaz, nem egy stíluskategóriára. Ha megnézed az Elefántot, ott is egy csomó stílus keveredik.

Csabi: Szerintem amúgy tőlünk nyugatabbra ez már nem így van. Ha vesszük például King Krule-t, ott is felsorolnak tíz stílust, hogy ezt és ezt játssza, nem húznak rá semmilyen általános műfajt. A mi esetünkben is az van, hogy a hiphoptól kezdve a trance zenén át a punkig mindenféle stílusban csináltunk dalokat.

És mit szerettek, hogyan kategorizáljanak titeket? Mert akárhogy nézzük, az emberekben folyamatosan jelen van egy kategorizálási kényszer… Az Esti Kornél és az Elefánt?

Dodi: Igen. Jó esetben nem azon gondolkozol zenekészítés közben, hogy ez most milyen kategóriájú zene, vagy melyik zenekarhoz hasonlít. Ez a másik dolog, ami gyakran előjön, mert sok zenei cikkben és kritikában mindig adott zenekarokhoz hasonlítják azt, amit csinálsz. Ezzel önmagában nincs is akkora nagy baj, mert mindenkinek kell rögtön valami kapaszkodó, mintha nem lenne elég a saját helyi értékén, hogy ez a zene jó, vagy rossz, tetszik, vagy nem tetszik.

Áron: Tájékozódásképp egyébként nincs baj a kategorizálással, mert ha azt mondják, hogy 342/hatszázados free jazz, akkor nem hallgatom meg. Iránymutatásnak nem rosszak ezek a szélesebb kategóriák, csak az alter helyett kéne valami mást találni.

A másik fontos dolog veletek kapcsolatban, hogy az Esti Kornél és az Elefánt is kifejezetten szövegcentrikus zenekar.

Andris: Igen, ezt nem is tudjuk elképzelni másképp. Én nagyon szeretek dalokban gondolkodni, és nem is nagyon tudnék más zenekarban játszani, ahol nem cirka 3 és fél perces, szövegileg és zeneileg is á-tól cettig felépített, mondanivalóval rendelkező dalokat játszanak. Lehet ez klasszikusabb gondolkodás, lehet nem annyira előremutató, de ezt szeretem. Valahol talán az alternatív zenekaroknak ez az összekötő eleme, ezzel semmi baj nincs.

Dodi: Kicsit tágabb keretben azért mégiscsak az az alkotás és az alkotói munka lényege, hogy valamit az ember mondjon. Nekem a zene mindig is egy eszköz volt arra, hogy kifejezzem magam, de ez Csabinál még inkább látszik. A költészet szól erről leginkább, annál a zene talán egy könnyebb műfaj, de mindig is kifejezésformaként tekintettem a zenélésre, és nem azért, mert annyira szeretem lefogni a damilt a gitáron.

Csabi: Nagyon szépen fejezted ki magad, szerintem is akkor működik igazán egy dal, ha a zene és a szöveg egy eggyé váló valami lesz a végén. A kettő nem választható szét. Nem is tud működni a legtöbb dalszöveg jó zene nélkül, de ez kölcsönösen így van. Az már egy másik kérdés, hogy például mennyire tudja egy zene megváltoztatni a dalszöveget.

Andris: Meg az sem mindegy, hogy milyenek az arányok. A dalszöveg van-e inkább előtérben, vagy a zene.

Áron: Szerintem az a jó, ha körülbelül 50-50 százalék a megoszlás, vagyis egyensúlyban van a kettő.

Dodi: Ha a négy lemezünkre gondolok, akkor nálunk ez az 50-50 százalék végig megvan. A dalszövegeink nem annyira versszerűek, hogy önmagukban is megállják a helyüket, és nagyrészt a zene sem annyira nagyon összetett.

Csabi: Ami minket illet, van pár olyan szövegem, ami működik versként – például a Bordahajtogató. De ott látszik is, hogy a dal zeneileg nem túl komplex, de fölösleges is túlírni, mert olyan domináns a szöveg.

Van olyan dalszövege esetleg a másik bandának, amit annyira nem szerettek?

Csabi: Hmm. Nem nagyon, de lehet, azért sem tudok hirtelen mit mondani, mert ha vannak is olyan Esti Kornél dalok, amik nem tetszenek, azokat már elfelejtettem.

Dodi: Én sem rezzenek össze egy Elefánt-szövegtől sem, hogy hú, de szar.

Áron: Nem azért nem mondjuk, mert udvariaskodni akarunk, hanem tényleg nincs olyan, amitől görcsbe rándul a gyomrunk.

Dodi: Inkább a saját régi számainktól szokott elkapni a gyomorgörcs…

Csabi: Hú, hát én most rakom össze a kötetemet, az összes dolgot elővettem, amit az elmúlt öt évben írtam és hallod… Az első két év termése elég kellemetlen. Az életem is kellemetlen volt.

Dodi: Nálunk meg ugye az van, hogy már több, mint tíz éves a zenekar, és amikor összeálltunk még csak 16-17 éves srácok voltunk. Nyilván ennyi idősen az ember szeretne hajazni valamire, nincs még meg a saját hangja, és pont ezért némelyik dalszövegünknek van például Quimby-áthallása. Ez az alternatív vergődés szerencsére már tisztult nálunk.

Áron: De például egyre kritikusabbak is vagyunk egymással.

Dodi: Igen, sajnos egyre nehezebben tudunk megírni egy szöveget. Negyvenötször leülünk, újragondoljuk, picit talán vesztett is az alkotási folyamatunk az ösztönös jellegéből.

Andris: A közös munka nálunk is hasonlóan néz ki, de csak a zenét illetően, mert a szövegeket mind Csabi írja. Olyan még soha nem volt, hogy baszogattuk volna érte, hogy valami nem jó, maximum megkérdeztük, hogy ez a sor mit jelent, mert nem értettük.

Áron: Ha már szövegírás, a mi esetünk egy kicsit a Vad Fruttikéra hasonlít, igaz, mi egymás szövegeit lektoráltatjuk, ott pedig Géczi János szokott leülni Likó Marcival megdolgozni a szövegeket. Van is egy tök erős, fix szint, amit ezek az újabb számok hoznak, de nekem például az igazán ösztönös „Lehetek én is” típusú dalok azért hiányoznak.

Csabi: Nekem is ez van lényegében, mert én a Závada Petivel lektoráltatom a szövegeimet, és az egyébként olyan is, mintha egy szívlapátot belemártanának az agyamba. „Figyi ez a 17 sor nem jó de 2 igen, azokat tartsuk meg.” De mindig jó ez a külső szem, és az esetek 90 százalékában igazat is adok neki.

Egyébként attól függetlenül, hogy az Esti Kornélban közösen írjátok a számokat, általában mégiscsak Dodi, te vagy az ötletgazda, nem?

Dodi: Ha lebontjuk a négy lemezünket, akkor ez teljesen igaz, de amióta Áron beszállt körülbelül hat éve, folyamatosan változnak az arányok. Kell lennie 1-2 sornak, amihez hozzá lehet írni a többit, és ezt a magot nem mindig én hozom. De az előző lemezünknél nagyjából úgy nézett ki a történet, hogy az egész zenekar leült egy asztalhoz, és próbáltuk teljesen közösen megírni a szövegeket. Nem tudom hány banda csinál ilyesmit egyébként, nem olyan gyakori dolog szerintem. Idegileg is egy kemény műfaj.

Áron: Igen, leültünk Dodiéknál azzal a célkitűzéssel, hogy egy nap, egy szám.

Dodi: És az legalább hat óra kemény fejtörés, nem épp egy kedélyes, tea fölötti beszélgetés.

Miért turnéztok együtt? Csak a szimpátia? Vagy csak azt éreztétek, hogy zeneileg ennyire illeszkedik a két banda egymáshoz?

Andris: A pénz motivál.

Csabi: Ja, durván csak a pénz. Nem amúgy, természetesen emberileg kell, hogy legyen valami közös, hogy tudjunk létezni a turnébuszban egy hatórás út alatt. Plusz van egy olyan aspektusa is ennek a közösködésnek, hogy ha egy koncertre például csak az Esti Kornél miatt jönne valaki, akkor azért a mi koncertünkről se menjen ki. Az se jó, ha a közönség teljesen fedi egymást, de mégis kell valami kapocs, ami megtartja a hallgatóságot. Kevés zenekar van, akivel így tudna működni a közös koncertezés.

Kicsit még visszakanyarodva a dalszövegekre, szerintetek mennyire érdemes közéleti témákat boncolgatni a dalokban? Sokszor felteszem ezt a kérdést, és ez a kis zenei szakma is olyan végletes, hogy mindig más választ kapok.

Áron: Szerintem egy jó dalszöveg mindig reflektál bizonyos szinten a közéletre. Egy egész lemeznyi duma azért nagyon sok, több témát is lefedünk, szóval nehéz lenne kihagyni.

Dodi: Mondjuk én mindig cikinek tartom, amikor valaki direkt pártpolitikai szövegeket ír. Nem szeretnék Orbánról, vagy Gyurcsányról énekelni. De mivel az ember akaratlanul is benne él egy közegben, nagyon furcsa lenne, ha ez nem tükröződne sehol. A magánélet és a közélet is helyet kell, hogy kapjon egy dalszövegben, ha őszintén írod. Azzal sem értek egyet, hogy egy zenész ne politizáljon. Ugyanúgy nem értünk a politikához, mint az emberek nagy százaléka. Az Esti Kornél szövegekben közvetve megjelenik a közélet, és ennél kevés természetesebb dolgot tudok elképzelni.

Csabi: Szerintem az emberek gondolkodásmódja felől lehet ráhatni a közéleti témákra. Egy dalban is lehet úgy beszélni fontos ügyekről, hogy abban ne legyen pártpolitika meg sárdobálás. Manapság a legszarabb, hogy ha nem vagy egyértelműen nemzeti párti zenész, akkor automatikusan ellenzéki vagy. Így pedig nehéz kikerülni a politikát a dalszövegekben is.

Dodi: Magyarországon, de sok más országban is a politika szférája annyira belemászott a magánéletbe, hogyha tisztán magánéleti ihletésű dalszöveget írsz, közvetve ott is megjelenhetnek közéleti problémák.

Áron: Ez egyébként tisztán alkati kérdés. Lehet, hogy eldöntitek, hogy ti most csak a szerelmi csalódásról, vagy az erdőtűzről fogtok dalt írni, de ha minden érdekel, és mindent bele akarsz sűríteni a számaidba, akkor az erdőtűzbe is bele fogod vonni a közéletet.

Dodi: Tök érdekes, mert nemrég a Szabó Benedekékkel dolgoztam, és nekik teljesen más típusú dalszövegeik vannak. Elmesélnek egy történetet, hogy lementem a boltba, vettem egy tejet, utánam kiáltottak, hogy b*zd meg a kurva anyád és ez fáj. Benedek ezt ilyen egyszerűen leírja, és ugyan nagyon hasonló a gondolkodásunk, a mi dalszövegeinkben ez mégsem így jelenik meg. Ugyanonnan, de mégis máshogyan fogjuk meg a minket körülvevő valóságot. De ez Sallai Lacira és a Felső Tízezerre is igaz. Ő is egyszerűbb, jelzők nélküli szövegeket ír arról, hogy feljöttem az aluljáróból, és mégis rohadtul működik.

Beszéljünk kicsit a fesztiválokról, mert amíg a Campuson, vagy az Efotton megkapjátok a legjobb esti időpontokat egy nagyobb színpadon, addig például az olyan alternatívabb platformokon, mint a Bánkitó Fesztivál, nem nagyon forog a nevetek. Lehet, hogy már túl régiek vagytok?

Lehet. Meg ebben az is benne van, amiről már beszéltünk, hogy sokan még mindig a Kispál és a Borz csöcséről szakadt zenekarnak minősítenek minket. A magyar dalszövegek is rátesznek erre egy lapáttal.

Igen, nem feltétlenül kapcsolódtok a Fran Palermo, Middlemist Red vonalhoz (két zenekar, akik szerves részei a Bánkitó-életérzésnek például).

Dodi: Én nagyon szeretem egyébként a Middlemist Redet, de teljesen más attitűddel állnak a zenéhez, mint mi. Ott inkább egy markáns hangulat van, nem is tudnék kiemelni igazán dalszövegrészleteket. Mást kapok meg például egy jó Elefánt, vagy Kiscsillag-szövegtől, a közép-kelet-európai életérzést, ami nekem hiányozna, ha nem lenne.

Csabi: De ők nem is magyar zenekarok ilyen szempontból, hiszen angolul írnak dalszövegeket nyugaton pörgő műfajokban.

Andris: Más kérdés, hogy más nyugati-európai országokban egy városon belül sokkal több olyan szintű zenekar van, akik hasonló zenét csinálnak.

Csabi: Persze, ráadásul ez a pszichedelikus vonal is öt éves csúszásban van itt Magyarországon. Bár az is igaz, hogy mi meg húsz éves csúszásban vagyunk. De legalább olyat csinálunk, ami mégsem annyira jellemző itthon. Reméljük, most újra a mi vonalunk jön divatba.

Dodi: Egyébként mi sosem voltunk divatosak és már meg is szoktuk, hogy nem vagyunk divatosak. Későn kezdtük el ezt a magyar nyelvű alter dolgot. Nem is nagyon gyúrunk arra, hogy divatosak legyünk, ma például egy percet foglalkoztam a külsőmmel.

Magyarul felöltöztél.

Csabi: Jól sikerült, nekem tetszel.

Fotók: Komróczki Dia