A mérleg nyelve
augusztus 5, 2014

Ezzel a zenekarral ismét a legmélyére értem annak, hogy mit is lehet ezzel a rovattal kezdeni. A Keltető alapvetően itthon kevésbé ismert zenészeket mutat be, de ez még így viszonylag tág. Sok aspektusból lehet nekifutni annak, hogy mi miért ismeretlen. Mert csak egy albuma jelent meg az adott zenésznek, az is legalább tíz éve; annyira underground, hogy még a vakondok sem hallgatják stb. Vagy elkezdhetünk beszélni arról a problémáról, ami Európát sújtja, s amely annak helyzetéből is adódik.

Annak ellenére, hogy itt, viszonylag kis helyen, rengeteg nemzet, és ezzel együtt elképesztő mennyiségű különböző kultúra él együtt, az áramlás valahogy nem működik. Csak akkor jut el hozzánk egy nem-brit, vagy egy nem-francia zenész, ha kiköltözik a kettő egyikébe, és ott csinál karriert. Ezért fordulhat az elő, hogy egy zenekar attól kezd undergrounddá válni, hogy saját országában tevékenykedik.

Itt van például a belga Balthazar. Alapvetően az indie-nek is valami nagyon langyi változatát űzik, és szeretném hinni, hogy ez a belga zsenialitás oka, de valahogy nem nagyon lehet erre azt mondani, hogy bugyuta zene. Senki nem esik tőle hasra, de úgy tud komoly és érdekes maradni, hogy bárkihez elérhet..ne, ha nem belga lenne, így ugyanis nem nagyon tud róluk senki. Magasra tegye a kezét, aki hallgat mondjuk olasz undergroundot, mert az engem is nagyon érdekelne, bár az olasz ismerőseim szerint az olyan, mint a sárkány, kiskorában mindenki azt hiszi, hogy létezik, csak még ő nem látta, aztán felnő, és realizálja, hogy tényleg nincs. De ez létezik, bár ha az alapokat, és viszonylag egyszerű dobokat meghalljuk, akkor azt a sárkányt egyből csak valami nagyobb gyíknak gondoljuk, de ettől még működik. Veszélyesen fülbemászó, s mind a 2010-es Applause, mind a 2012-es Rats egyformán (vagy éppen pont különbözően) érdekes. Tudnak unalmasak lenni, de vagányul pimaszak is.

A belga zeneiparnak talán mégis azért könnyebb egy fokkal, mint mondjuk a litvánnak, mert Franciaország előszeretettel veszi fel listájára a vallonokat (és néha az angolul éneklő flamandokat), Stromae is ezért jöhet idén a Szigetre, s habár az teljesen más műfaj, a maga nemében pont azt csinálja, mint ez a Gentből és Kotrijkból indult banda: egyensúlyozik a mainstream és az alternatív határán, általában az utóbbi felé borulva, szóval mindkét kategória kedvelőinek nyugodt szívvel ajánlanám!