Tavaly összejött egy fiatal társaság a magyar könnyűzene fővárosában, gitárt ragadtak magukhoz, s lám, már itt is van egy jó pár koncertet letudó, kiforrott arculattal rendelkező, de még kiforratlan zenét játszó zenekar. Mikulás és karácsony között a Pavlov kiadta első kislemezét.

Mostanában egyre több olyan alternatívabb rockzenekar mozgolódik az országban, melyek szembe mernek nézni a magyar nyelvű gitárzene-hagyománnyal, s próbálnak újat mutatni egy olyan területen, ami telítettsége ellenére örökké piaci rés marad.

A pécsi Pavlov 2016-ban állt össze blogunk alkalmi szerzője, Kárai Bence vezényletével, aki az debüt albumon az énekes-gitáros klasszikus szerepét tölti be. A dobokat Keczeli Szabolcs püföli, a basszusgitár Bolf Attiláé, a lemezmunkálatokban pedig Éreth Szabolcs is besegített gitárban.

A debütáló anyagban négy dal szerepel, ebből az első és az utolsó, afféle keretes szerkezetet alkotva instrumentális szerzemény. „Mivel nem egy stílusért rajongunk, hanem úgy általánosan a zenéért, ezért az első albumon négy dal alatt mindenbe belekóstoltunk, amit csak el tudtunk játszani.” – kaptuk a tájékoztatást, s végighallgatva a Dopamint, valóban nehezen lehet műfaji skatulyákat rásütni.

A ‘Cápa’ című, instrumentális nyitószám sokkal több, mint egy klasszikus intro. Nem csupán a hangulatot és a várható hangzást jeleníti meg, de dalstruktúrája által egy önálló, Queens of the Stone Age-et idéző energiabombaként szerepel az album elején.

A következő a ‘Renegát’ című, pörgős nóta, kicsit homályos szöveggel, mindenesetre szépen építkezik a dal az ének végéig, ahol egy elég vagány szólót is kapunk. „Azzal is kísérleteztünk ebben a dalban, hogy mennyire tudunk a hallgatóban egy western érzést kelteni, anélkül, hogy a szövegben megemlítenénk bármit, ami erre a korszakra utalhat.”

A ‘Porcelán’ szervesen épít a magyar nyelvű, bölcsészmúltú dalszöveg történelemre. Nekem kifejezetten tetszik, hogy nem fél megidézni a Kispál univerzumát, s olyan jól sikerült ez a próbálkozás, hogy a refrén szövegére irigy vagyok, pedig nincs is zenekarom.

„A koncerteken egyértelművé vált számunkra, hogy ez a dal rezonál a legjobban mindenkivel.”

A lemez zárószáma, a ‘Lázálom’ picit inkább elnyújtott jammelés hatását keltette bennem, s mivel szöveg sincs hozzá, hogy jobban megragadja a figyelmet, elsősorban háttérzeneként funkcionál a két sűrűbb szám után.

Hogy milyen dalokat szereztek korábban – Bence bevallása szerint elég sok ötlet született, amiből egy csomót el is dobtak – már nem tudjuk meg, viszont a Dopaminból leszűrhető, hogy a Pavlov egy modern, stílushatárokat kitolni igyekvő, örömből alkotó zenekar, szóval a továbbiakban érdemes megfogni a kezüket és elmenni a koncertjeikre.