A Szabó Benedek és a Galaxisok egyike az utóbbi évek azon kevés magyar alternatív zenekarainak, amely mindenféle erőltetettség és hájp nélkül tudott eljutni szélesebb közönség elé. Ez nem véletlen, hiszen a zenekartól alapvetően távol áll a feszengő figyelemkeltés és magamutogatás: dalaik legtöbbször bensőséges viszonyt igyekeznek kialakítani a hallgatóval, a szövegek megkapó egyszerűséggel beszélik el a fiatalság sokszor világméretűnek ható problémáit, fordulópontjait. A saját hangját és közegét hamar megtaláló zenekar harmadik albuma, a Focipályákon sétálsz át éjszaka sok kísérletező zenei megoldással rukkol elő, ugyanakkor megtartja a Galaxisokra jellemző, semmivel össze nem téveszthető hangulatot.

A lemez egyik nagy pozitívuma az egységesség. Érezhető, hogy a dalok egymásutánisága nem teljesen véletlenszerű. Tudatos szerkesztettségre vall, hogy

a dalok által egyenként felvillantott erőteljes képek egy történetté állnak össze,

egyfajta keserédes utóízű szakítós-magányos, néhol szentimentalizmusba átcsapó, néhol pedig a hétköznapi ember szorongásait megörökítő elbeszéléssé, amely kohézió elsősorban Benedek szövegírói tehetsége nyomán jön létre. Az efféle elgondolás manapság egyre ritkább, már a hasonló zenekarok körében is, remélhetőleg Benedekék nem hagynak fel ezzel a jövőben. Annál is inkább, hiszen a dalok bár külön-külön is élvezhetőek az albumon, mégis néhány szám kifejezetten erre a dramaturgiai sodrásra épít.

Az első két szerzemény a tiszta gitárhangzással, és a középtempós lüktetéssel remekül működik indításként. Ez a líraiság megtörik a ‘Boldoggá akarlak tenni (de nem tudom, hogy kell)’ refrénjében, ahol a torzított gitárok hangja felüdülésként hat, egyben ez a dal az egyik olyan az albumon, amely a koncertek egyik legnépszerűbb slágere lesz. A sorban következő ‘Húsvéti reggeli a Sátánnal’ már sötétebb hangulatot hoz, ugyanakkor a benne felbukkanó szintisáv jól eltalált, pontosan ott kapcsolódik bele a hangrengetegbe, ahol kell.

Az ‘Olasz film (töredék)’ és a ‘Fehér földek’ egymásba kapcsolása jó ötlet volt, ez a két track mutat rá leginkább az indie hatásokra, így a lemez közepén egy kisebb blokkot alkot, a folytonossággal pedig lendületet kap pont ott, ahol más lemezek unalmassá válnának. Bár az előbbi szerzemény egy-egy motívuma hagyott némi Oasis-utóérzést, ezt ellensúlyozza az ‘Fehér földek’ diszharmonikus kiállása, ami nekem személy szerint nagyon bejött. Az ‘Innen el’ ezzel szemben elég éles váltással él,

az egyik legszentimentálisabb magyar dal, amit az utóbbi időben hallottam.

Érezhető, hogy a srácok ezt egy lassan építkező, a végén kiteljesedő műnek szánták, ez részben sikerült is, ám az outróban visszatérő gitártéma nagyon elhúzódik, így az utolsó fél perc vontatottá vált számomra. A ‘Soha nem veszi fel’ hangulatában kitűnik a többi szám közül, játékossága és pozitívabb hangvétele üde színfolt, és talán ez a másik olyan dal, amely közönségkedvenc lehet a koncerteken. Az ‘Éjfél’ ugyancsak egy viszonylag hosszabb mű, de ebben jobban működnek a szerkezeti variációk. A hat és fél perces időtartamot itt sem feltétlenül érzem indokoltnak, de a refrénekben lévő váltások, az utolsó harmadban való emelkedés és végezetül a kellemes gitárszóló megmenti a dalt attól, hogy unalmassá váljon. Az album zárásaként a ‘Vadvirágok’ szerepel. Kellemes hallgatni, életteli, vidámabb hangneme fordít az egész lemez hangulatán, ellenben nem tartom szerencsésnek az elhalkuló kiállást egy dal esetében sem, kiváltképpen ha lemezzárlatként szerepel. Egy ütős epilógus, vagy egészen egyszerűen egy jól befejezett és végigjátszott szerzemény szerintem sokkal jobb finálét eredményez, ösztönözve az embert arra, hogy újra és újra meghallgassa az egész anyagot. Az éterben elenyésző dallamok a lezáratlanság érzését keltik, amely persze fontos része lehet a dramaturgiai ívnek, mégis ebben az esetben inkább hiányérzetet keltett ez a megoldás.

Az album egészében – hibáitól eltekintve – alapvetően jó ötletek mentén építkezik, hangszerelése átgondolt, szövegvilága egyedi ízzel rendelkezik. Remélem, a kísérletező kedv nem hagy alább a következő lemez megjelenéséig, hiszen a Focipályákon sétálsz át éjszaka által kitűzött irányvonal jól áll a zenekarnak, kis csiszolgatással pedig a galaxis elsőszámú magyar alternatív zenekarai közé is előléphetnek a Galaxisok.