Új év, új album! Makay Annát a Csernovszky Mártonnal közös OOO&MA’AM projektjük kapcsán ismerhetjük, amely közel másfél éve vált a budapesti

experimentális színtér szerves részévé. MA’AM szólóprojektje is az EXILES kiadó gondozásában jelent meg, december végén.

A Murmur hallgatása közben fél órára átváltozik a tér, és az album 6 különböző szentélybe lök, hogy feloldódjunk az experimentális dream noise világában. A kísértetien sötét zajokból előrelépő vokál nőies finomságával egyensúlyt teremt, megáll az idő egy kicsit, amíg bolyongunk Anna fejében.

Annát az albumról és a kísérleti zene budapesti helyzetéről kérdezgettük.

Mit jelent számodra a zaj?

TRCSK! <trücskü> (haha)

Amikor először voltam noise koncerten, utána masszív két óráig nem bírtam abbahagyni a nevetést! Teljesen beálltam tőle!

Mióta dolgozol ezen az albumon és hogyan épül fel egy noise lemez?

A Murmur egy naplószerű anyag, ami nem teljesen szándékos, de legtöbbször ide lyukadok ki.

Az elmúlt két évben nagyon sokat szorongtam, ebből adódhat a krónika forma. Olyan topikokat dolgoztam bele, mint a depresszió, a letargia, a generációs öröklött traumák, stb. Szóval egy tök intim anyag.

Azonban nem nevezhető noise lemeznek, ugyanis túlnyomórészt pop alkatrészekből tevődik össze. Az első fele drummy-bb, dallamosabb, majd a ‘DIO’-val átvezetődik a noise-simogatóba. A lemez vége egy 15 perces live részlet.

Hogy képzeled el a saját művészeted csúcspontját, mint experimentális alkotó?

Hm… Hard dude! Talán a teljes kiszakadás a csúcspont. Olyan fajta, ami nem végleges, bármikor visszamehetek, de eszem ágában sincs! Értem ezalatt a szokások elhagyásától, a kényelem kutatásáig, stb. Na és ezt végtelenbe tolni! Szétfejlődni!

De valójában csúcspont = van egy asszisztensed.

Milyen jövőt jósolsz az experimentális zenének?

Magyarországon most kezdenek izgalmas és jó dolgok történni. Nekem (nekünk) ott az EXILES, ami szerintem egy szuper példa erre, de emellett rengeteg szabad, avant-garde és számos más műfaj is felfelé ível.

Mégis azt gondolom, hogy ez kevés ahhoz, hogy az iparban verseny alakuljon ki, és a zenei nevelés témáról már nem is beszélve… Országszerte rengeteg a szabadelvű klubokat és pubokat ért támadás, nem látok összefogást, melynek nyilván van oka (zeneipari hiányosságok, történelem, stb.).

Szóval úgy gondolom, ott érdemes kijárni, ahol előttünk nem mertek lépni.

A borító kapcsán – milyen viszonyban áll a vizualitás a zenei tartalommal az albumon? Mennyire fontos neked a vizualitás, akár a színpadon?

Az artwork Csernovszky Júlia nevéhez fűződik. Először még a Rrriot Nerdz kapcsán dolgoztunk együtt, ami egy elektronikus zenei vonalon alkotó nőkkel foglalkozó fanzine. Julival kb. hasonló agyalásokban vagyunk, mindkettőnket foglalkoztat a nőiség és a szexualitás témaköre.

A színpadon egyre jobban kijönnek azok az elemek, amiket szeretnék közvetíteni, de elég nehéz a dolgom, mert sok a kütyü, falként előttem van a mikrofon és a gépem. Meg szeretem a közönségre bízni a hatást, sőt, nagyon szeretem, amikor elmesélik a koncert után, hogy “scary but in a good way!”. Nagyon jó fless az ilyen! :)

Az album címéről mesélnél egy pár szót?

A murmur jelentésében egy erős hang és történés tartalmú szó. Először a “Heads”-ről ugrott be, amit a barátaim rögzített hangjaiból készítettem. (Szerettem volna nem zenészekkel kipróbálni a hangköltészeti játékom.) A lemezen megszólaló dalok szövegei megírt halandzsák, a murmur pedig egészen hasonlít a kreált nyelvezethez.

Szerző: Finta Anna Míra 
Fotók: Szombathy András, Kőrösi Máté