Három napig csúszkáltunk egy alternatív univerzumban
UbikEklektik beszámoló

Három napig csúszkáltunk egy alternatív univerzumban

UbikEklektik beszámoló

Tavaly szeptemberben egyszer csak minden haverom az UbikEklektikről kezdett beszélni, én meg csak kapkodtam a fejem, hogy a holdon éltem-e vagy hogy maradhattam le így a dologról. Idén ezért nem volt kérdés, hogy lemegyek Zebegénybe, és milyen jól tettem. Akinek nincs kedve sokat olvasni, annak elöljáróban csak annyit: a nyár legjobb fesztiválján vagyok túl.

A Szőnyi Táborban másodszorra megrendezett összművészeti fesztivál a lehető legméltóbb a jelzőjéhez.

Az összművészetiség nem a Művölgy féle nemezárus bódés, vagy a Bánkitó féle eldugott és kicsit politikai mellékízű megoldásban létezett, hanem az egész fesztivált átjárta a kollektív kreatív energia.

Fotó: Komróczki Dia

Ennek egy jó felütése volt az első nap a Ricsárdgír koncertje, amelyen a zenekarból mindössze ketten vettek részt, a többi poszton beugró énekesek, és muzsikusok váltották egymást. Innentől kezdve a vendégzenészek állandósultak a nagyszínpadon, az utolós nap zárókoncertjén, a Middlemist Reden például egy ponton felugrott a színpadra a Puma Danger frontembere gitározni, és a The Best Bad Tripből ketten fúvósozni.

Szintén az összművészetiséghez tartozott a Hübris színpad, ahol a legkülönbözőbb előadók adták egymásnak a kerti moziból lett színpadot. Volt bábjátékos, versíró workshop, Béla Műhely féle hangszerkészítés, nagyon jó és nagyon fura performanszművészek és itt verették egyszer a momésok rommá papírozva hajnali 6-ig a japán goát. A táborban rengeteg installáció tagolta a tereket, az épületek tarkára voltak festve és az utolsó ösvény is színpompásan ki volt világítva, vagy meg volt vetítve.

Fotó: Komróczki Dia

A belépéskor mindenkinek dobnia kellett egy koronggal, ami alapján két csapatba osztották az embereket, amelyet a nagyszínpad melletti két zenei programhelyszínről neveztek el. Az elektronikus zenében nyomuló Deepfields-eseknek olcsóbb sör, az élőzenés, szalmabálás Taka Tuka tagjainak pedig jólárasított fröccs járt. Ezek mellett volt még ugye a nagyszínpad, ahol napi három előadó lépett fel, eklektikusságukat tekintve a Blahalouisianatól kezdve a Karpov Not Kasparov nevű román szinti performanszig meglehetősen változatosan. Az előre bejelentett zenei programokat – talán mert csaknem fele elektronikus zene volt – egy kicsit keveseltem,

simán elfért volna még napi egy-egy előadó a nagyszínpadra, és a Taka Tukánál is lehetett volna nagyobb a merítés, de ezért kárpótoltak az egészen zseniális pop-up jammek,

kezdve Antonia Vai és a Bohemianes Kakas három és fél órás, több háttérzenészt elfogyasztó első napi őrületétől egészen a vasárnapi, a rushtündér-mesébe illő Kabrio Embrio által szolgáltatott “már mindennek vége van” alapon mikrofonba ordibálós, gitározni nyomokban tudós lejövetelig.

Fotó: Komróczki Dia

Egyedül az infrastruktúra minősége árnyalja a képet, a mobilvécékből épp, hogy elég volt, és az utolsó napra mind megteltek, különböző pop-up grillek és alkalmi tócsnisozók mellett csupán egy helyen lehetett fixen kaját venni (de legalább az egyszuper vegán bográcsozó volt indiai finomságokkal), a pultban a készpénzmentes fizetés pedig kész katasztrófa volt, lassabbá tette a kiszolgálást, mintha aprópénzzel bajlódtunk volna.

A fesztivált idén is közösségi finanszírozással valósították meg, az első madarak nagyon olcsón juthattak bérlethez, majd fokozatosan emelkedtek az árak. A résztvevők száma viszont 501 főre volt limitálva, ami idén össze is jött, ezáltal egy zárt, és elképesztően családias közösség alakult ki.

Fotó: Komróczki Dia

Az egész olyan volt, mint egy óriási kertibuli, ahol ismered a házigazdákat, és tudod, hogy mindenki más is ismeri őket, ezért tulajdonképpen mindenki haver.

Ott hagyhattam a laptopomat egy kültéri asztalnál, mert tudtam, hogy nem viszi el senki. Minden programot nyitottan és érdeklődve nézett legalább egy tucatnyi ember. Mindenkihez odafordulhattam, bárkivel, de tényleg bárkivel tudtam váltani pár szót, mert mindenki egy flow-n volt délutántól pirkadatig. Mindenki jelen akart lenni, mindenki önzetlenül hozzá akart tenni az egészhez, kezdve a délelőtti becsületkasszás kávé és palacsinta árustól egészen a fotósunk, Komróczki Dia mondhatni pop-up fotókiállításáig. Mindezekkel együtt pedig őszintén mondom, hogy az UbikEklektik a legtökéletesebb újgenerációs fesztiválként csúszott be így nyár végén a szívembe, és emiatt kihagyhatatlan tétele lesz a jövő évi fesztivál naptárunknak is.

Fotók: Komróczki Dia


Az UbikEklektik idén is a Kikeltető támogatója, ha zenekarod van, és szeretnél fellépni ezen a fesztiválon (is), akkor szeptember 22-ig jelentkezz! További infók itt.

Kövesd a KERET BLOGOT!