Búcsúzik a Keleti Blokk
március 22, 2016

Az elmúlás szaga terjeng a Keleti Blokk háza táján, de a művészek bölcsőjeként ismert egyesület a hozzá méltó módon, egész nap koncertekkel búcsúztatja a régi korszakot, és köszönti a bizonytalan jövőt.

Aki nem ismerné a Dürer Kert fölött elhelyezkedő komplexumot, annak fontos tisztázni, hogy egy kreatív energiáktól vibráló helyről van szó, ahol rengeteg ma meghatározó zenekar próbál, alkotnak képzőművészek és ahol egy csomó fontos projekt indult el korábban és indul el ma is. Fölösleges is felsorolásba kezdeni, ebből senkit nem lehet kihagyni, a sor pedig fárasztóan hosszú lenne. Pótlásnak remek például ez az interjú.

A közösség tudatosan nem akart ismert lenni, igaz, korábban valamelyest nyitottabb volt a légkör, például nem egyszer szerveztek nyitott próbatermes eseményeket a Magyar Dal Napján, sokan innen ismerhették meg az épületet, és annak „lakóit”. A Blokk azonban az elmúlt pár évben az addiginál is zártabb lett, így történhetett meg, hogy bár a közelgő vég már jóideje benne volt a levegőben, ezidáig egy szűk rétegen kívül nem sokan tudhattak róla.

Február elején minden bérlő kapott egy levelet, melyben leírták a Keleti Blokk Művészeti Egyesület vezetői, hogy

olyan helyzet állt elő, amiben nem tudják tovább működtetni a Blokkot, viszont a bérlők (zenekarok, képzőművészek, technikusok) elvileg maradhatnak, egyelőre tisztázatlan feltételekkel.

A KBME március végéig végzi az üzemeltetői szerepet, onnantól a bérlőknek közvetítő híján közvetlenül a tulajdonossal kell szerződniük, és elfogadni a valószínűleg magasabb árakat úgy, hogy a KBME által nyújtott szolgáltatások (internet, közös nappali, takarítás, szelektív hulladékgyűjtés) megmaradása is bizonytalanná vált.

Ha akár rövid, akár hosszú távon úgy alakul, hogy el kell hagyni az épületet úgy, hogy addig nem találtak új helyet maguknak a művészek, akkor az

nem csak azért lenne rossz, mert könnyedén széteshet a közösség, hanem mert egyszerre rengeteg zenésznek kéne új helyet keresnie magának,

amire a kis, belvárosi próbatermek, és a nagyobb, külvárosi, és már így is telített komplexumok mellett eddig a Blokk volt az egyetlen jó alternatíva.

Üröm az ürömben, hogy a blokk népe szombaton a pinyótól a tetőig bulival búcsúztatja az eddigi korszakot, kiállítás is lesz, illetve több helyszínen koncertek, ahol fellép a Panel Surfers, az Agavoid, a Verőköltő, a The Keeymen, a The Punch a Rosinflux és még rettentő sokan mások.

A KBME-től két héten belül ígértek tájékoztatást.

A cikket frissítettük a KBME nézőpontjával.
Írta: Kálóczi Bence, Kocsis András / Fotó: Stiller Ákos / HVG