Nem rég vettük fel az új KERET AV a Hello Hurricane-nel, rá egy napra pedig a PRLMNT-ben adtak egy koncertet a Middlemist Reddel. Mi sem hagytuk volna ki ezt a remek párosítást, sőt egy interjút is készítettünk a fiúkkal.
A Hello Hurricane a Kikeltető óta rengeteg helyszínen adott koncertet egyre csak duzzadó közönségbázisának, ám most egy kicsit új irányba terelik stílusukat, ezzel is fenntartva az emberek érdeklődését. A korábbi akusztikus hangzásvilág egyre inkább egy energikusabb, keményebb vonalra cserélődik, így egy kis problémát okozott a fiúknak, hogy melyik számot is hozzák el az akusztikus videó sorozatunkra.
„Nehéz volt kiválasztani, hogy melyik számot játsszuk az AV-n, mert nagyon nem akusztik orientáltak most már a zenéink. Szóba jött a Hear My Voice is, de azt már előttük, meglehetett hallgatni az EP-n. Ez egy jó módja volt, hogy bemutassuk az új számot, a Newcomer-t.” – tudhattuk meg Lengyel Benjámin énekes gitárostól.
A tavalyi évre visszatekintve nem csoda, hogy a srácokat ennyien szeretik, hiszen sorra nyerték a tehetségkutatókat. Először a Veszprémi utcazene fesztivál díját, majd a Szigeten való fellépést, végül pedig a Kikeltető fluoreszkáló tojását is hazavihették.
„Igazából egymás után jöttek, úgyhogy elég nagy szerencsénk volt. Mondjuk a közönséget sokat szavaztattuk, ami kicsit gáz lett a végére.” – Vélekedik Beni, majd Fincsa átvette a szót – „Kétségtelen, hogy a rajongóinknak köszönhetjük a győzelmeink nagy részét. Mindenhol közönségdíjasok vagyunk.”
Honnan jött a hallgatóság, hiszen már a Szigeten is nagy tömeg gyűlt össze?
„Az nagyon meglepő volt. Nem is csak a tömeg nagysága, hanem hogy tudták is a szöveget, és nem csak a feldolgozások, hanem a saját számaink szövegét is. Mondjuk nekem tüszős mandulagyulladásom volt, úgyhogy nagyon nem foglalkoztam vele. De hogy honnan lett a közönség? Nyilván megosztottuk sokszor, amennyiszer csak lehetett, meg napról napra egyre többen érdeklődtek a banda iránt. De ha jól tudom nagy sok ukrán szavazatunk is érkezett a Szigetre. Nálatok is ez volt, a Kikeltetőn ki is akartatok zárni, pedig nem csaltunk. Van egy ukrán ismerősünk aki imád minket, ő osztotta meg a baráti körében, de Törökországból is jött néhány szavazat. De az egész zenekar akkor indult be amikor Andi beszállt ebbe, mint menedzser. Onnantól elkezdett felmenni a színvonal is, meg az embereknek a száma koncerteken.” – állítja Beni.
„Előtte nem nagyon foglalkoztunk önmagunkkal kifele, a közönség felé, azon kívül, hogy hirdettük a koncerteket. Andit amúgy egy kisfilm forgatásáról ismerem.”
Fincsa verziója után természetesen Andi szemszögére is kíváncsiak voltunk.
„Megkerestem Fincsát, hogy csinálnék szívesen klipet nekik. Leültünk egy-két producerrel, és ők azt mondták, hogy szívesen áldoznak erre pénzt, de előbb jó lenne egy kialakult imidzs, meg brand. Szerették volna, ha az egész egy bevezetett valami lenne, mert ők csak arra adnak pénzt, ha valamiben látják a lehetőséget. Én ott voltam és kapóra jöttem, hogy akkor itt az Andi csinálja ő! Valahogy így benne ragadtam ebbe az egészbe. Egészen eddig semmi közöm nem volt a zenei élethez, azon kívül, hogy jártam koncertekre.” – mesélte nekünk Bodnár Andrea a zenekar menedzsere.
„Olyan mintha a második anyukánk lenne, minden koncert előtt hoz nekünk egy szelet Snickers-t amit megeszünk.” – tudtuk meg Benitől a kulisszatitkot.
Bodnár Andrea tehát nagyon egyben tartja a csapatot, de az említett klipre még várnunk kell. Az imidzs kialakítása viszont már megvalósult, egységes lett, hála neki.
„A Kikeltető óta van egyébként egy kialakult, picit elegánsabb vonal. Ing, stb… de az imidzs kialakítás abszolút nem itt kezdődött. Először is a Facebook oldalt rendbe hoztuk, logót terveztünk. Ekkor jött ez a fekete fehér minimalista stílus, erre épült minden más.”
Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán. Nemrég kiadtak egy négy számos EP-t, melyet érdekes módon nem a Fran Palermo felvételeit is készítő Zwickl Ábel a zenekar gitárosa kevert, hanem Stámusz Ferenc a Stamusic vezető hangmérnöke.
„Kicsit kivontam magam a munka alól. Kb közös megegyezéssel, de én is nagyon benne voltam. Nem én akartam csinálni, hanem inkább egy külsőst bevonni, hogy ő hogyan látja, hogyan képzelné el a zenét amit csinálunk stúdió formában. Szerintem nagyon jót tett, hogy láttuk az ő nézőpontjait. Persze nem mindig értettünk egyet. Sokszor rájöttünk, hogy csomó dolog nem kell a zenénkbe amit mi azt hiszünk, hogy szükséges, például az akusztikus gitár nem sokszor jelenik meg az EP-n, mint ahogy az egy elég fontos része volt a zenénknek eddig.” – vallja be Ábel.
Vissza is tértünk a stílus váltáshoz, mely a Hello Hurricane tagjai szerint nem csak hogy zúzósabb, de sokkal matekosabb és bonyolultabb. Így különösen várjuk az új albumot, melynek nyár végén esnek neki a srácok. Ezt már teljes egészében Ábel fogja keverni, és ekkor jön el a várva várt első klip megvalósítása is.
„Most már több ízben van olyan számunk, amiben nincs egy konkrét refrén, hanem sokkal érdekesebb. Ebben az a legjobb, hogy ez nem is egy erőlködés, vagy magunk megerőltetése, hanem egyszerűen ahogy fejlődünk egyre inkább érzünk arra igényt, hogy egyre különlegesebb zenét alkossunk. A kihívás fontos!” – foglalta össze Fincsa, majd megszólalt a PRLMNT tűzjelzője.
fotók: Komróczki Diána