Eklektikus zenei trip a múltban
május 24, 2018

Van, hogy a véletlen szüli a legjobb műveket. Ez a Rien du Sol esetében is igaz. A zenekar Saola című debüt dalával olyan vizekre evez, ahova az utóbbi időkben a hazai underground szcénában nem sokan. A zenekar tagjai: Casasola Manuel (ének/gitár), Kovács Martin (gitár/vokál/elektronika), Divényi Mario (dob), aki a Hello Hurricane-ből lehet ismerős többeknek. A szám felvételében közreműködött a szintén Hurricane-es Zwick Ábel.

„Tavaly augusztusban kezdtük el ketten (Martin, Manuel) a Saola-t, persze ez alatt voltak kisebb-nagyobb szünetek. Szerettünk volna minden, az évek során felgyülemlett érzelmet kiadni magunkból ezzel a számmal. Tekinthetünk rá úgy is, mint egy korszak lezárása.”

Sikerült egy igazi, modern, atmoszférikus dalt összehozniuk a srácoknak, érződik a sok belefektetett munka, a kísérletezgetés. Okosan építkezik, ami a szám utolsó harmadában éri el a tetőpontot. Ügyesen keverik az elektronikus és gitárzenét, tökéletes egyensúlyban van a két műfaj. Igazán szüksége volt már egy kis frissítésre, új hangzásvilágra a magyar undergroundnak.

„A szám fő motívuma az elvesztés élménye utáni pozitív gondolkodásra való ösztönzés. Ez alatt érthető halál, egy barát elvesztése vagy éppen a szerelem. A stílust illetően pedig inkább az alternatív rock irányába tendálunk.”

Manuel így mesélt a zenekar megalakulásáról:

Martinnal az első találkozásunk egy közös ismerősünk hatására történt meg. Ennek a vége egy meg nem született zenekar lett. Egyszer véletlenül összefutottunk a városban és egy hosszabb baráti borozgatás után tartottuk a kapcsolatot. Később megbeszéltük, hogy elkezdünk írni egy számot együtt és lesz ami lesz… Mario-t, aki akkor már a Hello Hurricane-ben zenélt, akkor kerestem meg, amikor érzetük, hogy komolyabb babérokra törnénk ezzel a projekttel. Eredetileg megkértük, hogy nézze át a dobokat az első számunkhoz, mivel ő már egy banda tagja és nem gondoltuk, hogy bevállalna még egyet. Viszont egyből megtaláltuk a közös hangot, így kezdtük el hárman a zenekart.” 

A Rien du Sol tervei közt szerepel a közeljövőben egy újabb dal felvétele, ami egy előfutár lesz a készülőben lévő EP-hez és ha szerencsések vagyunk, ősszel már élőben is láthatjuk az eklektikus produkciót.