Berlini divathétről a pesti klubokba
október 25, 2017

Idén a Gólyában én is ott voltam a Ladyfesten, bár akit szerettem volna megnézni pont lekéstem. Mindenesetre volt egy csomó haver, szóval maradtam még beszélgetni, nézelődni, hesszelni. Egy ponton visszamentem a koncertterembe, és legnagyobb meglepetésemre akkora fülledt pumpálás ment, amilyet még talán sose látott a Práter utca és környéke, a megőrülés karmesterei pedig a DJ pult mögött álló két lány, Tóth Annamária és Tóth Laura voltak. Ők a Wave Twins, akik idén jelentkeztek a Kikeltetőre, és milyen jól tették.

A techno-duó tagjai bár közös vezetéknéven osztoznak, nem testvérek, egy születésnapon ismerkedtek meg, ahol egyből közös pont lett számukra a zene, és egy szárnybontogatós, még más néven futó időszak után felkérték őket, hogy írjanak zenét a USE unused márka berlini divatbemutatójára. Ekkor kezdtek el érdeklődni a techno iránt, vették fel a Wave Twins nevet, a többi pedig már történelem. Egy haverom, Rádi, aki a lenti élő felvételt is készítette azt mondta róluk, hogy „a legjobb dolog idén, ami a magyar elektronikus zenével történhetett”, és tényleg, egyrészt szuper, hogy egyre több női előadó csatlakozik ehhez a színtérhez, másrészt jól átgondolt, igényes és okos technoból sosem elég, ráadásul ők mindezt élőben csinálják, szintivel, sampler paddal meg más kütyükkel, ami az itthoni felhozatalt tekintve hatalmas plusz pont.