Idén is nagyon szerettük a Kolorádót, ráadásul most először egész hétre saját helyszínt is kaptunk, ami minden napnyugta után feltöltődött a fesztivál legboldogabb arcaival  – csak semmi elfogultság. 

Az ember leheveredhetett a nap utolsó sugaraira a Lumen elé, aztán titokzatos energiák és hangok az Árokhoz hívták, majd megnézte, hogy milyen koncert megy a Gólyánál. De lelki szemei előtt megjelent a Csodaszarvas hipnotikus villódzása és már át is nyargalt, hogy aztán mellette az erdőben eldugott mulatságra bukkanjon. Viszont a Kolorádó erdei-mezei labirintusa olyan hívogató, hogy sosem lehet megmaradni igazán sokáig egy helyen, ezért a Csűrből szűrődő különös zajok és a Taka Tuka lüktetése is táncra és bóklászásra csábít  – vagy ha épp nem ezek, akkor egy nagy név a (Székelykapu) Nagyszínpadról.

Ezeken belül a variációk száma végtelen, ám az biztos, hogy a KERET-es színpadot ha csak tehettük, útba ejtettük, mert kicsit olyan mint egy biztonságos anyaméh, ahol jó érzésekre vágyó lelkünk nonstop nyugalomra/felpörgésre talált.

A fesztivál egészének hangulatát azonban mi más is adhatná vissza, mint egy terebélyes galéria – Zwickl Pál szerzőnk saját masinájával dokumentálta a kavalkádot, László Panna és a lelkes zenekartagok pedig eldobhatós gépekkel randalíroztak a backstage-ben:

A szupermenő eldobhatós fényképezőgépekért hatalmas köszönet a Café Analógnak!

Fotók: Zwickl Pál, László Panna, eltitkolt fotóstehetség-zenészek