Man + Machine: „A nagyanyámon kívül már mindenki techno bulikat szervez”
december 30, 2019

Azok, akik rendszeresen járnak technóra, valószínűleg vagy így, vagy úgy, már találkoztak Man + Machine nevével. A szettjei erőteljesek, mégsem hatásvadászok, és bátran ötvözi a stílusokat, miközben mindvégig egységes marad. A projekt mögött Ágoston Dániel áll, akit korábban egészen más szerepkörökből ismerhettünk meg. Az általa bejárt útról, a technóval kapcsolatos előítéletekről és a szcéna jövőjéről is beszélgettünk.

Miért pont a Man + Machine nevet választottad?

Volt ebben egyfajta Kraftwerk hommage, illetve korábban óriási hatással volt rám a Motor nevű együttes is. De természetesen egy jellegzetes nevet szerettem volna elsősorban, ami eltér az átlagostól, olyat, ami futurista hatású és figyelemfelkeltő. Azt meg nem mondom már, hogy mikor volt a heuréka-pillanat, de úgy voltam vele, hogy a többesszám eleve adhat némi fűszert egy egyszemélyes produkcióhoz. A + jel pedig talán nem annyira meglepő, hogy a Florence + The Machine apropóján került a snassznak tűnő & helyett, amitől egész egyszerűen jobban néz ki leírva. Ezek persze mind talmi apróságok, amik így kimondva talán túlzottan kigondoltnak tűnhetnek, de a legfontosabb szempont az volt, hogy magaménak érezzem a nevem, mint Bruce Wayne a Batmant.

DJ-ként csupán az elmúlt években kezdtél el tevékenykedni, azonban a hazai techno-szcénában már pörögsz egy ideje. Mesélnél arról, honnan jutottál el a pultok mögé?

Eredetileg újságíróként, publicistaként, meg valami íróféleként tevékenykedtem, és ekként is képzeltem el a pályafutásom. De aztán adódott egy lehetőség, hogy az azóta már tizeniksz éve az életemben lévő elektronikus zenével ne csak bulizóként foglalkozzak. És mivel addigra már volt némi rendezvényszervezői tapasztalatom, adta magát, hogy beszálljak kisebb rendezvények szervezésébe. Az első ilyen a Corvintetőn volt, ami olyan jól működött, hogy később fel is kértek a klub sajtófőnökének. Közben Győrben kezdtem segíteni a The Etiket-et és a DumDum fesztivált, ahonnan aztán a Deadcode Production-höz kerültem – több mint két éve pedig már a Dürer Kert vezetésében töltöm be a sajtómenedzser szerepét. Nagyjából három éve pedig végre vettem a bátorságot ahhoz, hogy előálljak az addig csak dédelgetett zenei ambícióimmal.

Az első mixeid közül is hallottam párat, és az utóbbi hónapokban is végiglépegettem néhány szetted. Nem lehetne azt mondani, hogy kemény útkeresésben volnál, kiforrott stílussál álltál a közönség elé. Mióta érlelődik ez benned, és honnan jönnek az alapok?

Valóban nem, elég határozott elképzelésem volt arról, hogyan szeretnék színpadra lépni, mivel egyrészt nekifutásból akartam megkerülni a derpegők előítéleteit, másrészt magamból sem akartam hülyét csinálni.

Lehetőségem már rég lett volna arra, hogy DJ-zzek, de annak egyáltalán nem láttam értelmét, hogy az ország ötmilliomodik DJ-je legyek, aki nagy lendülettel veti magát bele a dologba, majd miután képtelen megugrani a saját elvárásait az öncélúskodásával, egy fél négyzetméteres szellemi gettóból hőbörög a világra a saját sikertelensége miatt.

Így aztán arra jutottam, hogy mivel én történetesen éltem abban a korszakban, aminek most a másodvirágzását látjuk (EBM, rave, fatish, trancy cuccok, stb.), ennek az esztétikáját kell úgy megfognom, hogy az produkcióként is értelmezhető legyen, és ne csak egy hirtelen jött fejlövésnek tűnjön. Mert amint lászik, most épp mindenre fel van szigszalagozva a susogós nadrág, meg a bőrszíj, és boldog-boldogtalan 950 bpm-en verető meg nem értett versenytechnósnak állt, miközben múlt nyáron hallotta életében először ezt a zenét.

Mit gondolsz, mi lesz a következménye a divathullám lecsengésének? Néhány szubkultúrát kivégez ez a folyamat, néhányat pedig csupán megerősít. Ha elengeded a fantáziád, hogy tudod elképzelni a techno zene következő éveit?

Szerintem van ebben még pár év, aztán leereszt, és ugyanaz lesz a sorsa, mint minden hasonló jelenségnek. Láttuk ezt már a trance esetében is, ami most megint kezd visszajönni.

Ha majd kipukkad a Berlin-lufi, az úgynevezett techno DJ-k száma alighanem hetek alatt meg fog tizedelődni (ha tippelnem kéne, akkor a psytrance és a drum&bass lesz a hypevonat következő áldozata), a stílus pedig visszahúzódik, amiben megmaradnak azok az arcok, akik valóban őszintén képviselik ezt a szubkultúrát.

Eltűnni persze nem fog, megmaradnak a fesztiválok és a nagy klubok, de valószínűleg jóval kisebb hisztéria mellett létezik majd. De összességében azt gondolom, nincs különösebb gond azzal, hogy ennyire elszabadult a techno-jelenség. A kulturális irigység amúgy is béna – habár kétségtelenül rohadt fárasztó már olvasni, hallgatni a mindentudó szakértők seregeit, illetve nézni, ahogy totál dilettáns emberek pózerkednek a semmivel. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a techno széles körben megmutathatta magát a világnak, megtörve egy csomó tabut, szolidaritást és toleranciát demonstrálva rengeteg fronton, világossá téve, hogy ez nem csupán mezei baszatás, hanem egy kulturális és társadalmi identitás.

A közösségi médiás megjelenéseidből és a szettjeidről való posztokból is úgy nézhetne ki, mintha az életed másból sem állna, mint annak a bizonyos táskának a megpakolásából, de amikor személyesen látlak egy klubban, ha nem játszol, akkor szervezkedsz, állandóan pörögsz, dolgozol, hétköznap pedig a Raveyardos bulikat szervezed, a Dürer sajtóját intézed és még ki tudja, mi mindennel foglalkozol. Mennyire visel meg ez az életvitel?

Eleinte, mikor belefejeltem ebbe az egészbe és elkapott a gépszíj, baromira megviselt. Semmi nem érdekelt, csak a meló (ami ugye közvetlenül a bulikban volt), iszonyatosan élveztem a pörgést, az új helyzeteket és kihívásokat, a hedonizmust, ám ez középtávon olyan problémákat okozott, amibe rövid időn belül is simán bele lehet dögleni. Szóval el kellett dönteni, hogy vagy abbahagyom ezt az egészet, vagy azonnal változtatok az életvitelemen.

A világ mázlistájaként olyan embereket tudhatok magam mellett, akik támogattak a változtatásban, én pedig nekiálltam az olyan közhelyesnek tűnő, de mindent megváltoztató dolgoknak, mint a testedzés, normális étkezés, meditáció, illetve annak betartására, hogy a szabadidőmet nem bulikban töltöm.

Mindez olyan mértékű teljesítménynövekedést eredményezett, hogy gyakorlatilag egyszerre tudom csinálni a Dürert, a Man + Machine dolgait, a Raveyardot és ugyanennyi időt tudok szánni azokra a dolgokra, amik széppé teszik ezt a kurva életet.

Akadnak már külföldi fellépéseid is, és itthon sem csak Budapesten lehet találkozni a neveddel. Van esélyed komolyabb külföldi karrierre? Egyáltalán: milyen reményekkel indul neki a nagyvilágnak egy hazai DJ?

Ha egy évvel ezelőtt azt mondja nekem bárki, hogy egyszer fellépő leszek a bécsi Grelle Forellében, ráadásul szombat este, biztos, hogy ujjal mutogatva röhögöm ki, és ugyanígy tettem volna, ha a fesztiválfellépéseim kapcsán mondják ugyanezt. De mégis így lett, szóval azóta némi kritikával állok a lehetetlen fogalmához. Sokan talán nem is értik, miért buzgok ennyire, lévén tök jó karrierem volt újságíróként, kiadtam egy verseskötetet, aztán otthagytam az egészet, hogy kluboknak, illetve fesztiváloknak legyek a sajtósa – most pedig mindemellé belevágtam a zenélésbe is. De ha a könyvem kiadása után azt gondoltam volna, hogy elértem a csúcsot, amit megcéloztam, a közelében sem lettem volna annak, ahol most vagyok.

Szóval szerintem baromira el lehet érni bármit, ha hajlandóak vagyunk kimozdulni a komfortzónánkból, vállaljuk a döntéseink és tetteink által gerjesztett konfliktusokat, és azzal foglalkozunk, aminek haszna, célja és értelme van, és mindenekelőtt inspirálóan hat.

Sokan tekintenek még mindig úgy a technóra, mint valami dübörgő hangra, amire bedrogozott emberek kétméteres pupillákkal ugrálnak. Mi a véleményed erről a képzettársításról?

Ez azért lehet, mert a techno bulikon előfordul, hogy kétméteres pupillákkal ugrálnak az emberek valami dübörgő hangra. A punkok pedig olykor hiéna részegen pogóznak valami üvöltő fazon bandájának a zenéjére a színpad előtt – quelle surprise! A magam részéről nem látom ebben a különlegességet. Az emberek a civilizáció kezdete óta gyűlnek össze tobzódni, aminek komoly szociokulturális háttere van, és ami egy csodálatos, ősi dolog. A téma kényességét inkább a végtelenül prűd, hipokrita társadalmunk becsípődései adják, hiszen egy olyan dologról van szó, amit a társadalom többsége szimplán nem ismer.

És amit nem ismer, attól vagy fél, vagy undorodik, de mindenképp ítélkezik felette, mert azáltal tud megigazulni a saját dogmáiban, illetve ezáltal tud a saját komfortzónáján belül maradni.

Hiába verte szét apa és anya egymást hulla részegen, vagy épp esik haza az illető ugyanígy hétvégente, azt a jelenséget az emberek ismerik, az alkohol pedig legális, szóval ez a többség szerint többnyire rendben van. Kár lenne tagadni, hogy a zeneipar hosszú ideje össze van kapcsolva a drogokkal, de valójában nem tudom mi ez a kivételezés, hiszen, aki olvasta, vagy látta A Wall Street farkasát, az sejtheti, hogy mi megy a brókerek között, mégsem a kokainnal kötjük össze a bankszektort. De kiemelhetnénk a vendéglátóipart is, meg még egy tucat másik területet, ahol ez a jelenség tulajdonképpen mindennapos.

Valószínűleg a KERET blog olvasói is jól értesültek a klubrazziákról. Mi a véleményed ezekről? A frissen megváltozott fővárosi politikai viszonyok talán véget vetnek ezeknek?

Nem gondolom, hogy ne lenne szükség a szabályok betartatására, pláne akkor, amikor a nagyanyámon kívül már mindenki techno bulikat szervez, ami miatt egymást érik a totál szervezetlen illegálrave-ek, viszont abban is biztos vagyok, hogy jóval több aktuálisabb, a társadalomra tényleges veszélyt jelentő probléma van, mint párszáz, vagy néhányezer teljesen ártalmatlan bulizó, akiket random vegzálnak. Hogy a kerületek új vezetése ezen a rutinon mennyiben fog enyhíteni, nem tudom, de az például máris biztató jel, hogy megmarad az Auróra.

Sokunknak van rengeteg szép emléke a Dürer Kerttel kapcsolatban, te elég aktívan tevékenykedsz itt. Mennyire látod biztonságosnak a hely jövőjét? Korábban sajnos innen is hallottunk necces híreket.

A hírek többnyire az ingatlan tulajdonoscseréjéről szóltak – leszámítva a városi legendákat a cirkuszról, meg a hasonló légből kapott dolgokról. Tény azonban, hogy tavaly volt egy tulajdonosváltás az ingatlanban, de erre már korábban is volt példa a Dürer 10 éves működése során, szóval ezúttal sem történt semmi rendkívüli, eltekintve attól, hogy épp egy kampányidőszakban került elő a téma újból, az új tulajdonosi kör kiléte miatt pedig három napig témát tudott mindez biztosítani a közbeszédnek. De a Dürernek eddig sem volt beleszólása abba, hogy ki veszi meg a területet, amin működik, az új tulajok ráadásul elég konstruktívan álltak hozzá a működésünkhöz, a 2020-as programtáblánk pedig jóformán már most tele van, úgyhogy bizakodva állunk a jövőhöz.

Sziget Fesztivál, 2018

Nyughatatlan személyiségnek tűnsz, akinek mindig van néhány elvetemült ötlete. Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

A Dürer mindenképp prioritást élvez, hiszen egy olyan kulturális tér, ami egyedülálló a magyar klubtörténelemben, de talán a helyi kortárs popkultúra történetében is, ráadásul egy olyan összeforrott csapattal, amilyennel nem nagyon dolgoztam még együtt. Emellett most maradok a Man + Machine projektnél, amivel szeretnék valami olyasmit létrehozni, ami kiemelkedő, átível a különböző, de mégis egyívású szubkulturális tereken – vagyis szeretném kiteljesíteni mindazt, amit ennek az egésznek az indulásakor felvázoltam magamnak. Mindemellett persze nem adtam fel végleg az irodalmi ambícióimat sem, hiszen tervben van egy novelláskötet és egy regény is, szóval bőven vannak még terveim.

A KERET olvasóinak zöme nem techno-őrült, ugyanakkor zeneileg nyitottak, pláne, ha eljutottak eddig az interjúban. Mit javasolnál azoknak, akik sosem voltak még ilyen bulin, és nem is tudják, hogy kezdjék el?

Próbáljanak kilépni a komfortzónájukból és próbálják meg kiszűrni azokat a bulikat, amelyek egy éppen aktuális trendben fetrengve jöttek létre olyanok által, akikről korábban senki nem hallott, és a jövő héten már senki nem is fog tudni róluk. Persze sokszor mindez nem egyértelmű, szóval inkább azt javaslom, hogy menjenek csak simán a minőség igényével bulizni, új és izgalmas zenéket keresve, amivel kiszakadhatnak a valóságból, és ítéljék meg objektíven a különböző bulikat, ne pedig dogmák, becsípődések és kulturális frontvonalak mentén alakítsanak álláspontot. Budapest ugyanis egy kibaszott izgalmas, a térségben egyedülállóan pezsgő város, amit nem értékelünk eléggé. És jó lenne, ha végre egy organikusan fejlődő, minőségre törekvő szférával tudnánk felrajzolni magunkat a térképre.