Múlt héten lépett fel a Kikeltetőn Farkas Dávid, azaz WXLFLESS, aki a tehetségkutatóra az akkor még kiadatlan, Jake Birkin című dalával pályázott. A most megjelent dal videóklipje először a KERET-en látható.
A dal a francia-brit énekes-színésznő halálakor született, egyfajta tisztelgésként az életműve előtt. Ennek megfelelően a klip koncepciója a női összetartás és gyermekkori ottalvós éjszakák megörökítése volt. A rendező, Cserkuti Viola barátnőit hívta el szerepelni, hogy a szeretet és az intim pillanatok organikusan legyenek megörökítve, így autentikusabbá téve a végeredményt.
„Jane előtt tisztelgünk egy vitathatatlanul női témával ami ünnepli szeretetünket egymás és az élet iránt, kompromisszumok nélkül.”
– meséli a kisfilm koncepciójáról Viola. „Sutus Fanni fotográfus volt a projekthez a legalkalmasabb, mint cinematographer, hiszen az ő művészete is konzekvensen a feminin mood csúcsa. Inspirációnk a Sophia Coppola filmek képi világa, a vintage ruhák iránti rajongásunk, a beauty, továbbá a szimbolizmus és boszorkányság volt.”
WXLFLESS zenéjében korábban az őszinteség mellett az eladhatóság is szerepet játszott – viszont az idő elteltével, és egy filmzenei munkájának köszönhető perspektíva tágulással már sokkal kevésbé határozza meg a művészetét. Dávid a WMMD artist2watch előadó-támogatói programjának kiemelt előadója – a klip is a kezdeményezés keretében valósult meg. A ’Jane Birkin’ a hamarosan érkező ’REBEL’ című lemez egyik előfutára, a néhány hete megjelent ’Senki kölyke’-hez viszonyítva egy merőben más hangulatot hoz – az album leginkább Dávid számára a kísérletezésről és az elvárások nélküli alkotás öröméről szól.
- WXLFLESS-el egy teljes interjút is készítettünk nemrég, olvassátok ERRE!
- Itt pedig Farkas múlt heti Kikeltető fellépése, leginkább kiadatlan dalokkal:
Fotó: Sutus Fanni