Ültessünk kaktuszokat a Vénuszra
január 24, 2015

A Kaktus néhány hónapja állt össze, a zenekar alakulásának legfőbb katalizátora a Kikeltető nevű tehetségkutatónk volt. Első céljukként azt tűzték ki, hogy egy dalt összedobjanak a jelentkezéshez. Ez sikerült, a zsűrizésnél pedig többünk tetszését is kifejezetten elnyerte a ‘She Be Like’ című nevezett számuk. Páran még le is töltöttük, és útközben, a mindennapokban is hallgattuk a dalt.

Azonban nem juttattuk tovább őket, egyrészt mert nagyon kilógtak volna az akkorra már alakuló mezőnyből, másrészt meg mert túl korainak gondoltuk az élő szettel még nem rendelkező, addig egy dalos zenekar megmérettetését.

Azonban már csak azért megérte megrendezni a versenyt, hogy a pécsi és kaposvári srácok elkezdjenek együtt zenélni.

A verseny után alig pár hónap alatt elkészült első EP-jük, a Second Stone From The Sun, mely címével a Jimi Hendrix dal előtt tisztelegnek, keverve a kislemezre jellemző űrtematikával. (A Hendrix dal címe ‘Third Stone From The Sun’, ami a Naptól a harmadik bolygóra, a Földre utal, a Kaktus EP címe pedig a másodikra, a Vénuszra.) Mivel a tagok nem egy helyen élnek, a készülő dalok a Dropboxon keresztül vándoroltak fázisról fázisra, a „házon belüli” keverés után pedig kilövésre készen állt az anyag.

‘Docking To Venus’. Az introval meg is érkezünk testvérbolygónkra. Jó felütése a dal az EP-nek, kicsit olyan, mintha egy jazz zenész sok dubstepet hallgatott volna. A második dal, a ‘Localize’ a fantasztikus jazzes elborulásokkal és a vocoderes vokálokkal elég eklektikus, de rendkívül fülbemászó is.

Az ‘Apollo’s Birth’ az elején egy kicsit a Képzelt Város legutóbbi, Anatolij nagylemezének világára emlékeztet – végülis ők is az űrtematikára mentek rá a konceptalbummal. A dal zongoratémája egy kicsit monoton és nekem hiányzik belőle, akár az eddigi, torzított vokálokhoz hasonló ének téma. A következő dal, a ‘Tatoke’

mintha egy vénuszi törzs népdalaként kezdődne, amit egy ként köpő vulkán körül ülve adnak elő az interplanetáris nomádok. 

Aztán hirtelen váltás, nem rossz ami jön, de kicsit üres ez is.

És aztán jön a ‘She Be Like’, a banda első száma, amivel ugye a Kikeltetőre is jelentkeztek. Talán egy picit szerencsétlen, amikor egy EP vagy album beharangozó dala a legerősebb az egész anyagon, de bocsánatos, ha egy ennyire jól összerakott négy és fél percről van szó. Ezután már csak egy outro szerűség maradt, az ‘It Was Cold That Day’, aminek nem éreztem volna szükségét, de jó, hogy van.

Összességében eszméletlenül szerethető és friss a hangzás, zseniális a teremtett atmoszféra és ügyes a keverés is, ha pedig ismerjük a hátterét is, akkor kényszeresen kalapot kell emelnünk. Az új számok egy picit kidolgozatlannak tűnnek, de az összehatás bemutatkozó EP-nek tökéletes, sőt.

kaktusgarázs

Tudták ezt az Indexnél is, a zenekar ugyanis bekerültek A Szám versenybe a ‘She Be Like’-kal (az első fordulóban itt tudtok szavazni).

A srácok most írják az új számokat, és gőzerővel azon dolgoznak, hogy színpadra vihető produkciót faragjanak a projektből. Ehhez a zene vizuális reprezentációját is szeretnék megjelentetni a színpadon, valamint törekednek majd arra, hogy az elektronikus jelleget megtartva a lehető legtöbb hang élőben szólaljon meg. Ha ez sikerül nekik, akkor az ország egyik legizgalmasabb produkciójává válhatnak. Én nagyon drukkolok nekik!