---

Már több mint három hónap telt el azóta, hogy a Kikeltető negyedik, decemberi klubestjén Kebab is megmutathatta magát. A fiatal rapper azonban korántsem most kezdte a zenélést, első nagylemeze már nyár óta hallgatható a Spotify-on, emellett pedig egy összetartó művészeti kollektívának is a tagja, aminek köszönhetően fellépések terén sem szűkölködik. Többek között ezekről is kérdeztük őt a Kikeltető utórezgéseként készített interjúink legfrissebbikében.

A számaidból kitűnik, hogy a szövegíráshoz régi kapcsolat fűz. Mesélj erről!

Ahogy szerintem sokan, nyilván én is írtam kiskoromban szövegeket, amik persze még nem voltak komolyanvehetőek. A rapzenével aztán teljesen ironikus módon keveredtem először kapcsolatba olyan hat-hét éve, amikor letöltöttem az FL-stúdiót, csináltam magamnak beateket, és azokra rappeltem angolul. A haverjaimnak egyébként tetszett (mondjuk lehet inkább csak kedvességből mondták, hogy jó), de részemről ez még abszolút vicc volt. Valószínűleg akkor kezdtem el komolyan venni ezt az egészet, amikor átváltottam magyarra.

Co Lee és Orlando, akikkel ha jól tudom jóban vagy, mindketten angolul írnak szövegeket. Hogyhogy te mégis ilyen határozottan a magyar mellett döntöttél?

Igen, ők gyerekkori barátaim mindketten. Orlandoval konkrétan végigkísértük egymás felnövését, Kolossal pedig mostanában, a zenén keresztül lettünk újra jóban. Az angoltudása mindkettőjüknek olyan szintű, hogy flawless kiejtéssel jött nekik magától, természetesen a dolog – nekem nincs olyan szintű szókincsem, beágyazottságom ebbe a nyelvbe, hogy lenne értelme angolul szöveget írnom.

Nagyjából egyszerre kezdtetek el Soundcloudra zenéket feltenni. Gondolom motiváltátok, húztátok egymást.

Igen, főleg Orlandoval. Egyébként már amikor ők kiadták Dom Beats-sel a Carbon & Monoxide-ot (2018-ban), akkor nekem már kint volt egy mixtape-em.  

A tavalyi albumomon lévő számok szövegének is kb. a fele ekkoriban, a gimi utolsó két évében íródott, amikor 18 voltam. Aztán az, hogy ebből megint album legyen, elhúzódott, nem is tudom pontosan, miért. Már egy vicc lett kicsit a baráti társaságban, hogy sosem jelenik meg, mint a Donda.

Én azt amúgy csodálom sok magyar előadóban, mint pl. Kolosban is, hogy csak úgy ontják magukból a zenét. Én nem tudok ilyet, nekem nagyon sokat kell ülnöm ezeken a cuccokon.

Akkor a nullhuszonnégy ennek a négy évnek az összedolgozott termése?

Én alapból úgy mentem neki ennek, hogy koncept albumot akarok csinálni, nem pedig egy mixtapet – ehhez képest nem lett annyira egységes sztorija, mint terveztem, de azért van egy elég jó sodrása. Volt egy elképzelésem 18 évesen, elkezdtem dalokat írni, hogy intro, outro, amik aztán persze folyton cserélődtek, van, ami fel sem került. De a technikai felkészültségem is hiányzott, egészen addig, amíg Blaize Moneyman, Balázs, ki nem épített egy stúdiót, ahol elég jó minőségben fel tudtam venni az anyagokat. A mixet és masterelést aztán Rikk Csabi barátom csinálta meg nekem, akivel szintén egy folyamat volt, amíg egymásra éreztünk. Neki innen is nagy köszönet a munkájáért, nagyon türelmes és segítőkész volt, ráadásul teljesen ingyen csinálta.

Mesélj kicsit a Wavy Budapestről! Mi a célja, mi a szerepe ennek a kollektívának?

A Wavy rappereket, DJ-ket, zenészeket, graphic designereket és fotósokat is foglal magában, egyfajta összeművészeti kollaboráció.

Egyelőre még egy lazább tapogatódzás-fázisban van, leginkább besegítünk egymás projektjeibe, és közös bulikat csinálunk. Hogy később mi lesz, hogy mondjuk lesz-e belőle kiadó, az még képlékeny – de szerintem nagyon sok lehetőség és csupa tehetséges ember van benne.

Zenei szinten sincs még annyira kialakult egység, nem akarjuk magunkat egy underground rap-kollektívának nevezni, csak egyszerűen jó zenét akarunk játszani. De mindezt úgy mondom egyébként, hogy elég friss Wavy-tag vagyok, nem akarok semmit nyilatkozni a többiek nevében.

De még te is elég sokfelé mehetsz, nem csak a Wavy. Van olyan hullám a hazai hiphopon belül, ami irányt ad?

Kevés előadóval tudok teljes mértékben azonosulni, és nem is feltétlenül akarok egyféle zenét csinálni. Például Krúbi is abból a szempontból nagyon szimpatikus, hogy nem igazán tud megnyugodni, egy hangzásnál megmaradni, hanem folyamatosan keveri a dolgokat. De persze sok más előadó van, akiket nagyon szeretek, pl. Beton Hofi, vagy a Mulató Aztékok (a Fülig ér nagy kedvenc albumom), de pl. a Slow Village-s srácokat is imádom. De az nincs, hogy valamelyikőjük csapásirányát kinéztem volna – és szerintem ez egy egészséges előadói hozzáállás.

A nullhuszonnégy megjelenésével időben összekapcsolódott a Kikeltető is, ahol bekerültél a legjobb 16 közé. Mit tudott ez adni neked, mennyiben segítette esetleg a jövőbeli orientációdat?

Ahhoz képest, hogy mennyire hálás voltam a beválogatásért, nem volt egy hatalmas extra löket a Kikeltető.

Eddig sem nagy, drasztikus lökések jöttek, amik hirtelen megdobták volna a karrieremet, inkább kisebb lépésekben haladtam, amiért tök hálás is vagyok egyébként.

Nem akartam volna egyik nap úgy kelni, hogy a semmiből hirtelen már a trendingben vagyok – bár persze ez egyelőre tényleg nem fenyeget. Jó ez, hogy így szép lassan, adagonként nőtt ekkorára az „ismertségem…” – mondjuk azért még távol érzem magam bármiféle ismertségtől. Szóval a Kikeltető is leginkább egy kisebb, de annál fontosabb löket volt. Az például nagyon izgalmas lehetőség volt, hogy egy olyan, számomra nagyban ismeretlen közönségnek adhattam elő, akik nem feltétlenül rapet jöttek hallgatni, hanem csak általában az új, fiatal zenészek előadásaira voltak kíváncsiak. A technikai felkészültségi szint is olyan volt, amivel eddig nem találkoztam még. Gondolok itt a profi videófelvételre, vagy hogy fellépés előtt tudtam beszélni a hangosítókkal – meg más kis apróságok, amik egy elég profi élményt nyújtottak.

Meg persze a zsűrik véleményét is jó volt hallani, főleg Sajó Dávid dicsérete esett jól, akinek a podcastjét szoktam hallgatni. És nagyon jó volt kapcsolatba kerülni egyébként olyan előadókkal is, akiknek a zenéjét magamtól nem hallgatnám.

Alakul már a turné? Nyárra hívtak már valahova?

Nem hívtak még. Alapvetően én nagyon bízom abban, hogy a Wavyn keresztül mindenféle lehetőségek megnyílnak majd különféle együttműködésekre.

Erős a XI. kerületi identitás a számaidban, ami szerintem izgalmas, mert a műfajban inkább a belváros szokta a főszerepet kapni. Mennyire komoly ez a lokálpatriotizmus?

Azért ez persze a komolyság és a mémszerűség határán mozog. Nincs bennem az, hogy a kerület utcái neveltek, de nagyon szeretem a környéket, a Bartókot, a Móriczot – szeretek itt élni. Orlandoval folyamatosan a móriczi GRoby előtt lógtunk az elmúlt években, ha unatkoztunk, felhívtuk egymást, és odabicikliztünk – ezért született a GRoby freestyle is.

Mik a terveid, célkitűzéseid a közeljövőre nézve?

Jelenleg nem annyira dolgozok zenéken, inkább ilyen videós dolgokat csinálok, saját számomnak készítek videoklipet, meg még két másik előadónak is egyébként.

Szóval ez az összművészeti hangulat, ami a Wavyben van, az nekem is a sajátom.

Nem feltétlenül akarok harmincas éveimben is rappel foglalkozni (kivéve persze, ha nagyon jól megy), alapvetően inkább a filmes pálya az, ami vonz, ami felé szeretnék haladni. Most ennek a kettőnek az összehozása egy tök jó lehetőség, amit nagyon élvezek. De egyelőre azért nem fáradtam bele a zenélésbe sem persze, ennek mindenképpen lesz még egy nagyobb kifutása. 

Képek: Komróczki Dia & Hivessy Menyhért