A Mayberian Sanskülotts zenekarral és berriloommal (Déri Ákos) csináltunk egy kétállomásos, háromnapos németországi turnét. Én Viki vagyok, a Mayberian menedzsere, és ez itt a 100%-ban szubjektív, fényképes turnénaplónk.

Elsőként Lipcsét vettük célba, amihez csütörtökön vérlázítóan korán kellett kelnünk. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Bíró Marcinak, aki hajnalok hajnalán (reggel nyolckor) kinyitotta nekünk a Gólyát, hogy ki tudjuk pakolni a próbateremből. Ezután bepattantunk Eszter mögé a kisbuszba, mindenki elment még indulás előtt háromszor pisilni, majd kizötykölődtünk a Bókay János utcából. Az utunk meglehetősen kalandosan indult, ugyanis tíz percbe telt, mire kikeveredtünk a nyolcadik kerületből, a különböző felújításoknak és lezárásoknak köszönhetően. De legalább tudtunk integetni Pisti (Hromkó István, a Mayberian dobosa) anyukájának a Klinikáknál. Vagyis nem túl nagy az esélye, hogy pont akkor sétált el egy ablak előtt, amikor elhaladtunk az épület előtt, de mi azért integettünk.

Hamar megtanultuk Esztertől (Juhász Eszter, a világ legjobb sofőre, a Baron Mantis menedzsere), hogy a sikeres turné kulcsfontosságú pontja a húgyhólyagjaink működésének szinkronizálása. Ennek érdekében minden egyes megállónál mindenkinek pisilnie kellett. A módszer hatásosnak bizonyult, hiszen időben érkeztünk Lipcsébe, és hazafelé Berlin és Budapest között csak kétszer kellett megállnunk folyóügyeink intézésének érdekében. Útközben megtanultuk értékelni a cseh benzinkutak elbűvölő dekorációs elemeit is.

Lipcsébe érve bevettük magunkat a Noch Besser Leben füstös, hívogató, otthonos világába.

A földszinten kényelmes boxok, a bárpultban olcsó rumos tea, és egy mindent tudó pultos, aki mindenkit ismer, és valószínűleg nyitás óta ott dolgozik. Az emeleten ugyancsak bárpult, egy fellépősarok a zenekarnak egy régi zongorával, falra szerelt keverőpulttal, puha szőnyeg a földön, néhány bárszék, és egy zárható folyosó a zenészeknek fenntartott szobákkal. Gyors kipakolás és DIY beállás után elsötétült a szoba, és a lent sörözők valamiből megsejthették, hogy odafönt koncert lesz, ugyanis egy pillanat alatt megtelt a gyertyafénnyel megvilágított helyiség (bár gyanús, hogy a pultos srác szólt nekik). Berriloom zenéje tökéletes kezdés volt az estéhez.

Ákos után pedig a Mayberian Sanskülotts lépett a színpadot jelentő szőnyegre. Már Berriloom alatt is éreztük, hogy a helyi közönség szinte az első daltól kezdve teljesen ráhangolódott az estére, és nagyon érzi Ákos zenéjét. A Mayberian alatt pedig még jobban elmélyült ez az együtt-levés érzet.

Az első két dal után zsúfolásig telt a pici koncerthelyiség, de ez nem rondított bele a buli meghitt hangulatába. Meglepő módon a magyar nyelvű dalok ugyanolyan jól működtek ebben a közegben, mint az angol nyelvűek.

A koncertet felszabadult sörözés követte, amin nagyot dobott a jófej közönség, a Noch Besser Leben zseniális spenótos mirelit pizzája (tényleg nagyon finom volt), és, hogy a pultos srác egész este a tőlünk kapott Mayberian pólóban szolgált fel. Cserébe vásárolt tőlünk Mayberian kazettát és fanzine-t is.

Másnap reggel élhettünk azzal a luxussal, hogy csak tizenegykor induljunk el a szállásról. A közeli (jó, annyira nem közeli, mert negyedórán át kerestük) szupermarket pékáru-, gumicukor-, és kávékészletének kifosztása után Berlin felé vettük az irányt. Valamint Ákosnak még vennünk kellett egy csatos üveges sört, mert ő azzal a gumival szokta rögzíteni a hevederjét.

Három óra múlva már a Rote Inselbe pakolhattunk ki, ahol azzal fogadtak, hogy aznap három spanyol punkbanda fog játszani, akiket mindenképp meg kell majd néznünk. Nem is hagytuk ki a koncertet, de előtte még elmentünk várost nézni. Egy jó kis döner után bevettük magunkat a Neurotitan könyvesboltba, ahol egy jó darabig elmolyoltunk, vettünk ezt-azt. Ezután útra keltünk, hogy gyapjútapbetétet vegyünk Zitának, mert fázott a lába. A feladat abszolválása után ittunk néhány jó kis német sört, majd visszamentünk a Neurotitanba, ahol a Total Sellout 2016 című kiállítás megnyitója kezdődött. Megnéztük a kiállítást, és az utolsó euróinkból megvettünk párat a kiállított művek közül.

„A legjobb része a turnénak az volt, amikor ittasan vásároltam műalkotást” – Csordás Zita

Ekkor történt meg a turné legszomorúbb és legelkeserítőbb pillanata, amikor Pistihez odament egy német bácsi, és elkezdett vele indulatosan üvölteni, mert azt hitte, hogy bevándorló. Mi meg csak álltunk dermedten, annyira megdöbbentünk, hogy reagálni sem tudtunk rá. Majd leesett neki, hogy nem beszélünk németül, és akkor elment. De marha ijesztő volt így, szemtől szembe érezni az idegengyűlöletet.

Ezt követően visszamentünk a Rote Inselbe a punk buliba, ami meglehetősen király volt. A koncertek után Árpi és Pisti még kimentek egy játszótérre, és kipróbáltak egy hatalmas, hálós mászókát, de mi ezt sajnos már nem láthattuk (pedig szívesen mutatnék nektek erről fotót).

Másnap reggel kávézás után Podival, a Rote Insel programszervezőjével együtt lementünk a közeli török piacra, és bevásároltunk egy leírhatatlanul hedonista reggelihez, amely friss zöldségekből, hummusból, török kenyérből és perecből állt. A csodareggelit ismét városnézés követte, újabb könyvesboltvadászattal, és újabb megszerzett kincsekkel, ezúttal a képregény-szekcióból. Az esti koncert előtt még felmásztunk a tetőre, ahol ilyen szuper dolgok is voltak.

Végre elérkezett az este. A Rote Inselben brutálfinom curryt főztek nekünk, így a beállás után degeszre zabálhattuk magunkat. Az előzenekar berriloom mellett a Mo et Moi lett volna, ám ez végül nem jött össze. Így a koncert előtti este írtam a Choral Hearse-nek, hogy nincs-e kedvük másnap fellépni a Mayberian előtt, amire legnagyobb meglepetésünkre a “nanáhogy, ott leszünk” válasz érkezett. Még most is nehezen hiszem el, hogy ez így összejött. Azért hallgassátok meg a Mo et Moi-t is!

Koncert előtt Zita és Árpi megdizájnolták az eddigi legszebb adománygyűjtő pultunkat. Milyen király, ha az egész zenekar képzőművészekből áll :)

Ezután az egész este olyan volt, mintha egy nagy trippé folyt volna össze. Tele lett a Rote Insel, és berriloom, a Choral Hearse, és a Mayberian is hatalmas bulit csináltak.

“Igazából csütörtök reggeltől vasárnap estig tartott a turné legemlékezetesebb pillanata. Az egész hétvége annyira egybefüggő volt. A lipcsei mirelit pizzák mondjuk eléggé megmaradtak. De talán a szombati koncert utáni beőrülés volt a legjobb élmény, akkor minden nagyon laza volt.

A leglazább pl. a Wikipédiából doktorált német arc, vagy a magyarul tanuló török lány, aki csak azért tanul magyarul, mert tetszik neki. Az volt az egészben a legjobb, hogy mindenki az egész turné alatt szuper kedves volt velünk, hogy odafigyeltek ránk, meg hogy nyoma sem volt a feszülésnek.

Ciki dologra nem emlékszem. Az első berlini éjszaka azért mondjuk kemény volt, ami a hideget és a reggel 10-ig tartó speed punk bulit illeti.” (Déri Ákos)

Nem is értettük, hogy hogy került oda ez a sok ember, és miért szeretnek minket ennyire, hiszen korábban nem is hallottak a Mayberianről. Olyan volt, mintha egy másik univerzumba kerültünk volna át. Teljesen megható volt az a sok szeretet, amit az ottani közönségről kaptunk. Szóval, ahelyett, hogy tovább részletezném, hogy mennyire elképesztően szuper koncert volt, csak annyit mondanék: köszi Berlin! Köszönjük mindenkinek, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az út: Vincentnek a Noch Besser Lebenből és Podinak a Rote Inselből, Eszternek, a világ legjobb sofőrének, és Áronnak, aki a kinti életben segített nekünk. A Choral Hearse-nek, aki az utolsó pillanatban beugrott játszani. Ákosnak, aki nemcsak, hogy übertehetséges, de elviselt minket négy napon keresztül. Valamint azoknak, akik az elmúlt fél évben voltak Mayberian koncerten, vagy vettek Mayberian merch-öt, hiszen nélkületek nem lett volna pénzünk erre az útra. Mert nem pályáztunk sem állami pályázatra, és nem volt milliomos mecénásunk sem. Ha szeretnétek meghallgatni az egy hónapja debütált, Adlait című nagylemezt, azt itt megtehetitek:

• Személyesen pedig legközelebb november 24-én találkozunk a GMK-ban, ahol Barkóczi Noémivel játszik majd együtt a Mayberian.

Addig is, csákómákó srácok!