Keltető Zenék Videók PÉNZ Szomszéd Még
“Arról van szó, hogy ki mennyire mer őszintének lenni”
Interjú a legelső Giliszta EP-ről

“Arról van szó, hogy ki mennyire mer őszintének lenni”

Interjú a legelső Giliszta EP-ről

A 2016 őszén alakult Giliszta műfajilag eléggé behatárolhatatlan. Különböző stílusokkal kacérkodó számaikat csokorba kötve leginkább egyfajta punk jelzőt tudunk rájuk aggatni, ez azonban nem azt jelenti, hogy a srácok keresnék még a saját hangjukat – minden nótájukban felismerhető az alkotók személyiségeinek fúziója. Első, Gilisztalekvár című lemezükről, s persze az élet nagy dolgairól kérdeztük őket.

A muzsikátok számomra egyszerre borzasztó és csodálatos. Hogy csináljátok ezt? Milyen kapcsolatotok volt korábban a zenével?

Feri (gitár): Hát igen. Azért valahol tényleg ez célja ennek a dolognak, hogy “borzasztó” legyen. Mind tanultunk zenét korábban, én többek között harsonáztam évekig. Eleinte sok nehézséget okozott a tanulmányaink elfelejtése.

Ábel (ének, gitár): Hehe! Tizenkét év kórusiskola van mögöttem, majd két évembe tellett, hogy végre hamisan tudjak énekelni. Úgy értem, őszintén, kezdetben nagyon erőltetettnek hangzott. Mesterkélten hamis volt.

Mit gondoltok arról, ha punknak titulálnak benneteket?

F: Szerencsére a punknak kevés köze van ahhoz, ki mennyire tud zenélni, inkább arról van szó, hogy ki mennyire mer őszintének lenni, és mi, azt hiszem, teljesítjük ezt a felvételt.

Á: Ilyen szempontból fontosnak tartom a magyar szöveget. Szerintem az ember sokkal könnyebben megérti, amit a saját anyanyelvén hall, tud rajta pörögni az agya.

F: Itthon, aki angolul énekel, az vagy külföldi piacra szánja, vagy csak meg akarja úszni a szövegírást.

Levente (dob): Angolul sokkal jobban csengenek a semmitmondó dolgok.

Ti mennyire írjátok meg előre a szövegeiteket?

Á: A legtöbb dalnak előre meg van írva, de a ‘A következő megálló’ például improvizáció, minden alkalommal más. A szám hossza is változó, három és tizenöt perc között mozog.

L: A közönség általában öt perc után megunja, úgyhogy csak tíz percig szoktuk játszani.

Á: Hehe! Az őszinteség a legfontosabb, azt gondolom. Mi beleállunk a minket érdeklő dolgokba.

F: Rágd meg a nagyapám lábujját!

Á: Én nagyon szeretem a magyar underground hip-hoppot meg a trash zenéket. Nagy hatással volt rám a Tudósok meg a Halál;orgazmus.

Szoktam mondani, hogy a hip-hop a zene grafikája. A képzőművészetben a grafika veszi a legegyszerűbb egységet, a vonalat, és azt olyan sűrűn, addig nyomja, míg egy teljes értékű dolgot kap. A hip-hop a zene legegyszerűbb egységét veszi, a szót, és addig csűri-csavarja, amíg szintén egy teljes értékű dolgot kap.

Miért a szó a zene legegyszerűbb egysége?

F: Ha megnézzük történetileg, kezdetben a kántálás, a mantra volt tulajdonképpen a szöveg. Később vette át az uralmat fokozatosan a zene. Persze maradt szerepe a szövegnek. Mondjuk a 18. században bár volt olyan műfaj, hogy dal, de nem volt igazán jelentős. A szimfóniákban maximum kórus van, de azt se lehet kihallani, az operához pedig szövegkönyv kell, meg eleve banális a legtöbb történet. A huszadik századra jött vissza a szöveg jelentősége a zenében. Itthon az izgalmas bandák nagy része instrumentális. Persze van, aki megpróbál magyar szöveget írni, de ez általában nem sikerül.

Á: Nem mindegy, mennyi időt töltött el vele az író!

F: Tök mindegy, hogy rengeteg időt tölt el, ha a végén szar lesz. Persze, ha a közönség szereti és sokaknak örömet okoz… Ha valami fontos a tömegeknek az nyer egyfajta igazságot azáltal, hogy sok ember hallgatja, de azért azt gondolom, hogy ha van egy érettségi, amit harmincan megírnak, de csak egynek sikerül, akkor annak az egynek van igaza, nem a másik huszonkilencnek, aki elszúrta. Legalábbis minőségi szempontból a tömegízlés semmit sem számít.

L: Az az igazság, hogy a zenében a közönség a vizsgáztató, nem pedig a vizsgázó.

F: Nem tudom, nekem azért nem okoz gyomorgörcsöt, hogy van a fejemben egy cenzor, aki viszonylag kíméletlen.

Á: Szerintem, ha csinálok valamit és nekem az tetszik, akkor valaki másnak is fog. Amivel meg vagyok elégedve, az átment a rostán, egy valakinek már tetszik.

Meséljetek! Hogyan készült a lemez?

L: Mindenkinek ajánljuk figyelmébe a tárnoki Indie Bandi stúdiót! Ott vettük fel az EP-t egy romos házban.

F: Levente bátyja üzemelteti!

L: Ez mostanra már egy profi stúdió, de akkor még tornyosultak a kőzetgyapot bálák a dob körül. Először a próbateremben vettük fel az anyagot, de azzal nem voltunk megelégedve, végül a stúdióban feljátszottuk a dobot, a gitárt meg a basszust egyszerre, aztán külön felvettük az éneket és a szólókat.

Á: Közben marhára éheztünk és én mindig ideges lettem a végére.

F: Állandóan rohannunk kellett ide-oda, szóval nem a nyugalom jellemezte a felvételeket. Eleinte az volt a hangulat, hogy “jó lesz ez így”, aztán meghallgattuk és beindult a henger.

L: Rájöttünk, hogy ez így nem jó.

Á: De akkor az sem jó!

F: Ezt akkor ide, azt akkor oda, csiszolgattuk finomítgattuk.

Á: Feri az utolsó pillanatos változtatások nagy mestere amúgy!

F: Ti is, csak azt nem hagytam.

Á: A ‘Kulcsot’ például már rutinból feljátszottuk és akkor a Ferinek a szokásos láng felcsillant a szemében: “Ahhh, ezt figyeld!” és egy teljesen új riffet rájátszott. Azóta a szám második felében felcsendül egy ilyen arabos dallam.

L: A ‘Ruszkiban’ a kvattyogás is így lett!

Á: Az bugyborékolás! Nekem eredetileg nem is tetszett, de határidő volt.

Mi a helyzet a borítóval?

L: A borítót közösen csináltuk. No meg a bátyám. A háttér úgy alakult, hogy pont a kertészetben dolgoztam eső után és összeszedtem vagy száz gilisztát egy tányérra, majd befotóztam mindenféle szögből.

F: Én meg szétphotoshoppoltam.

Á: Eredetileg az volt a terv, hogy egy dunsztosüvegbe összegyűjtünk egy csomót és felcímkézzük, hogy gilisztalekvár.

L: Ugye azért lekvár, mert állandóan jammelünk.

Á: Aztán eszembe jutott, hogy képgrafikus vagyok. Hú, de jó! Fogtam egy döglött gilisztát és lenyomtattam mélynyomógéppel. Elég letisztult lett. Remélem a következő lemeznek az lesz a borítója.

F: Ezt még le kell meccselni!

Milyen volt az első és milyen a kedvenc koncertetek?

F: Az első úgy történt, hogy épp MOME ZAJ-t szerveztünk az Ábellel, azt pedig mindig hívja a Kolorádó, és akkor oda jól beszerveztük magunkat. Egy hónapunk volt, szóval jam helyett elkezdtünk számokat írni és próbáltunk ezerrel.

Á: Egy nappaliban. Jöttek is a szomszédok, meg minden, de hét-nyolc szám elkészült. Ezekből van az EP is.

L: Van is felvétel a buliról, igaz a kamerás gyerek elkésett.

Á: Úgy kezdődik a videó, hogy fut a kamerával a színpad felé.

F: A következő félévben még nyolc számot készülünk felvenni. Jelenleg tizenkét számunk van teljesen megírva. A régi számokat mind egyesével írtuk otthon, az új anyag már közösen készül, gyakorlatilag még a szövegírás is kollektív lett. Csak nehéz néha basszusgitáros nélkül, de már rajta vagyunk az ügyön.

Á: Nekem a kedvenc koncertem az volt, amit a Tintában adtunk. Eljátszottunk egy olyan performanszt, hogy átöltöztünk koncert közben.

F: A közönség nem teljesen értette. Ott nincs backstage, úgyhogy felmentünk az emeletre, miután felkonferáltuk az Űrzenekar és Mc Hal/l/ahal-t, mint vendég előadót.

Á: Akik ugye mi voltunk, csak más ruhában. Az Mc Hal/l/ahal az én hip-hop alteregóm. Freestyle-oztam, amíg a srácok nyomták az űrzenét.

F: Aztán visszaöltöztünk. A közönség nem vette a lapot, de mi imádtuk!

Á: Na itt jön az, hogy, ha mi élvezzük, akkor az már jó!

Szerző: Kutya

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.