A hazai alter szcénában már senkinek sem kell bemutatni a Hakumba zenekart: sajátos hangzásukkal és közösségi energiájukkal az elmúlt években lassan egy külön világot építettek maguk köré. Hamarosan pedig megjelenik legújabb lemezük, melyet a budapesti bemutató után egy ausztrál turnéra is magukkal visznek. A zenekar két tagjával, Foster Dorkával és Szép Endrével beszélgettünk az albumról, az utazásról és az előttük álló időszakról.

Hol tartotok most zenekarként? Milyen időszak volt ez nektek a lemez és a turné előtt?

Rudi: Itt vagyunk a Jedermannban és nagyon jól, a nyári koncertszezon közben írtuk az új daloknak a nagyját, de nagyon gyorsan meg lettünk minden alkotói folyamattal együtt is. Voltak dalok, amik gyakorlatilag megírták magukat, nem kellett nyögvenyelősen küzdeni, hogy befejeződjenek, hanem tök jól, organikusan meglettek a dalok.

Dorka: Mondjuk sokat hozzáadott, hogy nyáron tartottunk egy nagy dalírós elvonulást egy pár napra. Még tavaly játszottunk Tiszadorogmán, a Boglya Fesztiválon, és az ottani szervezők olyan cukik voltak és felajánlották a parasztházukat, hogy oda elmehetünk elvonulásra.
Akkor júliusban ott voltunk 4 napot, gyakorlatilag 0-24 zenéltünk és ott állt össze az anyag. Utána ezeket csak próbáltuk finomítgatni még a turné közben meg a fesztiválok között és nagyjából szeptember végére állt össze. Aztán október elején fel is vettük.

Éreztétek-e, hogy az új dalokban valami újdonság vagy változás jelent meg a zenekar eddigi hangzásához képest?

Rudi: Szerintem is-is vagy olyan téren újdonság volt ez az egész folyamat, hogy van pár dal, ami sokkal nyugodtabb hangulatú, de közben komplexebb zeneileg, mint amit eddig csináltunk és szebb zeneileg, mint amit eddig csináltunk.

Dorka: Én azt érzem, hogy rám biztos nagy hatással, de szerintem mindannyiunkra nagy hatással volt az, hogy egyre többet koncerteztünk külföldön és egyre több olyan zenekart ismertünk meg, meg lettünk jóban velük, akik inkább ezt az ilyen spirituális, pszichedelikus vonalat képviselik.
Ez most nálunk is valahogy organikusabban megjelent az új zenénkben, mert a korábbi albumainkban azért inkább a buliztatás volt talán a fókuszban, vagy hogy kevésbé kerestük a személyileg szép dolgokat és ez most tényleg sokkal nyugodtabb hangvételű lett.

Sokan vagytok a zenekarban. Szerintetek nagyobb kihívás megtalálni azt a közös zenei nyelvet, amit mindenki megért, vagy épp ez a különbözőség, ami valójában összetartja az egészet?

Dorka: Szerintem pont attól lesz meg ez a Hakumba hangzás, hogy nagyon sokfajta zenekari tagnak a nagyon sok különböző zenei inputja jelenik meg a számokban, és mivel szinte mindegyik dalt közösen írjuk, ezért mindenkinek van egy kicsi része benne és ahogy összeáll az egész, attól lesz olyan, amilyen.
Azt nem mondanám, hogy van közös nevezőnk, olyannyira nincs, hogy eléggé másban van mindenki zeneileg, de amikor ez már megjelenik egy alkotási folyamatban, akkor lesz egy sajátos hangzása az egésznek.

Rudi: Azt kellett megtanulnunk az utóbbi időkben, hogy ezt a sokféle világot hogyan hozzuk össze azzá, ami. Ami meg már adott volt, az ez a hangzásunk, amikor ez összejön, hogy befogadjuk egymás ötleteit és nyitottak vagyunk egymás dolgaira, akkor a végeredmény az mindig olyan, mint amilyeneket csinálunk. De nyilván nagyon türelmesnek kell lenni ennyi ember közt.

Dorka: Az új albumunkon is nagyon hallatszik, hogy sok fajta zenei világ találkozik, mert van rajta etióp jazz dal, meg van rajta kicsit spirituálisabb zene, meg van rajta egy disco szám meg drum and bass meg reggae, szóval nagyon sok műfaj fele kitértünk megint.
Az előző albumunk volt olyan, amit mindenképp afrobeat vonalra akartunk felhúzni. A mostani számoknál nem volt ilyen irány, hanem csak azt raktuk össze am jött és szerintem annak ellenére, hogy ennyiféle műfajt érintünk az új számokban, így nem olyan szélsőséges már, mert hangzásban viszont megtaláltuk azt, ami mindegyikben közös vagy hát remélem. Majd kiderül.

És akkor meséljetek kicsit az alkotói folyamatról: hogyan születik egy-egy ötlet, és hogyan kapcsolódik hozzá a zenekar? Mindenki egyszerre dolgozik rajta, vagy mindig más-más módon vesz részt benne?

Rudi: Nekünk most az jött be, hogy, ha egy-egy tagnak van egy saját ötlete, akkor ezt feldemózzuk nagyon béna midi hangzással, egy ilyen hozzávetőleges szerkezet meg csak egy ilyen ötletkupac az egész, amit elküldünk egymásnak, mindenki megtanulja a részét, ami rávonatkozik és aztán kezdjük el ezt így továbbgörgetni és megpróbálni csinálni belőle egy dalt.

Dorka: Most sok szekciópróbát is csináltunk, hogy külön szekciónként próbáltuk megírni, és akkor mondjuk már megvolt egy vázlata egy dalnak vagy nagyjából az, hogy van ez az ötlet, ezt még valahova tovább kéne vinni, de nem tudjuk, hogy hova és akkor így utána raktuk össze az egészet. Van olyan szám, aminél például már csak akkor hallottuk egyben az összes részt készen, amikor felvettük, mert már előtte mondjuk annyira az utolsó pillanatra volt hagyva csomó minden, például volt olyan dalszöveg, amit meg sem mutattunk a zenekarnak, hanem csak egyből felvettük rá.
Meg most például az egyik számunkon lesznek vonósok, amit a szaxofonosunk külön intézett, ő a arranzsálta meg más vonós hangszerekkel, és azt mi még nem is hallottuk. De azért itt bízunk egymásban ilyen téren, hogy úgyse lesz vállalhatatlan, és nem akkor derül ki, amikor már kiadjuk, hogy hú ezt nem kellett volna.

Már említettétek, hogy az új lemez rengeteg különböző műfajból és zenei világból merít. Hogyan élitek meg ezt a sokszínűséget? Inkább felszabadító, vagy néha korlátozó érzés, hogy ennyi mindent szeretnétek belefoglalni egy-egy dalba vagy az egész albumba?

Dorka: Szerintem olyan szempontból felszabadító, hogy nem akartunk mindent beletenni, csak ennyi minden jött. Szóval nem volt koncepció az, hogy mindenféle műfajban össze-vissza ugráljunk. Inkább azt érzem, hogy ez egy ilyen lusta megoldás részünkről, hogy nem ragaszkodunk semmilyen irányvonalhoz, hanem csak szabadon írunk dalokat és aztán ami jön az jön. Nyilván most is megpróbáljuk majd úgy válogatni a dalokat, hogy az egy kislemezen meg egy single-ön lévő dolgok valamennyire összetartozzanak hangzásban, de szerintem sokkal egyszerűbb így írni, hogy nincsen konkrét elképzelésünk a stílus kapcsán. Viszont nem annyira profi. Ezt be kell látni.

Rudi: Az biztos, de szerintem pont emiatt, hogy nem annyira profi, így munkának felfogni ezt, hogy akkor most nekünk muszáj írni egy albumot, és akkor meg kell erőszakolnom a lelkem, hogy írjak még egy ska dalt. Annak nem is lenne értelme, sokkal szabadabbak és boldogabbak maradunk szerintem, hogyha mindig azt nyomjuk ami jön.

Szerintetek van még egyáltalán jelentősége vagy relevanciája a műfaji határoknak, akár a saját zenétekben, akár általánosságban?

Dorka: Szerintem egyre kevésbé. Azért, hogyha megnézünk bármi nagy előadót a mai zeneiparban a legtöbben nagyon sok mindent kevernek. Mármint még popelőadók közül is, mindenki, aki nagyra nőtte ki magát itthon vagy külföldről, mind nagyon sokat kísérleteznek ezekkel a műfaji átmosásokkal és szerintem ennek bőven van tere, mert megírhatnánk a 125. blues rock slágert, de abból már nagyon sok volt. És szerintem pont ebben van kísérletezési lehetőség, hogy hogyan tudunk tök más zenei világokat keverni.

Rudi: Szerintem a hangzás mindig ott lesz a háttérben, hogyha azt szereti valaki, akkor már körülbelül mindegy lesz, hogy mi a műfaji körítés.

Dorka: Meg szerintem azért velünk is jön a közönségünk és ezért nagyon szerencsések vagyunk, hogy azok a srácok, akik még a legelső koncertjeinken a punk meg ska dalokért voltak megőrülve, most ugyanúgy imádják a lassabb és szentimentálisabb számaimat meg afrobeat számainkat. Úgyhogy én azért nagyon hálás vagyok, hogy jönnek velünk az emberek ezen az úton.

Beszéljünk egy kicsit a lemezről: mikor kezdtétek el írni, és mi adta a kezdeti lökést? Volt valamilyen inspiráció vagy vezérfonal, ami miatt eldöntöttétek, hogy ebből valóban megszületik az anyag?

Dorka: Szerintem csak mindannyian vágytunk valami más elfoglaltságra a koncertezés mellett. Alapból nagyon sok ötlete szokott lenni mindenkinek a tarsolyában, most is amint elkészült ez a lemez, a következő héten már számolgattuk, hogy amúgy most van még négy-öt új dal a zsebeinkben, és akkor azzal is el kéne kezdeni foglalkozni. Ilyen szempontból szerencsés, hogy ennyien vagyunk, mert nem kell túlgondolni ezt a dalírást, mindenkinek jönnek ezek az inspirációk.

Rudi: Igazából, hogyha mindenki ír egy dalt egy évben, akkor minden évben ki tudunk adni egy elég nagy lemezt, ezzel is ez volt most.

Dorka: Mondjuk most az a különbség, hogy tényleg talán a legsűrűbb időszakunk alatt kezdtünk el alkotni és ilyet nem csináltunk még eddig, de szerintem nagyon jól kiegyensúlyozta a lelki világunkat, sokkal kevésbé égtünk ki a nyári koncertezős szezonban, mint amennyire amúgy szoktunk és közben már lehetett a következő lépéseken gondolkodni.

Volt valamilyen gondolati magja vagy egy koncepciója, ami köré felépítettétek a lemezt?

Dorka: Inkább utólag próbáljuk ezt most összerakni. Van egy szám rajta, aminek az lesz a címe hogy The garden és ez egy misztikus kerti sétát ír le, nagyon nyugis és nagyon szép. Zeneileg ez az egyik legszebb dal lett, amit eddig írtunk, és most nagyjából eköré építjük az albumnak a vizuális koncepcióját is. Az albumborító is egy kerti vizuál lesz. Egy dúcnyomás készül hozzá, ami egy erdei enteriőrt mutat be és klip is készül ehhez a számhoz. Szerintem az egész album kicsit eköré épül valamennyire, de azt nem mondanám, hogy volt bármi erős koncepciónk, inkább utólag állt össze bennünk is az, hogy mi az összefüggés a dalok között.

Rudi: Azt hiszem ebben az is benne van, hogy megbeszélve és tudatosítva nem volt koncepció, de mivel folyamatosan együtt vagyunk meg együtt írjuk a dalokat, ezért szerintem megvan egy közös mindset. Ami kijött azon, hogy négy dal jól összeillik egy kislemezre, mert nagyon hasonló a hangulatuk.

Dorka: Most így fogjuk kiadni, hogy egy kislemezen lesz négy szám és lesz két single külön. Most szerződtünk le a Blue Sun kiadóval, ez egy kicsi független kiadó Budapesten és ők fognak segíteni kinyomni kislemezre a zenéinket, meg intézni a terjesztést.

Ha most visszatekintetek az egészre, szerintetek ez az album inkább egy korszak lezárását jelenti, vagy egy új kezdetet nyit a zenekar életében?

Dorka: Szerintem abszolút a kezdete, én azt érzem, hogy most kezdtünk el először komolyabban komponálni. Most sem azt mondom, hogy ilyen hihetetlen zenei megfejtésekről van szó, de szerintem sokkal kísérletezőbb lett az egész zenei csoport, mint az előzőeknél és valószínűleg ez még tovább fog fejlődni.
Mondjuk most egy érdekes időszak elé nézünk, mert januárban elmegyünk turnézni, és utána majdnem öt hónapig nem lesz koncertünk. Páran utazni fogunk, úgyhogy össze-vissza leszünk a világon. Kíváncsi vagyok, hogy akkor ez az alkotásban mennyire fog előjönni, vagy hogy akkor mi lesz a zenekarnak a célja abban az időszakban úgy, hogy nem leszünk egy országban csak páran. De szerintem ez pont jó időszak lesz arra, hogy tovább alkossunk.

A zenétek gyakran közösségi élményt teremt, ugyanakkor mindig felsejlik benne egy mélyebb, átgondolt réteg is. Ti hogyan látjátok: inkább az örömzenélés dominál, vagy van egy tudatosabb, reflektáltabb gondolatiság is a hangok mögött?

Rudi: Szerintem ez csak így jön. Én nagyon örömzenének érzem pont emiatt, hogy nem szabtuk meg, hogy mi most itt ebben a stílusban fogunk, ennek a közönségnek zenélni és ezt kell nyomni, hanem nagyon rugalmas és emiatt mindig egy kedvtelés igazából.
Csak szerencsénk van, hogy ez egészen működik. Vagyis hogy pontosan ugyanezt csinálnánk akkor is, hogyha az égvilágon senki nem lenne erre kíváncsi.

Dorka: Meg egyébként most az új számok között azért van olyan, ami kicsit mélyebb érzéseket közvetít. Van egy számunk, amit az egyik zenekaros társunk bátyjának írtunk, vagyis nem célzottan neki írtuk, de aztán végül eléggé róla szól a dal. Érdekes volt megélni, hogy negatívabb időszakokban is most együtt, közösségileg mentünk át, és ezeket kicsit be lehet foglalni a zenéinkbe. Úgyhogy szerintem az előtérben nyilván az örömzenélés része van, de közben ez egy mankó is számunkra, amibe kapaszkodhatunk, hogy itt vagyunk egymásnak, és tudunk felszabadultan zenélni és amikor mindenkinek éppen beüt a szar az életében, akkor is lehet ezt csinálni, ami egy kicsit így életben tart minket. Terápia.

Habár a dalaitok elsősorban nem a szövegre épülnek, a szöveg mégis izgalmasan egészíti ki a zenét, és ad neki plusz dimenziót. Hogyan születnek nálatok ezek a szövegek, és milyen módon illeszkednek a dalokhoz?

Dorka: Majdnem mindegyik számunkban a szöveg akkor született meg, amikor már megvolt a zenei háttér hozzá és inkább arra a hangulatra ültettük fel a dolgokat, maximum változtattunk a szerkezeten kicsit, hogy beleférjen a szöveges résznek a gondolatisága. Talán azt hiszem, hogy nincs igazán érzékünk ahhoz, hogy ilyen klasszik számokat írjunk, bele se szoktunk gondolni abba, hogy szerkezetileg mi lenne hallgatható vagy kellemesebb. Sőt. Hektikus módon szoktunk részeket egymás mögé pakolni és kicsit filmzenei lesz ettől az egész. Nem nagyon ismétlődnek a dolgok.
Csak elmondunk egy kicsi sztorit, ami átmegy egy másik sztoriba és az egy harmadikba is, majd a negyedikbe és emiatt amúgy nem csodálom, hogyha néhány embernek kicsit nehezen befogadható ez az egész.

És említettétek a koncertélményt is: nektek inkább a színpadon, élőben adódik át a zene, vagy a stúdiómunka a meghatározóbb élmény számotokra?

Rudi: Nekem mondták már azt a koncert után a közönségből, hogy olyan jó látni, hogy itt fent állunk ennyien a színpadon és mindenki csak nagyon szereti egymást, és ez lejön a színpadról, hogy tényleg nagyon egybe vagyunk emberileg. És ezt egy felvétel nyilván nem adja úgy vissza. Én emiatt valamennyire érzem is azt, hogy sokkal inkább hamarabb mondom valakinek, aki nem ismer minket, hogy jöjjön el egy koncertünkre, mint az, hogy hallgasd meg az albumunkat a Spotify-on, vagy nem tudom én hol, mert jobban átjön a lelkülete a csapatnak egy koncerten.

Dorka: Szerintem amúgy eléggé emberfüggő ki melyiket preferálja a zenekarban. Én például amikor sokáig nem koncertezünk, akkor mindig azt érzem, hogy alig várom és nagyon-nagyon jó érzés színpadon lenni a srácokkal, mert mindig azt érzem, hogy nagyon nagy biztonságban vagyok köztük és adunk egymásnak egy bástyát és akkor senki nem izgul, annyira meg nincs már stage paránk, hanem csak jól érezzük magunkat, és közben általában a közönség is jól érzi magát.

De mondjuk a nyár után nagyon-nagyon örültem, hogy végre fókuszálhatunk a stúdiózásra. Ez egy sokkal intimebb munka, sokkal inkább ilyen belső munka a közösségen belül is meg valójában is kicsit olyan, mint szobrászkodni, vagy inkább agyagozni: hogy kis darabokat egymásra rakosgatunk, kicsi zenei rétegeket, és akkor összeáll egy komplex hangzás meg egy komplex dal és egy koncerten ez sokkal limitáltabb. Míg a felvételen egy számban van kétszázhúsz sávfelvétel, amitől izgi lesz, addig ezt nem tudjuk a színpadon megvalósítani ugyanazt a részletet, hangzást. Úgyhogy én személy szerint jobban szeretek a próbateremben írni meg a stúdióban dolgozni, mint őrjöngeni emberek előtt.
Meg szerintem azzal még egy kicsit küzdünk, hogy hogyan tudjuk az ilyen finomabb, meg nyugisabb, lassabb zenéinket előadni, mert általában amikor koncertezünk, akkor van egy elvárása az embereknek, hogy ők most bulizni jönnek oda és táncolni akarnak. És mi is azt érezzük, hogy ezt várják el tőlünk. Nem biztos, hogy ezt várják el, de szerintem eléggé ez van bennünk, hogy emelkedett kell, hogy legyen a hangulat, és nem ültethetjük le a bulit egy lassú csendes számmal. Szerintem ezt kell még megtanulnunk, hogy hogyan tudjuk úgy felépíteni ezeket a koncerteket, hogy egy utazás legyen, és ne csak egy buli, hanem éljenek meg nagy fenteket meg nagy lenteket az emberek velük együtt.

Meséljetek a legizgalmasabb részről: hogyan jött az ausztrál turné lehetőség, és mit vártok ettől az egész kalandtól?

Dorka: Ha nagyon a sztori gyökeréhez akarunk visszamenni, akkor annak köszönhető ez az egész, hogy három éve játszottunk Goulash Disko fesztiválon Horvátországban és ott megismertünk egy ausztrál zenekart, akikkel nagyon jóban lettem és végül kimentem hozzájuk egy időre. Elindult egy viszonylag szoros ausztrál-magyar barátság az ottani zenészek és az itteniek között. Aztán nekem egy ottani zenekarom eljött turnézni ide tavaly nyáron és nagyon sok mély barátság, meg szerelmek, meg mindenféle gyönyörű dolog született a két zenésztársaság között.

Én most kint voltam egy fél évet Ausztráliában, ennek az évnek az elején és mikor hazajöttem, akkor csak megkérdeztem a srácokat, hogy nem akarunk-e mi is kimenni valahogy és mondták, hogy hát de. Ezt akkor még nem komolyan gondoltam, csak álmodozás szinten fel akartam vetni, hogy egyáltalán nyitottak lennének-e rá a többiek, és aztán kiderült, hogy mindenki nagyon rajta van azon, hogy ez megtörténjen.

Közben találtam egy nagyon kedves ausztrál bácsit, akinek van egy hatalmas busza és felkerestem messengeren, megkérdeztem, hogy figyelj, hogyha kimennénk tizenketten magyarok Ausztráliába, akkor elvinnél minket heteken keresztül össze-vissza és lennél a turné sofőrünk és mondta, hogy hát persze. Akkor az volt az a pont, ahol úgy döntöttem, hogy na jó, akkor ez igazából beadható. Az a terv, hogy ő pár hétig visz minket a busszal és utána mi néhány napig dolgozunk a farmján. Segítünk neki, amiben tudunk. Ami egy ilyen tök vicces megoldás, meg valahogy nagyon szürreális is.
Nagyon sok segítséget kaptunk ottani barátoktól meg ottani zenészektől, úgyhogy viszonylag egyszerűen összeállt. Egy hónapot leszünk ott és 12 koncertünk lesz. Elég sok része van még a turnénak, ami nincs annyira kitalálva logisztikailag, de szerintem jó lesz.

Végül, mit láttok a következő nagy lépésnek, és mi az, ami most a fókuszban áll?

Rudi: Szeretnénk azért Európában is turnézni. Ezt most így durva is volt kimondani, hogy hamarabb lesz ausztrál turnék, mint európai. Azt mindenképpen jó lenne megcsinálni. Valószínűleg jövő nyárra próbáljuk összehozni.

Dorka: Az elmúlt nyarakon folyamatosan össze-vissza rohangáltunk a magyar fesztiválok között, és mindannyian nagyon meguntuk, úgyhogy azt beszéltük, hogy a következő nyárra csak egy-két hazai fesztiválra mennénk, és inkább külföldre.

Rudi: Szerintem ilyen téren nagyon iránymutató nekünk a Jazzbois és amit ők csinálnak. Azt hiszem mondták is egy interjúban, hogy hogy náluk nem az a cél, hogy az MVM Dome-ot megtöltsék és ez nem is egy reális cél ez ő zenéjükkel. Nyilván nekik nagyon bejött külföld és gyakorlatilag bárhova elmennek három-négyszáz ember ott van a koncertjükön és én példaképként kezelem őket ilyen téren, hogy így nem ragadtak be ide.

Dorka: Szerintem ők nagyon sok új ajtót nyitottak az egész magyar zeneipar számára. Nagyon sok olyan lehetőséget látunk most már mi kicsi zenekarok, amiket valószínűleg tíz évvel ezelőtt vagy húsz évvel ezelőtt még senki nem látott, mert nem is volt annyira rajta, és sajnos még mindig nincs rajta annyira Budapest Európa zenei térképén, de szerintem egyre több és egyre szélesebb lehetőség van.
Mivel mi nem mainstream zenét játszunk és nem feltétlen olyat, ami itthon annyira pörögne alterebb közönségen kívül, ezért nem is lenne reális azt várni, hogy majd egyszer hatalmasak legyünk itthon, mert nem ilyen fajta zenére vágynak az emberek. Viszont külföldön szerintem értékelik ezt a kísérletező világzene vonalat, vagy hát majd meglátjuk, hogy értékelik. Ezt akarjuk kideríteni.

• Legközelebb december 18-án hallhatjátok a srácokat a közelgő lemezbemutatójukon, a Palazzo Permanensben. Esemény ITT!