Túl az első nagylemezen, egy jól sikerült DUNYI fellépésen, és számos koncerten „összeért” az élő produkció, így a banda tagjai jobbnak látták, ha a Kikeltető közönsége is megismerkedik azzal a különleges atmoszférával, amit csak újgenerációs melankóliaként emlegetnek. A Telehold eközben új lemezen dolgozik, amelyen a passzivitást fokozatosan váltják fel az intenzívebb érzések, ehhez pedig punkosabb hangzás társul popzenét megidéző, könnyen megjegyezhető dallamokkal.
A banda két tagjával, Földi Ádám Istvánnal és Keszei Emmával az elmúlt egy év eseményeiről, műfaji sajátosságokról és az igényes zenekészítésről beszélgettünk, de interjúnkból az is kiderül, hogy miért jó lehetőség a Kikeltető egy olyan zenekar számára, ami már korábban ismertséget szerzett.
KERET: Éppen egy év telt el a legutóbbi beszélgetésünk óta. Mivel az idei Kikeltetőre már egy akkor is ismert dallal jelentkeztetek, felmerült bennem a kérdés: történt-e veletek valami zenei téren?
Ádám: Nagyon sok dolog, de a legfontosabb talán az, hogy „belejöttünk” a zenekari létbe. Színpadképesebbek vagyunk, úgy is mondhatnám, hogy kialakult az élő produkció. Játszottunk közben a Budapest Parkban előzenekarként, szerepeltünk a Sávlekötőben – ezzel összefüggésben kiadtunk három kislemezt –, új albumon dolgozunk, Rebeka pedig elhagyta a zenekart.
Tavaly úgy jellemeztétek a műfajt, amelyben alkottok, hogy újgenerációs melankólia. Emellett kitartotok?
Ádám: Ez azért változott.
Emma: Készül a második lemezünk, amin sokkal intenzívebb érzések is megjelennek, mint a melankólia, ami szerintem hordoz magában egy jóadag passzivitást.
Ádám: Az új dalok sokkal kevésbé szólnak elfojtott érzelmekről, inkább nagyon erős és intenzíven megélt tapasztalásokat dolgoztunk fel. Foglalkozunk egzisztenciális kérdésekkel, például azzal, hogy miért élünk, a visszautasítottság érzésével, a majdnem párkapcsolatokkal és a lelki kiüresedéssel.
Azért az megnyugtató, hogy az életigenlés nem tört be soraitok közé és nem zúzta porrá a zeneírási képességeiteket – a felsorolt témákkal szerintem megképeztétek a PA-DÖ-DŐ Szép dalának az inverz műfaját. Hogyan sikerült a passzivitást addig forralni, hogy érzelmileg intenzív állapotokat ábrázoljatok?
Emma: Volt korábban egy ártatlansága ennek az egésznek, gyerekek voltunk. Az új dalokban sok olyan megélt élmény is megjelenik, amit korábban még nem tapasztalhattunk meg. A melankóliában a passzivitáson túl egy erős vágyakozás is felfedezhető, ennek a helyét most a kiábrándultság vette át – mi ezt csak lekövettük zeneileg.
Ádám: Az új lemez arról is szól, hogy ezt a rengeteg változást milyen nehezen éltük meg lelkileg, ezért a dalok több feszültséget hordoznak. A hangzás is változott: sokkal erősebb kifejezőeszközökhöz nyúlunk, közelítünk a 90-es évek punkosabb megoldásaihoz, tehát az album kevésbé esztétizáló.
A személyes megéléseken túl volt mostanában olyan közéleti esemény, ami miatt felülkerekedtek bennetek a rosszérzések?
Emma: Az egyik gondolatom, hogy a feszültség mindenképpen köszönhető annak, ami a közéletben tapasztalható. Nem mondanám, hogy ez a zenénkben direkt módon megjelenik, de biztosan hozzáad. Másrészt ez az érzelmi állapot jellemző a közép-kelet-európai fiatalságra, szinte természetes, hogy elvágyódsz, hogy tudod: lehetne jobb. Én a melankóliát egyébként elég erősen tudom kapcsolni a magyarsághoz.
Itt egy újabb tehetségkutató, de kutatni benneteket igazán nem kell, meg vagytok találva – így amit a Kikeltetőtől vártok, az biztosan nem a felfedezésetek. Mit szeretnétek?
Emma: Nagy fanja vagyok a Kikeltetőnek, mindig nyomon követtem, mert érdekel az alternatív underground, így mondhatom, hogy bakancslistás volt. Azzal viszont vitatkoznék, hogy meg vagyunk találva. Egy ilyen szinten lévő zenekarnak még korlátozottak a lehetőségei, így gondolnia kell arra, hogyan tud ismertséget szerezni.
Emma: Az pedig még mindig igaz ránk, hogy a projektet mindentől függetlenül csináljuk. Azt a csatornát, amit egy kiadó tud biztosítani – akár a fesztiválok, akár az újságok terén – nagyon nehéz elérni teljes függetlenég útján.
Akkor tehát egy szintlépéshez is hozzájárulhat a Kikeltető. Gondolkoztatok másfajta megoldásokon, hogy növeljétek az ismertségeteket?
Emma: Jó kérdés, hogy mennyire akarunk megalkudni ezzel a fajta „szélesebb” nyilvánossággal. A Sávlekötőben például fel sem merült, hogy másként viselkedjünk, vagy másnak mutassuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Egyszerűen elmentünk, és képviseltünk egy színfoltot a magyar zenei életből. Azt viszont kimondottan érdekes volt megfigyelni, hogy ezt hogyan fogadta a közönség, mert a műsor nem feltétlenül annak a rétegnek szól, aki szereti az alternatív zenét, sokkal inkább a széles nyilvánosságnak. Engem abban erősített meg az ottlétünk, hogy nem véletlenül csináljuk a zenét éppen úgy, ahogy csináljuk és nem véletlen az sem, hogy próbálunk autentikusak maradni.
Ádám: Így van, nem fordultunk ki önmagunkból, de azt mindenképpen megjegyezném, hogy a zenéink sem annyira elvontak, hogy nehéz legyen befogadni. Semmilyen öncélú szempontrendszer nem munkál bennünk és mondatja azt: na, ez legyen még elvontabb. Sőt, a következő lemez esetében éppen azt érzem, hogy nagyon dallamos, fülbemászó, miközben képes arra, hogy megérintsen.
Mi okozta a váltást?
Ádám: Én egy ideje sokkal nyitottabb vagyok a popzenére, szóval, ha befogadhatóbb dolgokat írunk, az egy természetes folyamat eredménye.
Feltűnően hiányos a Telehold repertoár vizuális anyagok tekintetében, ami ellentmond a korszellemnek. Mi ennek az oka?
Ádám: Abban a fontossági sorrendben, amiben a „zenélsz” vagy a „klipet csinálsz” kérdések felmerülnek, mi a zenére mentünk rá. Nagyon sokat próbálunk, ami jócskán lefoglal bennünket, az igényes klipkészítéshez pedig sok idő és pénz kell. A következő lemezhez jó lenne egy klipet forgatni, az NKA-nál pályáztunk is támogatásra, bízunk benne, hogy sikerül. A koncertjeink vizuális világa egyébként egészen erős, ezt majd a Kikeltetőn is láthatja a közönség.
Több mint egy éve megjelent az Éjszakai, már pontosan érezhetitek, hogy hogyan teljesített a lemez, mennyire szereti a közönség. Le tudtatok ebből vonni valamilyen építő következtetést?
Ádám: Még mindig nagyon büszke vagyok arra, ahogyan ez az album szól. Egy év után is úgy érzem, hogy ez egy koherens csomag.
Emma: Mindig arra gondolok, hogy nem szabadott volna ennyire jól sikerülnie, ahhoz egyszerűen nem volt elegendő tapasztalatunk. De jól sikerült és népszerű lett, a hallgatottsága sem kicsi.
Ádám: A DUNYI-ban adtuk a Sávlekötő után az első önálló fellépésünket, amin rengetegen voltak. Itt fordult elő talán először, hogy nem ismertük a színpad előtti három sort, egyértelműen érződött, hogy van közönségünk. Az utóbbi egy évben pedig megtanultuk eljátszani az Éjszakait, mindannyiunk szerint ez volt a legjobb koncert, amit valaha adtunk.
Van valaki, akitől komoly szakmai segítséget kaptok a fejlődéshez?
Ádám: Kun Bálint nagyon hisz a Teleholdban, rendszeresen megmutatjuk neki az új számainkat. Rengeteget segít abban, hogy hogyan lehet egy dalt áramvonalasítani, a dalszerzői tudása pedig felbecsülhetetlen. Egyszer elmentünk hozzá, dalírásról beszélt, mi pedig három hónapra elegendő muníciót kaptunk. A Carson Coma egyébként nemcsak szakmailag, hanem emberileg is kifejezetten jó példa nekünk, a közönségük elé is szeretünk menni, nagyon befogadók.
Többször is említettétek az új lemezeteket. Azoknak, akik miattatok jönnek el a Gólyába súghatunk valamit? Hallható lesz a Kikeltetőn új Telehold trekk?
Ádám: Kiforrott setlisttel készülünk jó dramaturgiával, jó váltásokkal és igen, a következő lemezről is hozunk dalt, a Rómeó-t, ami szerintem tökéletes előfutára az albumnak.
Ki a kedvencetek az idei mezőnyből?
Emma: A Corneus tök jó, a Virágének című számukat nagyon szeretem. Ők egy kicsit hasonlóak hozzánk, követik az alternatív hagyományokat.
Ádám: A Tatianna! Ők a testvérzenekarunk, a régi tagunk, Rebeka húga is a tagja. De 4ma is jó arc, a Sávlekötőből ismerjük egymást.
