Hétfő este jelent meg a készülő korong első dala, a Detenekem. Ha a korábbi megjelenések után a 2017-es Kifutás volt a Sorbonne Sexual első „nagyonkomoly” lemeze, akkor a most őszre tervezett 3. album lehet az első nagyonprofi anyag a srácoktól.
A Detenekem egy klasszikus, koncerten éneklős alter szám első hallásra, a szöveg azonban többszöri hallgatásra jóval tágasabb értelmezési tartományt fed le. Néhány sorával nagyon jól szól arról, hogyan érzi magát valaki kevésbé fontosnak egy kapcsolatban, annak ellenére, hogy magát teljesen a másikhoz rendeli és ennek felismerése után miként menekül át bárki másba.
A szeptemberben Galgóczi Olivért (gitár) váltó Imhof Bálint (billentyű) nagyszerűen illeszkedett be és frissítette fel a zenekar hangzásvilágát, ami a könnyedebb pörgősebb témákban érezhető. Amikor a megújulásról kérdeztem, Gergő ezt válaszolta:
“Abban tekinthető újnak, hogy egységesebbé formáltuk a dalainkat, sokkal inkább tudunk azonosulni egy olyan megnevezéssel hogy valami ‘sorbonne-os’. Nehéz feladat az, hogy a bennünk rejlő progresszívet letisztult, szimpla közlésformákba helyezzük, de ahogy rátekintek a sorakozó dalokra, úgy érzem, hogy ez sikerülhet.”
A felvétel a ZAJZAJZAJ stúdióban készült Egyedi Peti vezetése alatt, Vitányi Dávid basszusgitáros keverésével és Szabó Szebi masterelésével. A közös munkáról és bővülő lehetőségeikről Karádi Gergő így írt:
“Rengeteg kedves ember vesz körül bennünket, akik lépten-nyomon segítenek, és ezáltal tud valami egységes kigurulni. Mi az elmúlt évek alatt tényleg saját bőrünkön tapasztaltuk meg a zenekarcsinálást. Hihetetlen jól érezzük magunkat ezzel az új spektrummal, amit a billentyű behozott, ez a zenekar egészének szerzői horizontját tágította.”
A dal egy profi videót is kapott, melyet Pethő Balázs és Palkó Áron rendezett. A klip tökéletesen illeszkedik a zene hangulatához, valamint tovább bővíti azt a zenekar által már korábban is kritizált, virtuális térben való létezés tematikájával.
- A tagcsere óta folyamatosan koncertező zenekart legközelebb most pénteken, március 22-én az Instantban, Egyedi Petivel kiegészülve lehet elkapni, ahol a Detenekemen kívül további új dalokat is hallhatunk majd.